4. hang

Róm 10,1-10 (Apostol)

Atyámfiai! Szívemből kívánom és könyörgök Istenhez az ő üdvösségükért. Mert tanúságot teszek mellettük, hogy megvan bennük a buzgóság Istenért, de ez a nem ismerők buzgósága. Nem ismerték el ugyanis az Istentől való megigazulást, s a magukét igyekeztek helyébe állítani, nem vetették alá magukat az Istentől való megigazulásnak. Pedig Krisztus a törvény vége, mindenkinek a megigazulására, aki hisz.
Mózes ugyanis azt írja a törvényből való megigazulásról: »Amely ember teljesíti azt, élni fog általa«. A hitből való megigazulásról pedig így szól: »Ne mondd szívedben: Ki megy föl az égbe?« - tudniillik, hogy Krisztust lehozza. Vagy »ki száll le az alvilágba?« - tudniillik, hogy Krisztust a halottaiból visszahívja. Az Írás viszont mit mond? »Az ige közel van hozzád, a szádban és szívedben«, tudniillik a hit igéje, amelyet hirdetünk. Ha tehát a száddal vallod, hogy »Jézus az Úr!« és a szívedben hiszed, hogy Isten feltámasztotta őt halottaiból, üdvözülsz. A szív hite megigazulásra, a szájjal való megvallás pedig üdvösségre szolgál.

Gal 5,22-6,2 (Apostol)

Atyámfiai! A Lélek gyümölcse pedig: szeretet, öröm, békesség, türelem, kedvesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás; ilyenek ellen nincsen törvény. Akik pedig Krisztus Jézuséi, megfeszítették testüket a vétkekkel és kívánságokkal együtt. Ha a Lélek által élünk, járjunk is a Lélek szerint.
Ne vágyódjunk a hiú dicsőség után, egymást ingerelve, egymásra irigykedve.
Testvérek, ha valakit valamilyen bűnben tetten is érnek, ti, akik lelkiek vagytok, az ilyet oktassátok a szelídség szellemében, de ügyelj magadra, hogy te is kísértésbe ne juss. Hordozzátok egymás terhét, s így teljesíteni fogjátok Krisztus törvényét.

A nikápolyi 45 szent vértanú

Licinius császár, aki a római birodalom keleti felét kormányozta, rendeletet adott ki a keresztények megkínzására sőt megölésére, ha nem akarnak áldozni a bálványok előtt. Vagyonukat el kellett kobozni és pogány templomok építésére kellett fordítani. Amikor ez a rendelet eljutott az Örményországi Nikápolyba, negyvennél több keresztény elhatározta, hogy önként mennek az ítélőszék elé, és megvalják Krisztusban való hitüket. Vezetőik voltak: Leontin, Móric, Dániel, Antal és Sándor. Kihallgatásuk után a helytartó mindnyájukat vasbilincsekbe verette és a börtönbe záratta őket. Az éjszakát imádságban és zsoltáréneklésben töltötték. Másnap megkínozták és a börtönbe zárták újra őket. Két börtönőr általuk a keresztény hitre tért. Sokat szenvedtek a sebektől, hőségtől, némelyikük meg is halt. A szolgák eközben hatalmas máglyát raktak, hogy azon elégessék a vértanúkat. Egymásután dobálták bele a szentek testét, az élőket és a már halottakét is, 319 körül haltak vértanúi halált. Csontjaikat a Likosz folyóba dobták, melyeket az magába fogadott, és egy sekély helyen összegyűjtötte. Istenfélő emberek fáradság nélkül összeszedték és Licinius császár haláláig illő helyen eltemették.

Ágyazza be Liturgikus naptár RSS-csatornánkat saját honlapjára, hogy mindig az aktuális szakaszok jelenjenek meg az Ön honlapján is!