4. hang

1Kor 2,9-3,8 (Apostol)

Atyámfiai! Amint írva van: »Amit szem nem látott, fül nem hallott, ember szívébe föl nem hatolt, azt készítette Isten azoknak, akik őt szeretik«.
Nekünk azonban kinyilatkoztatta Isten a Lélek által; mert a Lélek mindent kikutat, még az Isten mélységeit is. Mert ki ismeri az emberek közül az ember benső dolgait, ha nem az ember lelke, amely benne van? Éppúgy Isten benső dolgait sem ismeri senki, csak Isten Lelke. Mi azonban nem a világ lelkét kaptuk, hanem azt a Lelket, mely Istentől van, hogy megismerjük, amit Isten nekünk ajándékozott. Ezt hirdetjük is, de nem az emberi bölcsesség által, hanem a Lélek által tanított szavakkal, lelkiekhez lelkieket mérve. Érzéki ember azonban nem fogja fel, ami az Isten Lelkéé, mert oktalanság az előtte, és nem tudja megérteni, hiszen lelki módon kell azt megítélni. A lelki ember pedig mindent megítél, de őt senki sem ítéli meg.
Mert ki ismerte meg az Úr értelmét, hogy őt oktathatná?
Bennünk pedig Krisztus értelme van.
Én pedig testvérek, nem beszélhettem nektek, mint lelkieknek, hanem mint testieknek, mint kisdedeknek Krisztusban. Tejet adtam nektek inni, nem szilárd eledelt, mert még nem bírtátok volna el. Sőt még most sem bírjátok el, mert még testiek vagytok. Mert mikor köztetek féltékenység és viszály van, nem vagytok-e testiek és nem viselkedtek-e emberi módon?
Amikor ugyanis azt mondja az egyik: »Én Pálé vagyok«, a másik pedig: »Én Apollóé«, vajon nem vagytok-e emberiek? Vajon mi Apolló? Mi Pál? Szolgák, akik hitre vezettek titeket, mégpedig mindegyik úgy, ahogy az Úr megadta nekik. Én ültettem, Apolló öntözött, de Isten adta a növekedést. Tehát sem az nem számit, aki ültet, sem az, aki öntöz, hanem csak az Isten, aki a növekedést adja. Aki ültet, és aki öntöz, mind egy; mindegyikük a saját jutalmát nyeri majd el munkája szerint.

Zsid 2,2-10 (Apostol)

Atyámfiai! Ha már az angyalok által hirdetett ige is olyan hatalmas volt, hogy minden bűn és engedetlenség elnyerte igazságos, megérdemelt büntetését, hogyan fogunk megmenekülni mi, ha nem törődünk ilyen nagy üdvösséggel? Ezt, miután kezdetét vette az Úr tanításával, azok, akik hallották, megerősítették számunkra, s Isten is velük együtt tanúságot tett jelekkel és csodákkal, sokféle erőmegnyilvánulással és a Szentlélek közléseivel akarata szerint.
Mert nem angyaloknak vetette alá Isten az eljövendő világot, amelyről beszélünk. Sőt, valaki egy helyen tanúságot is tett erről:
»Mi az ember, hogy megemlékezel róla,
s az ember fia, hogy meglátogatod?
Kevéssel tetted kisebbé az angyaloknál;
dicsőséggel és tisztelettel koronáztad,
a kezed műve fölé állítottad,
s mindent lábai alá vetettél«.
Mert azzal, hogy mindent alávetett, semmit sem hagyott, ami ne lenne alávetetve neki. Most azonban még nem látjuk, hogy minden alá van vetve neki. Azt azonban, aki kevéssel lett kisebb az angyaloknál, Jézust, a halál elszenvedéséért dicsőséggel és tisztelettel koronázta, hogy Isten kegyelme szerint mindenkiért megízlelje a halált.
Mert illett ahhoz, akiért és aki által minden van, s aki sok fiat akart a dicsőségbe vezetni, hogy üdvösségük szerzőjét szenvedés által vezesse el a teljességre.

Mt 13,31-36a (Evangélium)

Mondta az Úr ezt a példabeszédet: „A mennyek országa hasonlít a mustármaghoz, amelyet fogott a gazda, és elvetett földjében. Ez kisebb minden más magnál, amikor azonban felnő, nagyobb minden veteménynél, fává terebélyesedik, úgyhogy jönnek az ég madarai, és fészket raknak ágai között.” Ismét más példabeszédet mondott: „A mennyek országa hasonlít a kovászhoz, amelyet fogott az asszony, belekeverte három mérő lisztbe, mígnem az egész megkelt tőle.” Ezeket mind példabeszédekben mondta el Jézus a tömegnek, és példabeszéd nélkül semmit sem mondott nekik. Azért, hogy beteljesedjék a próféta szava, mely így szólt: „Példabeszédekre nyitom ajkam, kimondom, ami a világ teremtésétől fogva el volt rejtve.” Akkor Jézus elbocsátotta a tömeget, és hazament.

Lk 10,16-21 (Evangélium)

Ezt mondta az Úr tanítványainak: „Aki titeket hallgat, engem hallgat, és aki titeket megvet, engem vet meg, aki pedig engem megvet, azt veti meg, aki küldött engem.” Amikor a hetven visszatért, örömmel mondták: „Uram, még az ördögök is engedelmeskednek nekünk a te nevedre.” Így válaszolt nekik: „Láttam a sátánt: mint villám bukott le az égből. Íme, hatalmat adok nektek, hogy kígyókon és skorpiókon járjatok, és az ellenség minden ereje fölött, és semmi sem fog ártani nektek. De ne annak örüljetek, hogy a lelkek engedelmeskednek nektek, hanem annak örüljetek, hogy nevetek föl van írva a mennyekben!” Abban az órában Jézus felujjongott a Lélekben, és így szólt: „Hálát adok neked, Atyám, mennynek és földnek Ura, mert elrejtetted ezeket a bölcsek és okosak elől, és kinyilvánítottad a kicsinyeknek. Igen, Atyám, mert így tetszett neked.”

Szent Gábor főangyal

Gábor főangyal ünnepe Egyházunk szokása szerint az Örömhírvétel után következő napon, március 26-án van. Mivel ez a nap általában Nagyböjtre esik, nem lehetséges, hogy kellő fénnyel megünnepeljék. Egyházunk azért szenteli a mai napot az ő ünnepének, hogy megemlékezzék arról, hogy Isten mit vitt végbe általa. Az Ószövetségben megmagyarázta Dániel prófétának egy látomása értelmét (8, 16-26.), aztán a 70 év jelentését (9, 21-27.). Az Újszövetségben először Zakariás papnak jelenik meg, és közli vele keresztelő szent János születését. (Lk. 1, 11-) Aztán, hírül viszi Názáretbe Máriának Isten Fiának megtestesülését. (Lk. 1, 26-38.).

Szent István atya

István atya Damaszkuszi szent János unokaöccse volt. Tízéves korától szerzetese volt a Szent Szabbász kolostornak. Innen a „szabbaita” mellékneve is. Haláláig vagy ebben a kolostorban, vagy a környékén élt. Cselekedetei és erényes élete annyira Isten tetszésére szolgált, hogy megkapta Tőle a jövőbelátás adományát és a gyógyításét is. Előre megtudva halála idejét, meghalt 794-ben.

Ágyazza be Liturgikus naptár RSS-csatornánkat saját honlapjára, hogy mindig az aktuális szakaszok jelenjenek meg az Ön honlapján is!