7. hang

1Kor 13,4-14,5 (Apostol)

Atyámfiai! A szeretet türelmes, a szeretet jóságos, nem féltékeny, nem kérkedik, nem fuvalkodik fel, nem nagyravágyó, nem keresi a magáét, nem gerjed haragra, nem gondol a rosszra, nem örül a gonoszságnak, de együtt örül az igazsággal; mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel.
A szeretet soha meg nem szűnik. A prófétálások - véget érnek, a nyelvek - megszűnnek, a tudomány - elenyészik. Mert töredékes a megismerésünk, és töredékes a prófétálásunk; amikor pedig majd eljön a tökéletes, a töredékes véget fog érni. Mikor gyermek voltam, úgy beszéltem, mint a gyermek, úgy vélekedtem, mint a gyermek, úgy gondolkoztam, mint a gyermek; mikor pedig férfivá lettem, felhagytam azokkal, amik gyermekhez valók. Most ugyanis tükör által homályban látunk, akkor pedig majd színről-színre. Most töredékes az ismeretem, akkor pedig úgy fogok ismerni, amint én is ismert vagyok.
Most azért megmarad a hit, a remény, a szeretet, ez a három; de ezek közül legnagyobb a szeretet.
Törekedjetek a szeretetre, keressétek buzgón a lelki adományokat, különösen pedig azt, hogy prófétáljatok. Aki ugyanis nyelveken szól, nem embereknek beszél, hanem Istennek; senki sem érti, hanem a Lélek által beszél titkos dolgokat. Aki pedig prófétál, embereknek beszél, épülésükre, buzdításukra és vigasztalásukra. Aki nyelveken beszél, önmagának szerez épülést; aki azonban prófétál, az egyházat építi. Szeretném ugyan, hogy mindnyájan szóljatok nyelveken, de még inkább azt, hogy prófétáljatok, mert nagyobb az, aki prófétál, mint az, aki nyelveken beszél, kivéve ha meg is magyarázza, hogy az egyház épüljön.

Mt 20,1-16 (Evangélium)

Mondta az Úr ezt a példabeszédet: „A mennyek országa hasonlít a gazdához, aki kora reggel kiment, hogy munkásokat fogadjon szőlejébe. Miután napi egy dénárban megegyezett a munkásokkal, kiküldte őket a szőlejébe. A harmadik óra körül megint kiment, és látta, hogy mások is ácsorognak tétlenül a piacon. Megszólította őket: »Menjetek ki ti is a szőlőbe, és ami jogos, majd megadom nektek.« Azok ki is mentek. A hatodik és kilencedik órában újra kiment, és ugyanígy tett. Amikor pedig a tizenegyedik óra tájban is kiment, megint talált ott ácsorgókat. Megkérdezte tőlük: »Miért ácsorogtok itt egész nap tétlenül?« Azok így válaszoltak: »Mert senki sem fogadott fel minket.« Erre ezt mondta nekik: »Menjetek ki ti is a szőlőbe, és ami jogos, majd megkapjátok.« Amikor beesteledett, így szólt a szőlősgazda vincellérjéhez: »Hívd össze a munkásokat, és add ki bérüket, kezdve az utolsókon az elsőkig!« Jöttek tehát, akik a tizenegyedik óra tájban álltak munkába, és egy-egy dénárt kaptak. Amikor aztán az elsők jöttek, azt hitték, hogy ők majd többet kapnak, de ők is csak egy-egy dénárt kaptak. Amikor átvették, zúgolódni kezdtek a gazda ellen, és ezt mondták: »Ezek az utolsók egy órát dolgoztak, és ugyanúgy bántál velük, mint velünk, akik viseltük a nap terhét és hevét.« Ő pedig feleletül egyiküknek ezt mondta: »Barátom, nem vagyok veled igazságtalan. Vajon nem egy dénárban egyeztél-e meg velem? Fogd, ami a tiéd, és menj! Én ennek az utolsónak is annyit akarok adni, mint neked. Vagy nem tehetem-e a sajátommal azt, amit akarok? Rossz szemmel nézed talán, hogy jó vagyok?« Így lesznek az utolsók elsőkké, az elsők meg utolsókká, mert sokan vannak a meghívottak, de kevesen a választottak.”

Szent Izsák, Dalmátosz és Fausztosz szentéletű atyák

Mindnyájan a Konstantinápoly közelében levő Dalmát kolostor szerzetesei voltak. Szent Izsákról május 30-án emlékeztünk meg. Ő 383-ban hunyt el. Utóda szent Dalmát lett. Ő először katona volt, a császár elismerését is kiérdemelte tettei miatt. Ezután elhagyva a világot, feleségét, leánygyermekeit, csak fiát Fausztoszt vévén magával, Izsák atyához mentek, aki mindkettőjüket beöltöztette szerzetesnek. Amikor Izsák atya halálát érezte közeledni, összehívta a szerzeteseket, utasításokat adott nekik, és utódjául hagyta Dalmát atyát, akiről a kolostort elneveztek. A pátriárka Dalmátot pappá szentelte. Harcolt a rá támadó láthatatlan ellenségekkel, de harcolt a láthatókkal is, ezek voltak a nesztoriánus tévtanítók. Tevékeny segítője volt az Efezusban 431-ben összegyülekezett III. egyetemes zsinat atyáinak a tévtanítás elitélésében. Olyan nagy tiszteletet vívott ki a császár és az atyák előtt, hogy a kolostor archimandritájává tették. Hosszú élet után halt meg 440 körül. Fiáról, Fausztosz atyáról elég kevés ismeret maradt fenn. Miként atyja, ő is a kiváló szerzetesek közé tartozott. Megtartotta hűségesen a szerzetesi fegyelmet és szerette a böjtöt.

Ágyazza be Liturgikus naptár RSS-csatornánkat saját honlapjára, hogy mindig az aktuális szakaszok jelenjenek meg az Ön honlapján is!