Zsid 3,5-11.17-19 (Apostol)

Atyámfiai! Míg Mózes hűséges volt az ő egész házában mint szolga, mint tanúja mindannak, amit hirdetni kellett; addig Krisztus mint Fiú a saját háza fölött áll. Ez a ház mi vagyunk, ha a bizalmat és a dicsőséges reménységet mindvégig szilárdul megtartjuk.
Ezért, - mint ahogy a Szentlélek mondja:
»Ma, amikor meghalljátok az ő szavát,
meg ne keményítsétek szíveteket,
mint a megkeseredésben, a kísértés napján a pusztában,
ahol atyáitok megkísértettek engem a próbatételben
noha látták cselekedeteimet negyven éven át!
Megharagudtam ezért arra a nemzetségre és így szóltam:
Ezek mindig tévednek szívükben.
De ők nem ismerték az én útjaimat;
amint megesküdtem haragomban:
Nem mennek be az én nyugalmamba!«
Kikre haragudott negyven esztendeig? Nem azokra, akik vétkeztek, s akiknek a holtteste elhullott a pusztában? Kiknek esküdött meg, hogy nem fognak bemenni az ő nyugalmába, ha nem azoknak, akik hitetlenek voltak? S látjuk is, hogy nem mehettek be a hitetlenség miatt.

Lk 20,27-44 (Evangélium)

Abban az időben Jézushoz mentek néhányan a szadduceusok közül, akik azt mondják, hogy nincs feltámadás, és megkérdezték őt: „Mester! Mózes előírta nekünk: ha valakinek meghal a testvére, akinek felesége volt, de gyermektelenül halt meg, akkor a testvére vegye el az asszonyt, és támasszon utódot testvérének. Volt hét testvér. Az első megnősült, aztán meghalt gyermek nélkül. Aztán elvette a második is az asszonyt, de ez is meghalt gyermek nélkül. Aztán a harmadik vette el őt, majd hasonlóképpen mind a heten, gyermeket nem hagyva mind meghaltak. Végül meghalt az asszony is. A feltámadáskor közülük vajon kié lesz az asszony? Hisz mind a hétnek felesége volt.” Jézus feleletül ezt mondta nekik: „E világ fiai nősülnek és férjhez mennek. Akik pedig méltók lesznek rá, hogy eljussanak a másik világba és a halálból való feltámadásra, nem nősülnek, és nem is mennek férjhez. Hiszen már meg se halhatnak többé, mert az angyalokhoz hasonlítanak, és az Istennek a fiai, mert a feltámadás fiai. Azt, hogy a halottak feltámadnak, már Mózes is jelezte a csipkebokornál, amikor az Urat Ábrahám Istenének, Izsák Istenének és Jákob Istenének mondta. Isten pedig nem a holtaké, hanem az élőké, hiszen mindenki neki él.” Ekkor néhány írástudó feleletül ezt mondta: „Mester! Helyesen szóltál.” Többé pedig nem mertek tőle kérdezni semmit. Ő viszont így szólt hozzájuk: „Hogyan mondják, hogy a Krisztus Dávid fia? Amikor maga Dávid mondja a Zsoltárok könyvében: »Ezt mondta az Úr az én Uramnak: ülj az én jobbomra, míg ellenségeidet zsámolyul vetem lábad alá.« Dávid tehát Urának hívja őt. Hogyan lehet akkor az ő fia?”

Szent Bonifác vértanú

Ránk maradt későbbi szenvedéstörténete nem eléggé megbízható történeti forrás, hanem inkább épületes elbeszélés, amely bemutatja egy gazdag keresztény asszony szolgájának az életét, akit római úrnője, Aglaisz (vagy görögösen Szünklétika) a vértanúk ereklyéinek keresésére küldött el Keletre (Kilikia tartományba). Noha Bonifác addigi élete nem volt éppen példaszerű, de az egyik keresztények elleni perbe belekeveredve maga is hősiesen viselte el a vértanúságot. Így társai az ő holttestét is az összegyűjtött ereklyékkel együtt vitték vissza gazdasszonyának. Nagyjából Diocletianus korára (a IV. század elejére) lehet tenni szenvedéstörténetét.

Ágyazza be Liturgikus naptár RSS-csatornánkat saját honlapjára, hogy mindig az aktuális szakaszok jelenjenek meg az Ön honlapján is!