4. hang
Atyámfiai! Sokszor és sokféle módon szólt hajdan Isten az atyákhoz a próféták által, legutóbb ezekben a napokban Fia által szólt hozzánk, akit a mindenség örökösévé rendelt, aki által a világokat is teremtette, aki - mivel az ő dicsőségének fénye és lényegének képmása, és mindent fenntart hatalmának igéjével, - miután a bűnöktől megtisztulást szerzett, a Fölség jobbján ül a magasságban. Mert annyival kiválóbb az angyaloknál, amennyivel különb nevet örökölt náluk.
Hiszen melyik angyalnak mondta valaha:
»Fiam vagy te,
én ma nemzettelek téged«?
És ismét: »Én Atyja leszek, ő pedig a fiam lesz?«
És mikor újra bevezeti elsőszülöttjét a földkerekségre, így szól:
»És imádják őt Isten összes angyalai«.
Az angyalokat illetőleg ugyanígy szól:
»Aki angyalait szelekké teszi,
és szolgáit tűznek lángjává«.
Fiához pedig:
»A te trónod, ó Isten, örökkön-örökké áll;
országod jogara az igazság jogara.
Szeretted az igazságot és gyűlölted a gonoszságot;
azért kent föl téged Isten, a te Istened,
a vidámság olajával társaid felett«.
És:
»Kezdetben te, Uram, megvetetted a föld alapját,
és az egek a te kezed művei.
Elmúlnak ezek, de te megmaradsz;
és mint a ruha, mind elavulnak,
megváltoztatod őket, mint a ruhát,
s elváltoznak;
te pedig ugyanaz vagy, és éveid el nem fogynak«.
Atyámfiai! Isten, aki azt mondta: »A sötétségből világosság ragyogjon fel«, maga támasztott világosságot szívünkben, hogy felragyogjon Isten dicsőségének ismerete Jézus Krisztus arcán.
Ez a kincsünk pedig cserépedényben van, hogy a rendkívüli erőt Istennek tulajdonítsuk, és ne önmagunknak. Mindenfelől szorongatnak minket, de agyon nem nyomnak; bizonytalanságban vagyunk, de nem esünk kétségbe; üldözést szenvedünk, de elhagyatottak nem vagyunk; földre terítenek, de el nem veszünk; mindig hordozzuk testünkben Jézus halálát, hogy Jézus élete is nyilvánvaló legyen testünkben. Mert minket, akik élünk, szüntelen halálra adnak Jézusért, hogy Jézus élete is nyilvánvaló legyen halandó testünkön. Tehát bennünk a halál munkálkodik, bennetek pedig az élet.
Mivel azo0nban a hitnek ugyanaz a lelke van bennünk, mint amiről írva van: »Hittem, azért szóltam« mi is hiszünk, és azért szólunk. Hiszen tudjuk, hogy aki feltámasztotta az Úr Jézust, minket is fel fog támasztani Jézussal, és veletek együtt elébe állít. Mert minden értetek van, hogy a kegyelem bőséges kiáradása miatt egyre többen adjanak hálát az Isten dicsőségére.
Abban az időben Jézusnak egy szombaton vetéseken vitt keresztül az útja, és tanítványai útközben tépdesték a kalászt. Erre a farizeusok megszólították: „Lám, olyat tesznek szombaton, amit nem szabad!” De ő megfelelt nekik: „Sohasem olvastátok-e, mit csinált Dávid, amikor ínséget szenvedett, és társaival együtt megéhezett? Abjatár főpap idejében bement az Isten házába, és megette a kitett kenyereket, amelyeket csak a papoknak volt szabad megenniük, és adott a társainak is.” Aztán ezt mondta nekik: „A szombat van az emberért, nem az ember a szombatért. Az Emberfia ezért Ura a szombatnak is.”
Majd ismét betért a zsinagógába. Volt ott egy béna kezű ember. Figyelték, vajon meggyógyítja-e szombaton, hogy vádolhassák. Felszólította a béna kezű embert: „Állj középre!” Aztán megkérdezte őket: „Szabad-e szombaton jót vagy rosszat tenni, életet megmenteni vagy veszni hagyni?” Hallgattak. Erre keményszívűségükön elszomorodva haragosan végignézett rajtuk, majd az emberhez fordult: „Nyújtsd ki a kezedet!” Az kinyújtotta, és keze ép lett, mint a másik.
Szent Tarásziosz
Konstantinápolyban született a VIII. század első felében. A Biborbanszületett Konstantin császárnak és Iréné császárnőnek a főtitkára volt, de IV. Pál pátriárka halála után őt választották a császárváros főpapi székébe. 784. karácsonyán szentelték püspökké. Tarásziosz azzal a feltétellel fogadta el a püspöki címet, ha Iréné császárnő és a szenátus lehetővé teszik egy zsinat összehívását, hogy így végre sikerüljön az igaz hitet helyreállítani. Ez a zsinat, amely 787-ben Konstantinápolyban ült össze, a VII. Egyetemes Zsinat néven mérvadó lett a későbbi korok igazhitűsége szempontjából is. Tarásziosz pátriárka nemcsak az ikontiszteletnek volt lelkes híve, hanem a keresztény erkölcsnek és a házasság szentségének is: erélyesen elutasította VI. Konstantin válási kérelmét. Mint az Istenszülő nagy tisztelője, ezt az imádságot írta: „Üdvözlégy, az ég alatt levő mindeneknek közbenjárója; üdvözlégy az egész mindenség oltalmazója; üdvözlégy, malaszttal teljes, az Úr van teveled, aki előtt volt, aki tőled született, hogy bennünk éljen”. Huszonöt esztendős, nehézségekkel teli főpásztori működés után 806-ban halt meg. Az általa alapított monostorban temették el.
Ágyazza be Liturgikus naptár RSS-csatornánkat saját honlapjára, hogy mindig az aktuális szakaszok jelenjenek meg az Ön honlapján is!ÖN ITT VAN JELENLEG: LELKISÉG / LITURGIKUS NAPTÁR
VISSZA A TETEJÉRE