2. hang

1Kor 1,26-2,5 (Apostol)

Atyámfiai! Nézzétek csak meghívásotokat, testvérek: nem sok a bölcs test szerint, nem sok a hatalmas, nem sok az előkelő; hanem azt, ami a világ szerint oktalan, azt választotta ki Isten, hogy megszégyenítse a bölcseket, és azt, ami a világ szerint gyönge, azt választotta ki Isten, hogy megszégyenítse az erőseket, s azt, ami a világ szerint alacsonyrendű és megvetett, azt választotta ki Isten: azt, ami semmi, hogy azt, ami valami, megsemmisítse, hogy egy ember se dicsekedhessék az Isten színe előtt. Általa vagytok ti Krisztus Jézusban, aki Istentől bölcsességünkké, igazságunkká, megszentelődésünkké és megváltásunkká lett, hogy amint írva van:
»Aki dicsekszik, az Úrban dicsekedjék«.
Én is, amikor hozzátok mentem, testvérek, nem a beszéd vagy a bölcsesség fölényével mentem, hogy hirdessem nektek Isten titkát. Mert nem akartam másról tudni köztetek, mint Jézus Krisztusról, a megfeszítettről. Én magam gyöngeségben, félelemben és nagy rettegésben voltam nálatok; beszédem és igehirdetésem nem a bölcsesség meggyőző szavaiból állt, hanem a Lélek és az erő bizonyítékából, hogy hitetek ne emberek bölcsességén, hanem Isten erején nyugodjék.

Mt 20,29-34 (Evangélium)

Abban az időben, amikor Jézus elhagyta Jerikót, nagy tömeg kísérte. És íme, két vak ült az útszélen. Hallva, hogy Jézus megy arra, elkezdtek kiáltozni: „Könyörülj rajtunk, Uram, Dávid fia!” A nép rájuk parancsolt, hogy hallgassanak, de ők annál jobban kiáltoztak: „Könyörülj rajtunk, Uram, Dávid fia!” Jézus megállt, odahívta őket magához, és így szólt: „Mit akartok, mit tegyek veletek?” Ők így feleltek: „Uram, hogy megnyíljék a szemünk.” Jézus megkönyörült rajtuk, és megérintette szemüket. Azon nyomban látni kezdett a szemük, és követték őt.

Szent András vértanú

András, Makszimián császár hadseregének ezredese bátor katona volt és titokban keresztény, katonáival együtt győzelmet aratott a perzsa hadsereg fölött. Azok, akik nem szerették és irigykedtek rá, bevádolták őt az ország kormányzója előtt, hogy keresztény. Antioch helytartó megkötözve maga elé hivatta Andrást, választás elé állította, hogy a császár hadseregében kíván-e tovább szolgálni, vagy Istenének. András erős hangon nyilvánította ki, hogy ő Krisztus Isten szolgája. A helytartó megparancsolta, hogy készítsenek rézből ágyat, tüzesítsék meg, fektessék rá Andrást, hogy égen meg. András nem várta meg a hóhérokat, maga vette le ruháit és feküdt rá a tüzes ágyra. Imádságára Isten kioltotta a tűz erejét. Abban az időben még néhány katonatársát is elfogatta a helytartó és fára szegeztette őket. Az Andrást szerető emberektől való félelme arra kényszerítette a helytartót, hogy engedje szabadon, mindnyájukat. Ő kíséretével együtt Örményországba távozott. Ott egy hegy üregében a Taurusz hegyek között az üldözők elfogták és kivégezték mindnyájukat.

Ágyazza be Liturgikus naptár RSS-csatornánkat saját honlapjára, hogy mindig az aktuális szakaszok jelenjenek meg az Ön honlapján is!