4. hang

Gal 1,1-3; 1,20-2,5 (Apostol)

Atyámfiai! Pál, aki nem emberektől, sem ember által apostol, hanem Jézus Krisztus és az Atya Isten által, aki feltámasztotta őt halottaiból, és a velem levő testvérek mindnyájan, Galácia egyházainak. Kegyelem nektek és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól,
Amit pedig írok nektek, íme Isten előtt mondom, hogy nem hazudok. Azután Szíria és Cilicia vidékeire mentem. Júdea egyházai előtt, melyek Krisztusban vannak, személyesen nem is voltam ismeretes; csak hallották felőlem: »Az, aki minket egykor üldözött, most hirdeti a hitet, amelyet valaha pusztított«, és dicsőítették értem az Istent.
Tizennégy esztendő múlva azután ismét fölmentem Jeruzsálembe Barnabással, s magammal vittem Títuszt is. Kinyilatkoztatástól indítva mentem föl, és megtárgyaltam velük az evangéliumot, melyet a pogányok közt hirdetek, de külön is azokkal, akik tekintélyesek voltak, nehogy hiába legyen, hogy futok vagy hogy futottam. De még a velem levő Títuszt sem kényszerítették a körülmetélésre, bár görög volt. Ami pedig a belopódzott hamis testvéreket illeti, akik befurakodtak, hogy kikémleljék a Krisztus Jézusban való szabadságunkat, s így minket szolgaságba taszítsanak, ezeknek egy pillanatig sem engedtük magunkat alávetni, hogy az evangélium igazsága megmaradjon nálatok.

Zsid 9,1-7 (Apostol)

Atyámfiai! Voltak ugyan az előbbinek is istentiszteleti törvényei és evilági szentélye. Hisz felállították a sátrat, az elsőt, amelyben lámpás, asztal és kitett kenyerek voltak; ezt nevezik szentélynek. A második kárpit mögött pedig az a sátor van, amelyet szentek szentjének neveznek, amelyben az arany tömjénező és a szövetség szekrénye volt, minden oldalán arannyal borítva, ebben pedig a mannát tartalmazó aranyveder, Áron kivirágzott vesszője, és a szövetség táblái. Fölötte a dicsőség kerubjai voltak, amelyek beárnyékozták a fedelet; minderről nem szükséges most egyenként beszélni.
Mivel pedig ezek így voltak elrendezve, az első sátorba ugyan mindig beléptek a papok, hogy elvégezzék az áldozat szolgálatát; a másodikba azonban már csak évenként egyszer, egyedül a főpap, és soha nem a vér nélkül, amelyet bemutat önmaga és a nép tévedéseiért.

Mk 5,1-20 (Evangélium)

Abban az időben Jézus a tenger túlsó partjára, a gadarénusok vidékére ért. Amint kiszállt a bárkából, a sírok felől nyomban egy tisztátalan lélektől megszállott ember jött szembe vele. A sírboltokban lakott, és még láncokkal sem tudta senki megkötözni. Már sokszor megbilincselték és láncra verték, de széttépte a láncokat, összetörte a bilincseket. Senkinek sem sikerült megfékeznie. Éjjel-nappal állandóan sírboltokban és a hegyekben tanyázott, kiáltozott, és kövekkel ütötte-verte magát. Amikor messziről meglátta Jézust, odafutott hozzá, a földre borult előtte, és nagy hangon kiabált: „Mi közöm hozzád, Jézus, a magasságbeli Istennek Fia? Az Istenre kérlek, ne gyötörj!” Mert ráparancsolt: „Menj ki, tisztátalan lélek, ebből az emberből!” Meg is kérdezte: „Mi a neved?” Erre így válaszolt: „Légió a nevem, mert sokan vagyunk.” Egyúttal nagyon kérte, ne zavarja el őket erről a vidékről. Ott legelészett a hegyoldalon egy nagy konda. Ezért az ördögök mind azt kérték tőle: „Küldj a disznókba, hadd szálljuk meg azokat!” Jézus tüstént megengedte nekik, és a tisztátalan lelkek kimenve megszállták a disznókat. Erre a mintegy kétezer disznóból álló konda a meredekről a tengerbe rohant, és a vízbe fulladt. A kanászok elfutottak, és elvitték a hírt a városba és a tanyákra. Az emberek jöttek, hogy megnézzék, mi történt. Jézushoz érve látták, hogy az ördögtől megszabadult most ott ül felöltözve, ép ésszel, és megijedtek. A szemtanúk elbeszélték nekik, mi történt a megszállottal és a disznókkal. Kérlelni kezdték, hagyja el határukat. Amikor beszállt a bárkába, az imént még megszállott kérte, hogy vele mehessen. Jézus azonban nem engedte meg, hanem azt mondta neki: „Menj haza a tieidhez, és beszéld el, milyen nagy dolgot tett veled az Úr, hogyan könyörült meg rajtad!” Az el is ment, és Dekapoliszban elkezdte hirdetni, milyen nagy dolgot tett vele Jézus. És mindenki csodálkozott.

Lk 10,38-42; 11,27-28 (Evangélium)

Abban az időben Jézus betért egy faluba. Egy Márta nevű asszony befogadta őt házába. Volt neki egy Mária nevű húga, aki Jézus lábához ülve hallgatta a szavát. Márta pedig sürgött-forgott a sok házi dologban. Egyszer csak megállt, és így szólt: „Uram, nem törődsz-e vele, hogy húgom egyedül hagy engem szolgálni? Szólj neki, hogy segítsen nekem!” Az Úr azonban így válaszolt neki: „Márta, Márta, sok mindenre van gondod, és sok minden nyugtalanít, pedig csak egy a szükséges. Mária a legjobb részt választotta, amely nem is vétetik el tőle.” Történt, hogy miközben ezeket mondta, egy asszony a tömegből felkiáltott: „Boldog a méh, amely hordozott, és az emlő, amelyet szoptál!” Ő pedig ezt mondta: „Hát még azok milyen boldogok, akik hallgatják az Isten szavát, és meg is tartják!”

Az Istenszülő övének elhelyezése

Az Istenszülő öltönyén kívül a keresztények az övét is őrizték, amelyet egy elbeszélés szerint Ő engedett le a levegőből Szent Tamás apostol számára. Ezt az övet a keresztények egymásnak adták át nemzedékről nemzedékre. Az övet Konstantinápoly Khalkoprateia nevű részén levő templomba helyezték el az ifjabb Teodóz császár alatt. A mai ünnepet abból az alkalomból rendelték el, hogy az öv által csoda történt. A X. században Bölcs Leó császár felesége Zoé császárnő hosszan tartó súlyos betegségbe esett. Ekkor álomban látta az Istenszülőt, amint elmondja neki, hogy az övet testére helyezve elnyeri a gyógyulást. A pátriárka kivette a tartójából az övet, ami teljesen sértetlen volt. Miután a császárnéra helyezték az Istenszülő övét, meggyógyult. Ekkor az övet ünnepélyesen új dobozba helyeztek. Románosz Agrippa görög császár leánya, amikor a georgiai királyhoz, Bagráthoz férjhez ment, magával vitte a szent öv egy részét. Az öv egy-egy darabkája ma az áthoszi Vatopedi monostorban, a Trier-i monostorban és Georgiában található.

Ágyazza be Liturgikus naptár RSS-csatornánkat saját honlapjára, hogy mindig az aktuális szakaszok jelenjenek meg az Ön honlapján is!