2. hang

Fil 3,8b-19 (Apostol)

Atyámfiai! Mindent veszteségnek tartok Krisztus Jézus, az én Uram ismeretének mindent fölülmúló voltáért. Őérte mindent veszni hagytam, és szemétnek tekintek, csakhogy Krisztust elnyerjem, s én őbenne legyek, nem a saját megigazulásom alapján, amely a törvényből származik, hanem az által a megigazulás által, amely Krisztus hitéből való, vagyis amely az Istentől a hit révén van. Krisztust akarom megismerni, és feltámadásának erejét, a szenvedéseiben való részvételt hozzá hasonulva a halálban, hogy eljuthassak a halálból való feltámadásra. Nem mintha már kezemben tartanám, vagy már tökéletes lennék, de törekszem rá, hogy magamhoz ragadjam, mert Krisztus is magához ragadott engem. Testvérek, nem képzelem magamról, hogy már magamhoz ragadtam; de egyet igen: felejtem, ami mögöttem van, és nekifeszülök annak, ami előttem van, s így futok a cél felé, annak a hivatásnak jutalmáért, melyet Isten felülről adott Krisztus Jézusban.
Akik tehát tökéletesek vagyunk, mind így gondolkodjunk; ha meg valamiben másképp gondolkoztok, Isten azt is feltárja majd előttetek. Amire azonban már eljutottunk, aszerint éljünk.
Legyetek követőim, testvérek, és figyeljetek azokra, akik aszerint élnek, amint példát adtunk nektek. Mert sokan élnek úgy, - sokszor mondtam nektek, és most is sírva mondom, - mint Krisztus keresztjének ellenségei. Végük a pusztulás, istenük a hasuk, dicsekvésük az, ami a szégyenük, figyelmük földi dolgokra irányul.

Lk 7,31-35 (Evangélium)

Így szólt az Úr: „Kihez is hasonlítsam e nemzedék fiait? Kihez hasonlók? Hasonlók a piacon ülő gyerekekhez, akik egymásnak ezt kiabálják: »Furulyáztunk nektek, de nem táncoltatok, siratót énekeltünk nektek, de nem sírtatok.« Mert eljött Keresztelő János, kenyeret nem eszik, bort nem iszik, és azt mondjátok: »Ördöge van.« Eljött az Emberfia, eszik és iszik, és azt mondjátok: »Lám, a falánk és borissza ember, a vámosok és a bűnösök barátja.« A bölcsességet azonban minden gyermeke igazolja.”

Szent Karposz, Papilász, Agathodorosz és Agathoniké vértanúk

Karposz és Papilász mindketten Pergamon városában születték istenfélő szülőktől. Felnőtt korukban Karposz püspök volt a lídiai Gordoszban, Papilasz pedig a tiatíraiak diakónusa, ugyanabban a tartományban, és Tiatira városában hirdették az evangéliumot. Feljelentették őket Decius császárnál, aki helyettesét: a kegyetlen Valeriust küldte el a dolgok kivizsgálására. Nem volt képes megtagadtatni velük hitüket; Karposz így felelt arra a kérésre, hogy egyenek a bálványoknak áldozott húsból: „Keresztény vagyok, Krisztust, az Isten Fiát tisztelem, aki az utolsó időkben e világba jött a mi üdvösségünkért… de ezeknek a bálványoknak nem hozok áldozatot” Papilász is hasonlóan felelt. Ezért mindkettőjüket lovakhoz kötöztetve Szardesz városába vitette. A nehéz úton követte őket szolgájuk Szent Agathodorosz. A városban a nagy kínzások következtében Agathodorosz meghalt. Karposzt és Papilászt újra visszavitték Pergamonba, és ott tüzes kemencébe dobták. A kemencéből csodásan megszabadultak, végül kardhalálra ítélték őket. A vesztőhelyre vitték Papilász lánytestvérét Agathonikét is, akit szintén lefejeztek. Holttestüket őrizet nélkül kidobták, de a keresztények titokban eltemették őket. Ez 251 körül történt.

Ágyazza be Liturgikus naptár RSS-csatornánkat saját honlapjára, hogy mindig az aktuális szakaszok jelenjenek meg az Ön honlapján is!