3. hang

Zsid 5,11-6,8 (Apostol)

Atyámfiai! Sok mindent kell mondanunk, s nehéz is megmagyarázni, mert késedelmesek lettetek a hallásra; mert ezidőszerint már tanítóknak kellene lennetek, ismét arra van szükségetek, hogy valaki tanítson titeket Isten tanításának elemi dolgaira; olyanok lettetek, mint akiknek tejre van szükségük, nem szilárd eledelre. Mert mindaz, aki tejet kap, tapasztalatlan az igazság tanításában, mivel még csecsemő; a tökéleteseknek pedig a szilárd étel való, azoknak, akik a gyakorlás által kifejlesztették érzékeiket, hogy megkülönböztessék a jót és a rosszat.
Így tehát, mellőzve Krisztus tanításának elemeit, a tökéletesebb dolgokra térünk át, s nem rakjuk le újra az alapot a holt cselekedetekből való megtérésről és az Istenben való hitről, a keresztségek tanításáról, valamint a kézföltételről, a halottak feltámadásáról és az örök ítéletről. Ezt is megtesszük majd, ha Isten megengedi.
Lehetetlen ugyanis, hogy azok, akik egyszer megvilágosodtak, megízlelték a mennyei ajándékot, részesültek a Szentlélekben, és megízlelték Isten értékes igéjét és a jövendő világ erőit, s azután elestek, ismét megújuljanak a bűnbánatra. Ők ugyanis újra megfeszítik Isten Fiát, amennyire rajtuk áll, és csúfot űznek belőle. Mert az a föld, amely beissza a gyakran hulló esőt, és alkalmas növényt terem azoknak, akik művelik, Istentől áldást nyer; az viszont, amelyik tövist és bojtorjánt terem, megvetésre méltó, átok fenyegeti, s a sorsa a tűzben való megégettetés.

Lk 21,5-8a.10b-11.20-24 (Evangélium)

Abban az időben, amikor némelyek beszéltek Jézusnak arról, hogy milyen szép kövekkel és fogadalmi ajándékokkal van díszítve a templom, ő így szólt: „Jönnek majd napok, amikor abból, amit láttok, nem marad kő kövön, amelyet le ne rombolnának.” Erre megkérdezték tőle: „Mester, mikor fognak ezek bekövetkezni? És mi lesz a jel előtte?” Ő pedig így szólt: „Vigyázzatok, nehogy félrevezessenek titeket! Nemzet nemzet ellen támad és ország ország ellen. Nagy földrengés lesz itt is, ott is, éhínség és dögvész, rettentő tünemények és nagy égi jelek. Amikor pedig azt látjátok, hogy Jeruzsálemet seregek veszik körül, tudjátok meg, hogy elközelgett pusztulása! Akkor, akik Júdeában vannak, fussanak a hegyekbe! Az ottlévők költözzenek ki, és akik vidéken vannak, ne térjenek oda vissza! Mert a bosszúállás napjai ezek, hogy beteljesedjék mindaz, ami meg van írva. Jaj pedig a várandós és szoptatós anyáknak azokban a napokban! Mert nagy szorongatás lesz a földön, és harag ezen a népen. Kardélen hullanak el, és fogságba hurcolják őket mindenféle pogány nép közé. Jeruzsálemet pedig pogányok fogják tiporni, míg be nem telik a nemzetek ideje.”

Eusztrátiosz, Auxent, Jenő, Mardár és Oresztész vértanúk

Kappadokiai származásúak lehettek, s Örményországban szenvedtek vértanúságot Diocletianus alatt 300 körül (talán 302-ben). A tüzes ágyon való megsütésükről szóló szenvedéstörténetüknek nem biztos, hogy sok történeti értéke van, de a benne szereplő vallatások szövege miatt igen sokan olvasták azt, mert szinte teológiai értekezés lett belőle, amely a Szentháromság tiszteletét is elősegítette. Tiszteletük szorosan kötődik az Olümposz hegyének monostorához, amelyet nekik szenteltek.

Szent Lúcia szűz vértanúnő

A szicíliai szűz nem akart férjhez menni addig, míg vőlegénye keresztény nem lesz - aki viszont ezért följelentette őt, s 304-ben (a Diocletianus-féle üldözés során) lefejezték. Az 5−6. századi legendás szenvedéstörténet szerint Lúcia Siracusa városának egyik legelőkelőbb családjából származott. Elkísérte beteg édesanyját Szent Ágota sírjához, s miután az édesanya meggyógyult, Ágota jelent meg Lúciának, hazafelé pedig Lúcia megkapta az engedélyt anyjától, hogy ne kelljen férjhez mennie, s amit hozományként birtokol, azzal tetszése szerint bánhat, Erre Lúcia szétosztotta hozományát a szegények között. Vőlegénye, egy pogány ifjú bosszúból a bíróság elé hurcolta, mert elesett a házasságtól és különösen a hozománytól. A bíró parancsot adott arra, hogy nyilvánosházban gyalázzák meg. S ekkor a Szentlélek olyan nehézzé tette a testét, hogy semmi módon nem tudták elmozdítani helyéből. Ezután a legkülönfélébb kínzások követték egymást, de Lúcia imádságának hatására egyik sem tudott fájdalmat okozni. Végezetül a bíró parancsára karddal döfték át a torkát, de nem halt meg azonnal, sőt, ebben az állapotában még tanította is a népet, s csak akkor halt meg, amikor egy odasiető pap kezéből fölvette az utolsó kenetet.

A középkorban Lúcia a legkedveltebb szentek közé tartozott. Oltalmáért folyamodtak a vakok és a szembetegségekben szenvedők (mivel a neve a lux = fény szóból ered), a bűnbánó utcanők, a földművesek és a különféle kézművesek, de ugyanígy a varrónők, a párnakészítők és a nyergesek is, mivel valamennyien hegyes szerszámokkal dolgoznak.

Ágyazza be Liturgikus naptár RSS-csatornánkat saját honlapjára, hogy mindig az aktuális szakaszok jelenjenek meg az Ön honlapján is!