6. hang

Iz 11,10-12,2 (Ószövetség)

Így szól az Úr: Azon a napon majd a Jessze gyökeréből támadt sarj a népek élén fog állni. Benne bíznak a nemzetek, és nyugvóhelye nagy tiszte­letben áll majd. Azon a napon majd az Úr újra kinyújtja kezét, hogy birtokba vegye népe maradékát, ami megmarad Asszíriából és Egyiptomból, Babilon­ból, Etiópiából és Elámból, napkeletről és Arabjából. Fölemeli a zászlót a nemzetek elé, és összegyűjti azokat, akik elvesztek Izraelből, és akik Júdából szétszóródtak a föld négy széléig. Akkor majd megszűnik Efraim féltékeny haragja, és elvesznek Júda ellenségei. Úgy lesz majd Izraellel, mint azon a napon, amikor kivonult Egyiptom földjéről. Azon a napon így fogsz majd szólani: Áldalak, Uram, mert haragudtál ugyan reám, de lecsillapult hara­god, és megkönyörültél rajtam, íme, Isten az én Üdvözítőm, én pedig őbenne bízom, majd általa üdvözülök, és ezért nem félek, mert az Úr az én dicsősé­gem és dicshimnuszom, és ő szabadítom lett nekem.”

Ter 7,11-8,3 (Ószövetség)

Noé hatszázadik életévében, a második hónap tizenhetedik napján fel­szakadtak a mélység forrásai és megnyíltak az ég zsilipjei, és eső zuhogott a földre negyven nap és negyven éjen át. Ugyancsak azon a napon ment be Noé meg Szem, Kám és Jáfet, a fiai, meg velük felesége s három fiának felesége a bárkába. Feljutott még Noé bárkájára mindenfajta vadállat, min­den állatfaj, mindenféle szárazföldi csúszómászó és mindenfajta levegőben szárnyaló madár párosával: minden lényből, ami csak lélegzik, egy hím és egy nőstény ment be a bárkára. Isten Noénak adott rendelkezése szerint minden testben élőlényből felszállt egy hím és nőstény. Azután az Úristen kívülről rájuk zárta a bárkát. A vízözön negyven napon és negyven éjen át esett a földre, és igen sok víz gyűlt össze, amely felemelte a bárkát a földről. A vízár elhatalmasodott, és erősen megduzzadt a föld felett, a bárka viszont a víz felszínén úszott. A víz pedig még tovább áradt a földön, úgyhogy már elborította az összes magas hegyet is az ég alatt. Tizenöt könyöknyivel volt magasabb azoknál a víz, s ennyivel emelkedett minden magas hegy föle. El is pusztult minden élőlény, amely a földön mozgott: a madarak és barmok, a vadállatok és minden szárazföldi csúszómászó, és valamennyi ember. Minden, ami lélegzett, és amiben élet volt a szárazföldön, odaveszett. Eltörölte tehát Isten még az emlékét is mindannak, ami a földön volt: az embertől az állatig, a csúszómászóktól az égi madarakig, mindegyiket eltörölte a földről. Csak Noé maradt meg és azok, akik vele voltak a bárkában. A víz pedig százötven napig emelkedett a föld felszínén. Ekkor Isten megemlékezett Noéról és minden állatról meg baromról, minden madárról és csúszómászóról, amely vele volt a bárkában. Isten szelet támasztott a föld felett, mire a víz apadni kezdett. A mélység forrásai meg az ég zsilipjei bezárultak, és megszűnt az eső az égből. A víz pedig lassan visszahúzódott, és százötven nap múlva elapadt.

Joannész Kasszianosz szentéletű atya

A szökőéveknek ezen a napján a keleti egyház „Római” Kasszianosz néven emlékezik meg arról a János nevű szerzetesről, aki latin nyelvtudása révén Nyugat-Európa felé közvetítette a görög és keleti lelkiséget.

Alapos neveltetés után igen fiatalon ment el Betlehembe, hogy ott beálljon szerzetesnek. Aztán 385-től az egyiptomi aszkétákhoz, a Szketi-sivatagba költözött át, s közben ellátogatott a thébai monostorokhoz is, hogy pontosan megismerje az ottani életszabályokat és szokásokat. Különösen nagy hatással volt rá „a szív tiszta imádságának” tanítómestere (Evagriosz), akitől főleg „a 8 főbűn” elleni küzdelmet tanulta meg. 401-ben az egyiptomi szerzetesek ellen forduló Theofilosz alexandriai pátriárka miatt el kellett hagynia Egyiptomot: Konstantinápolyba ment Aranyszájú Szent Jánoshoz, aki csakhamar diakónussá szentelte. Majd 405-ben a császárváros papsága őt küldte Rómába Ince pápához, hogy támogatást találjon a száműzött pátriárka számára: ott szentelhették pappá, s ott találkozott a római egyház fiatal lektorával, a későbbi Leó pápával, aki majd 430-ban a „Krisztus megtestesüléséről” szóló hét könyv megírására kéri fel őt.

A száműzött Aranyszájú Szent Jánoshoz hű diakónus már nem sok időre térhetett vissza Konstantinápolyba. Valószínűleg Antiochiába menekült, majd onnan Dél-Galliába, a mai Marseille városába. Két kolostort is irányított ott, és a nyugati szerzetesek számára állította össze a keleti „szerzetesek intézménye” és „Az Atyák beszélgetése” című írásait. Tehát a nagyböjt előtti szombaton méltán tekinthetjük kalauzunknak is őt a szentéletű atyák (illetve görög eredetű szóval: aszkéták) életének megismerése felé. 415 körül Marseille-ben telepedett le, ahol két kolostort is szervezett: egyet férfiaknak, egy másikat pedig női szerzetesek számára. 435-ben hunyt el.

Ágyazza be Liturgikus naptár RSS-csatornánkat saját honlapjára, hogy mindig az aktuális szakaszok jelenjenek meg az Ön honlapján is!