8. hang

1Kor 3,9-17 (Apostol)

Atyámfiai! Isten munkatársai vagyunk, ti pedig Isten szántóföldje, Isten épülete vagytok.
Isten nekem adott kegyelme szerint, mint bölcs építőmester alapot vetettem; más pedig arra épít. De mindenki ügyeljen, hogyan épít rá. Mert a lerakott alapon kívül, amely Jézus Krisztus, más alapot senki sem rakhat. Ha pedig valaki az alapra aranyat, ezüstöt, drágaköveket, fát, szénát, szalmát épít: kinek-kinek a munkája nyilvánvaló lesz; ugyanis az Úr napja megmutatja, mivel az tűzben fog megnyilvánulni, s a tűz majd kipróbálja, hogy kinek-kinek milyen a munkája. Az, akinek munkája, melyet ráépített, megmarad, jutalmat nyer. Az, akinek munkája elég, kárt vall; ő maga ugyan megmenekül, de csak mintegy tűz által. Nem tudjátok, hogy Isten temploma vagytok, és Isten Lelke lakik bennetek? Azt pedig, aki az Isten templomát megrontja, megrontja az Isten. Mert Isten temploma szent, s ti vagytok az.

Mt 14,22-34 (Evangélium)

Abban az időben Jézus kényszerítette a tanítványokat, hogy szálljanak bárkába, és menjenek át előtte a túlsó partra, addig ő hazaküldi a sokaságot. Miután hazaküldte a sokaságot, fölment a hegyre, hogy egyedül imádkozzék. Közben besötétedett, és ő ott volt egymagában. A bárka már a tenger közepén volt, miközben hányták-vetették a hullámok, mert ellenszél fújt. Éjszaka, a negyedik őrváltás idején Jézus elindult feléjük a tengeren. Amikor a tanítványok észrevették, hogy a tengeren jár, megrémültek, azt mondták, hogy kísértet, és félelmükben felkiáltottak. Jézus azonban rögtön megszólította őket: „Bízzatok! Én vagyok, ne féljetek!” Erre Péter így szólt: „Uram, ha te vagy, parancsold meg, hogy odamenjek hozzád a vízen!” Ő azt mondta: „Jöjj!” Péter kilépett a bárkából, és elindult, hogy Jézushoz menjen a vízen. Az erős szél láttára azonban megijedt, és amikor merülni kezdett, felkiáltott: „Uram, ments meg!” Jézus azonnal kinyújtotta a kezét, megragadta őt, és ezt mondta: „Te kishitű, miért kételkedtél?” Amikor beszálltak a bárkába, a szél nyomban elült. Akik a bárkában voltak, leborultak előtte, és azt mondták: „Valóban Isten Fia vagy!” Miután pedig átkeltek a tengeren, Genezáret földjére értek.

Szent Simon és János atyák

Mindketten Szíriából származó gazdag nemes emberek voltak. János nős volt, Simeon nőtlen. Jeruzsálembe mentek fel, hogy a szent keresztnek hódoljanak. A szent helyek annyira megihlették őket, hogy többé nem tértek vissza hazájukba. Szent Gerázim kolostorának szerzetesei lettek és szétválás nélkül együtt küzdöttek a Holt tenger közelében. Később Simeon Emeszába távozott és magát együgyűnek tetette. Az így kapott megcsúfoltatásokat, megvetéseket türelemmel viselte el. Így igyekezett eddig vezekléseit megkoronázni, Isten azonban bölcs szavakat adott ajkaira ás sok csodával dicsőítette meg alázatosságát. Békében hunyt el 590-ben. Társa, János atya a remeteségben maradt, Nem sokkal Simeon atya halála után ő is meghalt a Jordán pusztájában. Együtt kezdték a vezeklő életet, együtt is fejezték be, majdnem egy időben.

Ágyazza be Liturgikus naptár RSS-csatornánkat saját honlapjára, hogy mindig az aktuális szakaszok jelenjenek meg az Ön honlapján is!