4. hang

Zsid 9,8-23 (Apostol)

Atyámfiai! Azt akarta jelezni a Szentlélek, hogy a szentélybe vezető út nem volt addig látható, amíg az első sátor fennállt. Ez jelképe a mai időknek is, amikor olyan ajándékokat és áldozatokat mutatnak be, amelyek a bemutatót lelkiismeretben nem tehetik tökéletessé, hiszen ezek csak ételből, italból és különböző mosakodásokból, azaz testi megigazulásból álltak; ezek a beteljesülés idejéig voltak rendelve.Krisztus azonban mint a jövendő javak főpapja jelent meg, a nagyobb és tökéletesebb, nem kézzel készített, azaz nem ebből a világból való sátron át, nem is bakok vagy borjak vére által, hanem a saját vére által ment be egyszer s mindenkorra a szentélybe, és örök váltságot szerezett. Mert ha bakok és bikák vére, és az üszők elhintett hamva a tisztátalanokat megszenteli a test megtisztulására, mennyivel inkább fogja Krisztus vére, aki a Szentlélek által önmagát adta szeplőtlen áldozatul Istennek, hogy megtisztítsa lelkiismeretünket a halott tettektől, és az élő Istennek szolgáljunk!Így tehát egy új szövetség közvetítője ő, aki halálával megszabadított az első szövetség alatt történt törvényszegésektől, hogy a meghívottak elnyerjék az örökkétartó örökség ígéretét. Mert ahol végrendelet van, szükséges, hogy bekövetkezzék a végrendelkező halála. A végrendelet csak halál esetén jogerős, különben még nem érvényes, amíg él a végrendelkező. Így az elsőt sem avatták fel vér nélkül, hiszen Mózes is, miután felolvasta a törvény minden parancsát az egész népnek, fogta a borjak és bakok vérét, s vízzel, vörös gyapjúval és izsóppal meghintette magát, a tekercset és az egész népet, közben ezt mondta: »Ez a szövetség vére, amelyet Isten rendelt számotokra«. A sátrat is és az istentisztelet minden eszközét hasonlóképpen meghintette vérrel. A törvény szerint ugyanis majdnem minden dolog vérrel tisztul meg, vérontás nélkül nincs bűnbocsánat.Szükséges tehát, hogy az égi dolgok képmásait ilyenekkel tisztítsák meg; magukat az égi dolgokat pedig ezeknél nemesebb áldozatokkal.

Mk 8,22-26 (Evangélium)

Abban az időben Jézus Betszaidába érkezett. Egy vakot hoztak eléje, és kérték, hogy érintse meg. Kézen fogva a vakot, kivezette a faluból. Nyállal megkente a szemét, rátette a kezét, és megkérdezte tőle, hogy lát-e valamit. Az felnézett, és így szólt: „Embereket látok, olyan, mintha a fák járkálnának.” Ezután ismét a szemére tette a kezét, erre tisztán kezdett látni, és úgy meggyógyult, hogy élesen látott mindent. Erre hazaküldte, mondván: „A faluba ne menj be, a falubeliek közül pedig senkinek el ne mondd!”

Szent Ménász, Hermogenész és Evgráfosz

Ezeknek a vértanúknak az ünnepe ahhoz a kultuszhoz kapcsolódik, amelyet a fővárosi hívek Szent Ménász konstantinápolyi templomában kezdetek a híres alexandriai vértanú felé tanúsítani. Egy Nagy Szent Athanáznak tulajdonított „Szenvedéstörténet” azt a látszatot keltette, hogy itt újabb szentek csoportjáról van szó. Az athéni származású, de Alexandriában híressé lett Ménász a Diocletianus-féle keresztényüldözés idején Egyiptomban (304−313 között) a legkülönfélébb kínzások során nyerte el a vértanúság koszorúját (Szent Ménászt már november 11-én is ünnepeltük). Vele együtt szenvedett kínhalált rokona, Evgráfosz, és kettejük tanúságtételének láttára megtért és vértanú lett Hermogenész is.

Ágyazza be Liturgikus naptár RSS-csatornánkat saját honlapjára, hogy mindig az aktuális szakaszok jelenjenek meg az Ön honlapján is!