5. hang

Jak 1,1-18 (Apostol)

Jakab, Isten és a mi Urunk, Jézus Krisztus szolgája üdvözletét küldi a szórványban élő tizenkét nemzetségnek.
Mindig örömnek tartsátok, testvéreim, ha különféle kísértésbe estek, hiszen tudjátok, hogy a hitetek megpróbálása béketűrést szerez. A béketűrés pedig tökéletességre viszi a tetteket, hogy minden fogyatkozás nélkül tökéletesek és feddhetetlenek legyetek.
Ha pedig valaki közületek bölcsesség nélkül szűkölködik, kérje azt Istentől, aki mindenkinek bőven ad; szemrehányás nélkül meg fogja adni neki. De ne kételkedve, hanem hittel kérje; mert aki kételkedik, hasonló a tenger hullámához, melyet a szél fölver és ide s tova hajszol; az ilyen ember ne gondolja, hogy kap valamit az Úrtól. Minden útján állhatatlan a kettős lelkű ember.
A szegénysorsú testvér azért dicsekedjék, mert felemelték, a gazdag viszont azzal, hogy megalázták, mert el fog tűnni, mint a fű virága. Fölkelt ugyanis a nap perzselő hevével, kiszárította a füvet, és lehullott a virága, s tönkrement a színpompája; így fog a gazdag is elhervadni az ő útján. Boldog az a férfi, aki a kísértést kiállja, mert ha hűnek találják, elnyeri az élet koronáját, melyet Isten az őt szeretőknek megígért.
Senki se mondja, amikor kísértést szenved, hogy »Isten kísért«, mert Istent nem lehet rosszra kísérteni, és ő sem kísért senkit. Mindenkit, akik kísértésbe esik, a saját kívánsága vezet félre és csábít a rosszra. A kívánság pedig, mihelyt megfogant, bűnt szül, a bűn pedig, ha elkövetik, halált okoz.
Ne tévedjetek tehát, szeretett testvéreim. Minden jó adomány és minden tökéletes ajándék onnan felülről, a világosság Atyjától származik, akinél nincs változás, sem árnyéka a változandóságnak. Mert szabad akaratból nemzett minket az igazság igéjével, hogy mintegy zsengéje legyünk az ő teremtésének.

Mk 10,11-16 (Evangélium)

Így szólt az Úr: „Aki elbocsájtja feleségét, és mást vesz el, házasságtörést követ el ellene. Ha pedig a feleség bocsájtja el férjét, és máshoz megy, házasságot tör.”
Kisgyerekeket hoztak hozzá, hogy érintse meg őket. De a tanítványok elutasították azokat, akik odahozták őket. Amikor Jézus észrevette, megharagudott, és azt mondta nekik: „Engedjétek hozzám jönni a gyermekeket, ne akadályozzátok őket, mert ilyeneké az Isten országa! Bizony, mondom nektek, aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy gyermek, nem jut be oda.” Azután ölébe vette, és kezét rájuk téve megáldotta őket.

Szent Sebestyén

288. körül halhatott vértanúhalált. Sebestyén a császári gárda tisztje volt, Narbonne-ban született, de Milánóban élt. Diocletianus és Maximianus császár nagyra becsülte, és közvetlen környezetébe rendelte. Sebestyén egyszerre tudott császári tiszt és hűséges keresztény lenni, aki bátran védte a hitet. A legenda tehetséges szónoknak mondja, aki bajtársait el akarta vezetni a hithez. Végül maga Sebestyén is a császári törvényszék elé került, és hite miatt halálra ítélték. Kinn a szabad mezőn karóhoz kötözték, hogy a katonák halálra nyilazzák. Amikor már halottnak vélték, otthagyták. Egy jámbor római özvegy, Iréne házába fogadta a súlyos sebesültet, és addig ápolta, míg föl nem épült. Amikor Sebestyén ismét megjelent a nyilvánosság előtt, úgy fogadták, mint aki holtából támadt föl. Ezután újra a hóhérok kezére került. Másodszor is halálra ítélték, bunkókkal agyonverték, és egy csatornába dobták. A vértanúként tisztelt Sebestyén a legnépszerűbb szentek közé tartozik. Pestis és más járvány idején fordultak hozzá.

Ágyazza be Liturgikus naptár RSS-csatornánkat saját honlapjára, hogy mindig az aktuális szakaszok jelenjenek meg az Ön honlapján is!