7. hang

Joel 2,12-26 (Ószövetség)

Így szól az Úr, a ti Istenetek: Térjetek meg hozzám teljes szívetekből, böjttel, sírva és jajgatva! A szíveteket szaggassátok meg, ne a ruhátokat! Térjetek meg az Úrhoz, a ti Istenetekhez, mert jóságos ő és könyörületes, türelmes és igen irgalmas, de bántják őt az emberek bűnei. Ki tudja, hátha ismét odafordul és megbocsát, s áldás fakad majd a nyomában, hogy mégiscsak legyen még felajánlott étel- és italáldozat az Úr, a ti Istenetek számára? Fújjátok meg a harsonát a Sionon, szenteljetek neki böjtöt! Hirdessetek meg egy istentiszteletet, gyűjtsétek egybe a népet, szenteljétek meg a gyülekezetet! Hívjátok elő a véneket, gyűjtsétek össze a gyermekeket és a csecsemőket! Jöjjön elő hálószobájából a vőlegény és nászházából a mennyasszony! Sírjanak a papok, az Úr szolgái az előcsarnok és az oltár között, és mondják: Kegyelmezz, Uram, népednek; ne engedd, hogy gyalázat érhesse örökségedet, s hogy uralkodjanak rajta a nemzetek! Ne mondják a népek között: „Ugyan, hol van az ő Istenük?” Az Úr pedig féltékeny szeretetre gyulladt az ő földje iránt, és megkegyelmezett népének. S még választ is adott az Úr, és így szólt népéhez: Íme juttatok nektek gabonát, bort és olajat, annyit, hogy jóllakhattok velük. Nem hagyom többé, hogy gyalázat érjen benneteket a népek körében. Aki észak felől tör rátok, azt száraz, puszta vidékre űzöm: előhadát a keleti tengerbe, utóvédjét pedig a nyugati tengerbe kergetem, és felszáll a magasba a bűze, felszáll rothadásának szaga, mert az Úr már megsokallta tetteit. Ne félj, te ország! Ujjongj és örvendj, mert nagy dolgokat cselekszik az Úr! Ne féljetek, ti, a föld állatai, mert mező sarjad már a pusztában. A fa meghozza gyümölcsét, a fügefa és a szőlő megadja termését. Sion fiai, ujjongjatok, és örvendezzetek az Úrban, a ti Istenetekben, mert megadta nektek a jogos eledelt, és korai meg késői esőt hullat reátok, mint hajdanában. A szérűk pedig megtelnek gabonával, és csak úgy árad majd a sajtókból a bor meg az olaj. Kárpótollak titeket azokért az esztendőkért, amelyekben pusztítást vitt végbe a sáska, a cserebogár, az üszög és a hernyó, az én nagy seregem, amelyet rátok eresztettem. Esztek majd, és jóllakhattok, és akkor majd magasztaljátok az Úrnak, a ti Isteneteknek nevét, aki csodálatos dolgokat cselekedett veletek; és népem már soha többé nem szégyenül meg.

Gázai Szent Porfiriosz püspök

347 körül született Tesszalonikiben, gazdag családból. Hazáját elhagyva az egyiptomi Szketi-sivatagba ment, ahol öt évig aszketikus életet élt. Aztán Palesztinába indult, újabb öt évet egy barlangban élt le a Jordán közelében. Meglátogatta a szent helyeket; vagyonát szétosztotta, s szegényen dolgozott. Jó hírét hallva Jeruzsálemi János püspök pappá szentelte őt, és „a Szent Kereszt őrének” nevezte ki. 395-ben lett Gáza püspöke. Ott aztán keményen föl kellett vennie a harcot a bálványimádó pogányokkal (Marnász bálvány istenítőivel) és a manicheusokkal. Aranyszájú szent János idejében elment Konstantinápolyba is, hogy ehhez a küzdelemhez megszerezze a császár támogatását is. Eudoxia császárnő dekrétumával megengedte neki, hogy leromboltassa a pogány templomokat, s helyükre egy nagy bazilikát építsen a dél-palesztinai székvárosában, Gázában. A pogányok megtérítéséhez legalább ennyire hozzájárult kiváló jelleme és az általa művelt csodák.. 420-ban halt meg. A tesszaloniki Szent György templomban őt ábrázoló mozaik majdnem az ő idejében készült, s még jobban biztosítja életrajzi adatainak hitelességét. Életét egyébként tanítványának, Márk diakónusnak az írásai alapján ismerjük, melyeket azonban a VI-VII. században a kései társszerzők átalakítottak.

Ágyazza be Liturgikus naptár RSS-csatornánkat saját honlapjára, hogy mindig az aktuális szakaszok jelenjenek meg az Ön honlapján is!