6. hang

ApCsel 28,1-31 (Apostol)

Azon időben megmenekülésünk után tudtuk meg, hogy szigetet Melitának hívják. A barbárok nem csekély emberséget tanúsítottak irántunk: tüzeket raktak, és gondoskodtak minannyiunkról a ránkszakadt esőben és hidegben. Amikor azonban Pál összeszedett egy csomó rőzsét és rárakta a tűzre, egy vipera mászott elő a melegtől, és rávetette magát a kezére. A barbárok meglátták a kezén lógó állatot, és azt mondogatták egymásnak: »Ez az ember bizonyosan gyilkos, mert kimenekült ugyan a tengerből, de a bosszú nem hagyja életben.« Ő azonban lerázta a kígyót a tűzbe, és nem lett semmi baja sem. Pedig azok azt hitték, hogy megdagad, nyomban lerogy és meghal. Vártak is erre jó ideig, s amikor látták, hogy semmi baj sem érte, mást gondoltak: azt mondták, hogy isten.
Azon a vidéken a sziget Publius nevű főemberének voltak birtokai. Ez befogadott minket, és három napig jól tartott bennünket. Publiusz apja éppen akkor lázban és vérhasban gyötrődve feküdt. Pál bement hozzá, imádkozott, aztán rátette a kezét és meggyógyította. Ez után az eset után a szigetről minden beteg eljött hozzá, és meggyógyultak. Ezek nagy tisztelettel vettek körül minket, s amikor hajóra szálltunk, elhalmoztak a szükséges dolgokkal.
Három hónap múlva aztán elindultunk egy alexandriai hajón, amely a szigeten telelt, s a »Dioszkuroszok« jelvényét viselte. Eljutottunk Szirakúzába, és ott maradtunk három napig. Onnan körbehajózva Régiumba értünk. Mivel a másnap déli szél támadt, a rákövetkező napon Puteoliba érkeztünk. Itt testvéreket találtunk, akik kértek minket, hogy maradjunk náluk hét napig, s csak aztán mentünk Rómába. A testvérek meghallották ezt, és elénk jöttek onnan a Fórum Appii-ig és Tresz Tabernéig. Mikor Pál meglátta őket, hálát adott az Istennek, és bizni kezdett.
Mikor aztán megérkeztünk Rómába, megengedték Pálnak, hogy magánlakáson maradjon katonai őrizet mellett. Harmadnapra összehívta a zsidók főembereit. Amikor összegyűltek, így szólt hozzájuk: »Testvérek, férfiak, nem tettem ugyan semmit sem a nép vagy az ősi szokás ellen, mégis megkötözve adtak át Jeruzsálemben a rómaiak kezébe. Miután vizsgálatot tartottak rólam, el akartak bocsátani, hisz nincs semmi főbenjáró vétkem. Mivel azonban a zsidók tiltakoztak, kénytelen voltam a császárhoz fellebbezni. Nem azért, mintha volna valami vádam a nemzetem ellen. Ezek miatt kértem, hogy lássalak titeket és beszéljek veletek. Ez a bilincs ugyanis Izraelnek reménysége miatt fonódik rám.« Azok azt válaszolták neki: »Semmilyen levelet nem kaptunk rólad Júdeából, és az idejövő testvérek egyike sem hozott hírt vagy mondott rólad valami rosszat. Kérjünk, hadd haljuk tőled, hogyan gondolkozol. Tudjuk ugyanis erről a felekezetről, hogy mindenütt ellenzésre talál.«
Megállapodtak tehát vele egy napban, s akkor igen sokan eljöttek hozzá a szállásra. Ő pedig magyarázott nekik, és tanúságot tett az Isten országáról. Reggeltől estig igyekezett őket Mózes törvényéből és a prófétákból meggyőzni Jézusról. Egyesek hittek szavainak, viszont nem hittek. Mivel nem értettek egyet egymás között, szétszéledtek, Pál pedig ezt a mondást idézte nekik: »Jól mondta a Szentlélek atyáinknak Izajás próféta által:
’Menj el ehhez a néphez és mondd nekik:
Hallván hallotok, de nem értetek,
nézvén néztek, de nem láttok.
Mert megkeményedett ennek a népnek a szíve,
és fülükkel nehezen hallanak,
a szemüket eltakarják,
nehogy lássanak a szemükkel,
s halljanak a fülükkel,
nehogy értsenek a szívükkel,
s megtérjenek, és meggyógyítsam őket’.
Vegyétek tehát tudomásul, hogy Istennek ez az üdvözítő szándéka a pogányoknak szól, azok majd meghallgatják.«
Ő pedig két álló esztendeig ott maradt bérelt szállásán, és fogadta mindazokat, akik hozzá bejöttek. Közben hirdette az Isten országát, bátran és akadálytalanul tanított Urunkról, Jézus Krisztusról.

Jn 21,14-25 (Evangélium)

Abban az időben Jézus kinyilvánította magát a tanítványoknak, miután feltámadt halottaiból, és megkérdezte Simon Pétertől: „Simon, Jónás fia, jobban szeretsz-e engem, mint ezek?” Ő azt felelte: „Igen, Uram, tudod, hogy szeretlek.” Erre így szólt hozzá: „Legeltesd bárányaimat!” Aztán másodszor is megkérdezte tőle: „Simon, Jónás fia, szeretsz-e engem?” „Igen, Uram, tudod, hogy szeretlek” - válaszolta. Ő azt mondta neki: „Legeltesd juhaimat!” Harmadszor is megkérdezte tőle: „Simon, Jónás fia, szeretsz-e engem?” Elszomorodott Péter, hogy harmadszor is megkérdezte: „Szeretsz-e engem?”, és így válaszolt: „Uram, te mindent tudsz, te tudod, hogy szeretlek téged.” Azt mondta neki Jézus: „Legeltesd juhaimat! Bizony, bizony, mondom neked: Amikor fiatalabb voltál, felövezted magad, és oda mentél, ahova akartál. Amikor viszont megöregszel, kiterjeszted kezedet, és majd más övez fel téged, aztán oda fog vinni, ahova nem akarod.” Ezt pedig azért mondta, hogy jelezze, milyen halállal fogja megdicsőíteni Istent. Miután ezt mondta, így szólt: „Kövess engem!” Péter megfordulva látta, hogy követi az a tanítvány, akit Jézus szeretett, és aki a vacsorán a keblére hajolt, és megkérdezte tőle: „Uram, ki az, aki elárul téged?” Mikor meglátta őt Péter, megkérdezte Jézustól: „Uram, vele mi lesz?” Jézus így válaszolt: „Ha azt akarom, hogy maradjon, míg el nem jövök, mi gondod vele? Te kövess engem!” Elterjedt tehát a testvérek között, hogy az a tanítvány nem hal meg. De Jézus nem azt mondta neki, hogy nem hal meg, hanem: „Ha azt akarom, hogy maradjon, míg el nem jövök, mi gondod vele?” Ez az a tanítvány, aki tanúságot tesz ezekről, és ezeket írta, és tudjuk, hogy igaz a tanúsága. De van sok egyéb dolog is, amit Jézus tett, amelyek, ha egyenként le lennének írva, úgy vélem, maga a világ sem tudná befogadni a könyveket, amelyeket írni kellene. Amen.

Szent Teodotosz és vértanútársai

Teodóz Dioklécián császár uralkodása idején élt Ankyrában. Vendégfogadót tartott fenn, és abban menedéket adott a keresztényeknek. A börtönben levőket maga látogatta meg és vigasztalta, kiszolgálta őket, holttestüket pedig eltemette. Házában tartották a keresztények titokban az istentiszteleteket. A parancsnok hosszú ideig nem hallott Teodót áldásos tevékenységéről. Abban az időben 7 keresztény nőt fogtak el, mivel megtagadták, hogy megmossák a bálványszobrokat. A legidősebb: Tekusza, Teodótnak nagynénje volt. Kínzások után mindnyájakat, nyakukra követ kötve, a tóba fullasztották. Éjszaka, egy csodálatos lámpás segítségével, Teodót kihúzta a tóból a szent nők tetemeit és eltemette őket. A következő napon a hóhérok kiásták a vértanúnők testét és elégették azokat. Teodótot pedig tettéért megkínozták. A vértanú lelki erővel megerősödve a kínok között nem szűnt meg elmarasztalni a pogányság tévelygéseit. Lefejezés által nyerte el a vértanúságot 303-ban. Testét el akarták égetni, de a nagy vihar megakadályozta a hóhérokat, így a testét a keresztények temettek el.

Ágyazza be Liturgikus naptár RSS-csatornánkat saját honlapjára, hogy mindig az aktuális szakaszok jelenjenek meg az Ön honlapján is!