LITURGIKUS NAPTÁR

2026. január 2. (Péntek)

4. hang

Zsid 11,8-16 (Apostol)

Atyámfiai! Mivel hitt, azért engedelmeskedett az, akit Ábrahámnak hívnak, hogy elköltözzék arra a helyre, amelyet örökségül kellett kapnia; elköltözött, bár nem tudta, hová megy.
Mivel hitt, azért tartózkodott az ígéret földjén, mint idegen földön, sátrakban lakva Izsákkal és Jákobbal, az ígéretek társörököseivel; várta ugyanis a szilárd alapokon álló várost, amelynek Isten az építője és alkotója.
Mivel hitt, azért nyert még a meddő Sára is erőt magzat foganására, még idején túl is, mert hűségesnek hitte azt, aki az ígéretet tette. Ezért származtak egy embertől – és pedig egy erejevesztettől – olyan sokan, mint az ég csillagai, és mint a megszámlálhatatlan homok, amely a tenger partján van.
Ezek mindnyájan hitben haltak, anélkül, hogy elnyerték volna az ígéreteket.
Csak messziről szemlélték és üdvözölték azokat, és megvallották, hogy zarándokok és jövevények a földön. Mert akik így beszélnek, azt jelzik, hogy hazát keresnek. Ha ugyanarra gondoltak volna, amelyből kiköltöztek, lett volna még idejük visszatérni; ők azonban a jobb felé törekszenek, a mennyei felé.
Ezért Isten nem szégyelli őket, amikor őt Istenüknek hívják, hisz várost készített nekik.



Mk 9,33-41 (Evangélium)

Abban az időben Jézus és tanítványai Kafarnaumba értek. Amikor már otthon voltak, megkérdezte tőlük: „Miről beszélgettetek az úton?” De ők csak hallgattak, mert egymás közt azon vitatkoztak az úton, hogy ki a nagyobb közülük. Leült, odahívta a tizenkettőt, és így szólt: „Ha valaki első akar lenni, legyen a legutolsó, mindenkinek a szolgája.” Aztán odahívott egy gyermeket, közéjük állította, majd ölébe vette, és azt mondta: „Aki befogad egy ilyen gyermeket az én nevemben, engem fogad be. Aki pedig engem befogad, nem engem fogad be, hanem azt, aki küldött engem.” Ekkor János szólalt meg: „Mester, láttunk valakit, aki ördögöt űz a te nevedben, de nem követ minket. Megtiltottuk neki, mert nem követett minket.” Jézus így szólt: „Ne tiltsátok meg neki! Aki a nevemben csodát tesz, nem fog egykönnyen gyalázni. Aki nincs ellenünk, az velünk van. Ha csak egy pohár vizet ad is nektek valaki inni az én nevemben azért, mert Krisztuséi vagytok, bizony, mondom nektek, nem veszíti el jutalmát.”



Jn 3,1-15 (Evangélium)

Abban az időben volt a farizeusok között egy Nikodémus nevű ember, a zsidók egyik vezetője. Éjszaka elment Jézushoz, és így szólt hozzá: „Rabbi, tudjuk, hogy Istentől jött tanító vagy, hiszen senki sem képes olyan jeleket véghezvinni, amilyeneket te cselekszel, ha nincs vele az Isten.” Jézus azt felelte neki: „Bizony, bizony, mondom neked: aki nem születik újjá, az nem láthatja meg az Isten országát.” Nikodémus megkérdezte tőle: „Hogyan születhet valaki, amikor már öreg? Csak nem térhet vissza anyja méhébe azért, hogy újra megszülessék?” Erre Jézus azt mondta: „Bizony, bizony, mondom neked: ha valaki nem születik vízből és Lélekből, az nem mehet be az Isten országába. Ami a testből születik, az test, ami a Lélekből születik, az lélek. Ne csodálkozz, hogy azt mondtam neked: újjá kell születnetek. A szél ott fúj, ahol akar, hallod a zúgását, de nem tudod, honnan jön, és hova megy. Így van vele mindenki, aki a Lélekből született.” Nikodémus megkérdezte: „Hogyan valósulhat ez meg?” Jézus így válaszolt: „Te vagy Izrael tanítója, és ezeket nem tudod? Bizony, bizony, mondom neked, hogy arról beszélünk, amit tudunk, és arról tanúskodunk, amit láttunk, mégsem fogadjátok el tanúságtételünket. Ha földi dolgokról beszéltem nektek, és nem hiszitek, hogyan fogtok hinni, ha majd a mennyei dolgokról beszélek? Senki sem ment föl a mennybe, csak aki alászállt a mennyből: az Emberfia, aki a mennyben van. És amint Mózes fölemelte a kígyót a pusztában, úgy kell majd az Emberfiának is fölemeltetni, hogy mindaz, aki hisz benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.”




Szent Szilveszter

284-ben született. Rómában harminc éves korában, 314-ben lett pápa. 325-ben ő ugyan nem vett részt az első egyetemes zsinaton Nikaiában, de követe, Hosius cordobai érsek elnökölt azon. A keletiekkel egyetértésben a római egyházban ő szüntette meg a szombati böjtöt. Egyes források szerint az ő hatására tért meg Nagy Konstantin császár és édesanyja, Szent Ilona. Húszévnyi főpásztori működés után 335-ben hunyt el.




Liturgikus naptár RSS-csatorna Ágyazza be Liturgikus naptár RSS-csatornánkat saját honlapjára, hogy mindig az aktuális szakaszok jelenjenek meg az Ön honlapján is!

ÖN ITT VAN JELENLEG: LELKISÉG / LITURGIKUS NAPTÁR

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2026 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert