7. hang
Atyámfiai! Arra vagytok hivatva, mert Krisztus is szenvedett értünk, példát hagyva nektek,hogy az ő nyomdokait kövessétek; Ő, aki bűnt nem cselekedett,s álnokságot sem találtak szájában, aki mikor szidalmazták, nem szidalmazott, mikor szenvedett, nem fenyegetőzött, hanem átadta magát annak, aki igazságtalanul elítélte; aki a mi bűneinket maga elviselte testében a fán, hogy a bűnöknek meghalva az igazságnak éljünk;az ő sebe által gyógyultatok meg. Mert olyanok voltatok, mint a tévelygő juhok, de most megtértetek lelketek pásztorához és püspökéhez. Ugyanígy az asszonyok is legyenek engedelmesek férjüknek, hogy ha egyesek nem hisznek is az igének, az asszonyok magaviselete beszéd nélkül is megnyerje őket, mikor látják istenfélő, tiszta életeteket. Ne a külső hajdísz vagy arany viselése vagy fényes ruha legyen az ékességük, hanem ami a szívben rejtett, múlhatatlan ékszer: a szerény és nyugodt természet. Ez értékes az Isten szemében. Így ékesítették fel magukat ugyanis egykor a szent és Istenben bízó asszonyok is, engedelmeskedve saját férjüknek. Mint ahogy Sára engedelmeskedett Ábrahámnak, urának nevezve őt, akinek ti leányai vagytok, ha jót tesztek és semmi viszontagságtól nem féltek.De ti is, férfiak, legyetek megértőek a ti asszonyaitokkal, becsüljétek meg őket, mint a gyengébb asszonyi nemet és mint társörököseiteket a kegyelemből való életben, hogy imádságotoknak ne legyen akadálya.Végül pedig legyetek mindnyájan egyetértők, együttérzők, szeressétek a testvériséget, legyetek irgalmasok, szerények, alázatosak. Ne viszonozzátok a rosszat rosszal, sem a szidalmat szidalommal, inkább mondjatok áldást; hisz arra vagytok hivatva, hogy áldás legyen az örökrészetek.
Abban az időben a farizeusok és a Heródes-pártiak közül odaküldtek Jézushoz néhány embert, hogy a szavaiba belekössenek. Ezek odamentek hozzá, és azt mondták neki: „Mester, tudjuk, hogy igaz vagy, nem tartasz senkitől, és nem vagy személyválogató, hanem az igazsághoz híven tanítod az Isten útját. Szabad-e adót fizetni a császárnak, vagy nem? Fizessünk, vagy ne fizessünk?” De ő tisztában volt képmutatásukkal, és így szólt: „Miért kísértetek engem? Hozzatok ide egy dénárt, hadd lássam!” Azok hoztak egyet, ő pedig megkérdezte tőlük: „Kinek a képe ez, és kinek a felirata?” Ők erre azt felelték: „A császáré.” Jézus folytatta: „Adjátok hát meg a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami az Istené!” Azok igen elcsodálkoztak rajta.
Egyiptomi és Alexandriai Makáriosz szentéletű atya
Nagy Szent Antal remete kortársai és követői voltak, a III. század végén születtek (295 körül). Noha a hagyomány néha összekevert több Makárioszt, világosan meg lehet különböztetni az Egyiptomi Nagy Sz. Makárioszt az Alexandriai vagy „ifjabb” Makáriosztól, aki csak idősebb korában keresztelkedett meg és Remete Szent Antal tanítványa lett. Egyiptomi Makáriosz kb. 300-ban született szegény családban. Tevehajcsár volt a salétrom szállításánál. Szülei kívánságára megnősült, aztán majd harmincéves korában, szülei és felesége halála után kezdte aszketikus életét. Először remete volt egy Nílus-menti faluban. Hamarosan egy másik faluba költözött, mert nem akarta, hogy pappá szenteljék. Több ízben meglátogatta Remete Szent Antalt, s végül miután Szent Antaltól visszatért, a Szkétisz sivatagban telepedett le, s a szent remete tanácsára megengedte, hogy pappá szenteljék. Tanítványainak száma egyre csak nőtt, s messze földön elismerték azt, hogy a szíveket jól tudja vizsgálni. 373-375 között a Nílus egyik szigetére száműzték a másik Makáriosszal együtt, Alexandria ariánus püspöke, Lukiosz parancsára. A Szkétisz remetetelepén halt meg 390-ben.
Az ugyanilyen nevű alexandriai szent csak 330-ban keresztelkedett meg, és 40 évesen kezdte el aszketikus életét Nitriában. Később a Szkétisz remetetelepén is volt kunyhója, s végül tartósan a Kelliának nevezett remetetelepen maradt, ahol a többi remete főnöke és papja lett. Mindketten a IV. század utolsó évtizedében haltak meg. Egyiptomi Szent Makariosz halálának helyén később híres monostor alakult ki, amely a VI. századtól az alexandriai kopt pátriárkák székhelye lett. Ma is kiválóan működik, több mint száz áldozatkész, vezeklő szerzetessel.Nagy Szent Antal remete kortársai és követői voltak, a III. század végén születtek (295 körül). Noha a hagyomány néha összekevert több Makárioszt, világosan meg lehet különböztetni az Egyiptomi Nagy Sz. Makárioszt az Alexandriai vagy „ifjabb” Makáriosztól, aki csak idősebb korában keresztelkedett meg és Remete Szent Antal tanítványa lett. Egyiptomi Makáriosz kb. 300-ban született szegény családban. Tevehajcsár volt a salétrom szállításánál. Szülei kívánságára megnősült, aztán majd harmincéves korában, szülei és felesége halála után kezdte aszketikus életét. Először remete volt egy Nílus-menti faluban. Hamarosan egy másik faluba költözött, mert nem akarta, hogy pappá szenteljék. Több ízben meglátogatta Remete Szent Antalt, s végül miután Szent Antaltól visszatért, a Szkétisz sivatagban telepedett le, s a szent remete tanácsára megengedte, hogy pappá szenteljék. Tanítványainak száma egyre csak nőtt, s messze földön elismerték azt, hogy a szíveket jól tudja vizsgálni. 373-375 között a Nílus egyik szigetére száműzték a másik Makáriosszal együtt, Alexandria ariánus püspöke, Lukiosz parancsára. A Szkétisz remetetelepén halt meg 390-ben.
Az ugyanilyen nevű alexandriai szent csak 330-ban keresztelkedett meg, és 40 évesen kezdte el aszketikus életét Nitriában. Később a Szkétisz remetetelepén is volt kunyhója, s végül tartósan a Kelliának nevezett remetetelepen maradt, ahol a többi remete főnöke és papja lett. Mindketten a IV. század utolsó évtizedében haltak meg. Egyiptomi Szent Makariosz halálának helyén később híres monostor alakult ki, amely a VI. századtól az alexandriai kopt pátriárkák székhelye lett. Ma is kiválóan működik, több mint száz áldozatkész, vezeklő szerzetessel.
Szent Arszéniosz, Kerkyra (Korfu) érseke
A palesztinai Betániában született I. Bazil császár (867-886) császár idejében. Gyermekkorától Istennek szentelték, és 12 éves korában magára öltötte a szerzetesi öltözetet. Szeleukiában tanult, s ott pappá szentelték. Majd Konstantinápolyba küldték, ahol Theofilaktosz pátriárka Kerkyra érsekévé szentelt 933-ban. Immár öreg korában ment vissza Konstantinápolyba, hogy lecsillapítsa Bíborbanszületett Konstantin (912-959) Kerkyra előkelői elleni haragját. Feladatát teljesítve, a visszaút során megbetegedett, és Korinthoszban megtért az Úrhoz, ismeretlen évben.
Ágyazza be Liturgikus naptár RSS-csatornánkat saját honlapjára, hogy mindig az aktuális szakaszok jelenjenek meg az Ön honlapján is!ÖN ITT VAN JELENLEG: LELKISÉG / LITURGIKUS NAPTÁR
VISSZA A TETEJÉRE