LITURGIKUS NAPTÁR

2026. január 28. (Szerda)

8. hang

2Pét 3,1-18 (Apostol)

Atyámfiai! Íme, szeretteim, ezt a második levelet írom nektek, amelyben figyelmeztetéssel fölébresztem őszinte lelketeket, hogy emlékezzetek azokra a dolgokra, amiket a szent próféták igéiből előre megmondtam, valamint az Úrnak és Üdvözítőnek a ti apostolaitok által hirdetett parancsairól. Először is tudnotok kell, hogy az utolsó napokban csalárdságban járó gúnyolódók fognak jönni, akik saját kívánságaik szerint élnek, és azt mondják: »Hol van az ígéret vagy az ő eljövetele?« Mert amióta elhunytak az atyák, minden úgy maradt, mint ahogy volt a teremtés kezdetétől. De ezek készakarva nem tudják, hogy először ég volt, aztán föld, amely Isten szava által a vízből lett és a vízben volt. E kettő által pusztult el az akkori világ, mikor a vízl elárasztotta. A mostani eget és a földet ugyanaz az ige őrizte meg a tűzre, az ítélet és az istentelen emberek pusztulásának napjára.
Egy valami pedig semmiképpen se kerülje el figyelmeteket, szeretteim. Egy nap az Úrnál annyi, mint ezer év, és ezer év, mint egy nap. Az Úr nem késik ígéretével, ahogy egyeseek gondolják. Türelemmel kezel bennünket, mert nem akarja, hogy bárki is elvesszen, hanem hogy mindnyájan megtérjenek a bűnbánatra. Az Úr napja úgy jön el, mint a tolvaj. Akkor az egek nagy robajjal elmúlnak, az elemek a hőségtől elolvadnak, a föld pedig s a rajta levő teremtmények összeégnek.
Ha tehát mindezek el fognak pusztulni, vajon milyeneknek kell lennetek a szent életben és ájtatosságban nektek, akik várjátok és epedve óhajtjátok az Úr napjának eljövetelét, amikor az egek elégnek és szétfoszlanak, az elemek pedig a tűz hevétől elolvadnak? Mi azonban – az ő ígérete szerint – új eget és új földet várunk, ahol igazság lakik.
Ha tehát, szeretteim, ezeket várjátok, azon legyetek, hogy szeplőtelenül és feddhetetlenül találjon titeket békességben. Tekintsétek a mi Urunk hosszútűrését rátok nézve üdvösségnek, amint a mi szeretett testvérünk, Pál is megírta azt nektek a neki adott bölcsesség szerint. Szól is ezekről minden levelében. Bizonyos dolgokat nehéz ugyan megérteni bennük, – ezeket a tudatlanok és állhatatlanok meghamisítják, mint ahogy a többi Írásokat is, a saját vesztükre.
Ti tehát, testvérek, miután mindezt előre tudjátok, vigyázzatok, hogy az esztelenek tévelygése magával ne ragadjon titeket, s el ne veszítsétek saját szilárdságotokat. Sőt, inkább növekedjetek a kegyelemben és a mi Urunk és az üdvözítő Jézus Krisztus ismeretében. Neki legyen dicsőség most éppúgy, mint az örökkévalóság napján. Amen.



Mk 13,24-31 (Evangélium)

Ezt mondta az Úr tanítványainak: „Azokban a napokban, ama gyötrelem után, a Nap elsötétedik, a Hold nem ad világosságot, a csillagok lehullanak az égről, és az erők, amelyek az egekben vannak, megrendülnek. Akkor majd meglátják az Emberfiát, amint eljön a felhőkön nagy hatalommal és dicsőséggel. Szétküldi angyalait, és összegyűjti választottait a szélrózsa minden irányából, a föld szélétől az ég határáig. Vegyetek példát a fügefáról! Amikor már zsendül az ága és levelet hajt, tudjátok, hogy közel van a nyár. Ti is, amikor látjátok, hogy ezek bekövetkeznek, tudjátok meg, hogy közel van, az ajtóban! Bizony, mondom nektek, nem múlik el ez a nemzedék, míg mindezek be nem következnek. Az ég és a föld elmúlnak, de az én igéim nem múlnak el.”




Szent Efrém szentéletű atya

A szíriai Niszibiben született a IV. század elején (306-ban). Egyes források szerint anyjától tanulta a keresztény tanítást, mivel apja pogány pap volt, s hite miatt el is űzte otthonról. Már egészen fiatalon Jakab püspök tanítványa lett, aki nemcsak elméleti, hanem gyakorlati nevelést is adott neki. Szülővárosában diakónussá szentelték, s ezután is ott tanítóskodott, majd később szerzetes lett. Aszkéta életével és költeményeivel igen nagy hírnévre tett szert. Az angyali élet eszményét hirdette meg, mert a keresztények fő céljának az eredeti ártatlansághoz való visszatérést tekintette. A szír diakónus nyíltan hirdette, hogy az önmegtartóztatásnak az egyházban is megvan a helye, és a laikusok életében is.
Amikor szülővárosát a perzsák elfoglalták (363-ban), Efrém az Eufrátesz melletti Edesszába menekült, s a városhoz közel levő hegyen telepedett le, ahol azután tanítványok sokasága vette körül. Sokat prédikált az eretnekségek ellen, és sok tévhitűt meggyőzött tévedéséről. Ennek ellenére két híres tanítványa végül is eretnek lett. 373 körül halt meg. Görögül nem tudott, viszont a szír anyanyelvű irodalom egyik leghíresebb képviselője lett, mert tanítását és költeményeit ezen a nemzeti nyelven írta le. Leghíresebb imája a nagyböjti három fohász: „Életem Ura és Uralkodója...”, de csodálatosak a húsvéti költeményei is. Emiatt nevezték őt „a Szentlélek hárfájának”. Több művét még életében lefordították görögre, majd később örményre is.




Liturgikus naptár RSS-csatorna Ágyazza be Liturgikus naptár RSS-csatornánkat saját honlapjára, hogy mindig az aktuális szakaszok jelenjenek meg az Ön honlapján is!

ÖN ITT VAN JELENLEG: LELKISÉG / LITURGIKUS NAPTÁR

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2026 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert