LITURGIKUS NAPTÁR

2026. június 4. (Csütörtök)

8. hang

Róm 5,10-16 (Apostol)

Atyámfiai! Ha mi, amikor még ellenségek voltunk, kiengesztelődhettünk Istennel Fia halála által: most, mint kiengesztelődöttek, sokkal inkább üdvösséget nyerünk az ő élete által. Sőt még dicsekszünk is Istenben a mi Urunk, Jézus Krisztus által, aki megszerezte most nekünk a kiengesztelődést.
Egy ember által jött a bűn ebbe a világba, a bűn által pedig a halál, s így a halál átment minden emberre, mert mindenki vétkezett. Bűn ugyanis volt a világon ez előtt a törvényadás előtt is, de a bűnt nem számítják be, ha nincs törvény. A halál mégis uralkodott Ádámtól Mózesig azokon is, akik nem vétkeztek hasonló törvényszegéssel, mint Ádám, aki előképe az Eljövendőnek.
De nem úgy áll a dolog a kegyelem ajándékával, mint a bűnbeeséssel. Ha ugyanis sok ember meghalt egynek bűnbeesése következtében, Isten kegyelme és az egy embernek, Jézus Krisztusnak a kegyelmében nyert ajándék még sokkal bőségesebben kiáradt sokakra. Az ajándékkal pedig nem úgy van, mint annak az egy bűnösnek a tettével; mert az egy miatt való ítélet a kárhozatra visz, a kegyelem azonban sok vétekből a megigazulásra vezet.



Mt 8,23-27 (Evangélium)

Abban az időben Jézus beszállt a bárkába, tanítványai pedig követték. Egyszerre csak nagy vihar támadt a tengeren, úgyhogy a hullámok elborították a bárkát. Ő azonban aludt. Tanítványai odamentek hozzá, fölkeltették és kérték: „Uram, ments meg minket, elveszünk!” Jézus ezt mondta nekik: „Mit féltek, kishitűek?” Aztán fölkelt, parancsolt a szélvésznek és a tengernek, és nagy nyugalom támadt. Az emberek pedig csodálkozva mondták: „Ki lehet ez, hogy még a szélvész és a tenger is engedelmeskedik neki?”




Szent Metrofán főpap

Metrofán egy pogány római embernek Dométiosznak volt a fia. Királyi családból származott. Az atya, értelmes ember lévén, hamar felismerte a pogány bálványok oktalanságát, és elhagyván Rómát, Bizáncba költözött két fiával: Probusszal és Metrofánnal. Ott a püspöknél laktak, aki Dométioszt pappá szentelte. Nagy Konstantin császár találkozott Metrofánnal. Beszélgetésük során nagyon megtetszett neki személye és erényes élete. Ennek hatására magával vitte Rómába, majd később, amikor Bizáncba, a második Rómának nevezett Konstantinápolyba helyezte székhelyét, ismét magával vitte, atyjának nevezve Métrofánt. Kijárta neki az egyetemes zsinat atyáinál a pátriárka címet. Ő lett az első konstantinápolyi pátriárka. A nikaiai zsinatra nem tudott személyesen elmenni hajlott kora miatt, hanem helyettese által „elnökölt” a zsinaton. Metrofán 11 éven át kormányozta egyházát. Istentől a jövőbe látás adományát kapta meg. 117 éves korában halt meg 325-ben.




Liturgikus naptár RSS-csatorna Ágyazza be Liturgikus naptár RSS-csatornánkat saját honlapjára, hogy mindig az aktuális szakaszok jelenjenek meg az Ön honlapján is!

ÖN ITT VAN JELENLEG: LELKISÉG / LITURGIKUS NAPTÁR

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2026 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert