Atyámfiai! Ha valaki azt mondja nektek: »Ez a bálványok áldozatából való«, ne egyétek meg amiatt, aki azt jelentette, és a lelkiismeret miatt; nem a te lelkiismeretedet értem ezen, hanem a másikét. Mert miért ítélje meg az én szabadságomat másnak a lelkiismerete? Ha én hálaadással étkezem, miért káromoljon engem valaki azért, amiért hálát adok?
Tehát akár esztek, akár isztok, akár bármi mást tesztek, mindent Isten dicsőségére tegyetek. Ne legyetek botránkoztatására se zsidóknak, se görögöknek, se Isten egyházának; ahogy én is mindenben mindenkinek kedvére járok, nem azt keresve, ami nekem hasznos, hanem ami a többieknek, hogy üdvözüljenek.
Legyetek az én követőim, amint én is Krisztus követője vagyok.
Dicsérlek titeket, hogy mindenben megemlékeztek rólam, és megtartjátok a hagyományokat, úgy ahogy átadtam nektek. Szeretném azonban, ha tudnátok, hogy minden férfinek feje Krisztus, az asszonynak feje pedig a férfi, Krisztusnak feje pedig az Isten. Minden férfi, aki fedett fővel imádkozik vagy prófétál, szégyent hoz a fejére; de minden asszony is, aki födetlen fővel imádkozik vagy prófétál, szégent hoz a fejére: mert az ugyanaz, mintha megnyírták volna. Mert ha nem födi be fejét az asszony, vágassa le a haját; ha pedig szégyenletes dolog az asszonynak, hogy haját levágassa vagy leborotváltassa, födje be fejét.
A férfinak nem kell befödnie fejét, mert ő az Isten képmása és dicsősége, az asszony azonban a férfi dicsősége. Mert nem a férfi van az asszonyból, hanem az asszony a férfiból.
Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: „Ha valaki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye föl keresztjét, és kövessen engem. Mert aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt, aki pedig elveszíti életét énértem, megtalálja azt. Mert mi haszna van abból az embernek, ha az egész világot megnyeri, de lelke kárt vall? Vagy mit adhat az ember cserébe lelkéért? Eljön ugyanis az Emberfia Atyja dicsőségében angyalaival együtt, és akkor megfizet kinek-kinek tettei szerint. Bizony, mondom nektek: vannak az itt állók között egyesek, akik nem ízlelik meg a halált, amíg meg nem látják az Emberfiát, amint eljön Országában.”
Szent Athenogenész és vértanútársai
Athenogén Pidachtoé város püspöke volt. 10 társával együtt egy kis kolostorban élt. Amikor a város lakói nem akartak áldozni a bálványoknak, a pogány katonák sok keresztényt megöltek. Először elfogták utána börtönbe vetették Athanogén 10 társát. Utána Athenogén is a kezükre került. Szebaszté városában kihallgatás után a börtönbe került társaihoz. Újra a helytartó elé kerültek, és mivel nem akartak a pogány isteneknek áldozni, azért először a, 10 embert fejezték le. Athenogén azt kérte, hogy őt kolostorában fejezzék le. Ez így is történt 311-ben.
Ágyazza be Liturgikus naptár RSS-csatornánkat saját honlapjára, hogy mindig az aktuális szakaszok jelenjenek meg az Ön honlapján is!ÖN ITT VAN JELENLEG: LELKISÉG / LITURGIKUS NAPTÁR
VISSZA A TETEJÉRE