1. hang
17. Szombat – Ozeás pr., András vt.
Liturgikus szín: világos
Ap. Kor 176. (2Kor 3,12-18) – Ev. Lk 22. (Lk 6,1-10).
Atyámfiai! Mivel reménységünk van, nagy nyíltsággal beszélünk, nem pedig úgy, mint Mózes, aki lepelt helyezett arcára, hogy Izrael fiai ne lássák annak végét, ami mulandó. De értelmük eltompult. Mind a mai napig ugyanis, amikor az Ószövetséget olvassák, ott van ugyanaz a lepel fölfedetlenül, mert az csak Krisztusban tűnik el. Sőt mind a mai napig, mikor Mózest olvassák, lepel fekszik szívükön. De ha majd megtérnek az Úrhoz, elvétetik a lepel. Mert az Úr a Lélek; ahol pedig az Úr Lelke, ott a szabadság. Mi pedig mindnyájan, miközben fedetlen arccal szemléljük az Úr dicsőségét, ugyanazon képmássá változunk át dicsőségről dicsőségre, az Úr Lelke által.
Abban az időben Jézus az egyik szombaton vetések közt járt. Tanítványai tépdesték a kalászokat, és kezükkel kimorzsolva eszegették. A farizeusok közül azonban egyesek azt mondták: „Miért tesztek olyat, amit szombaton nem szabad?” Jézus felelt nekik: „Nem olvastátok-e, mit tett Dávid, amikor megéhezett ő és akik vele voltak? Miként ment be az Isten házába, hogyan vette el a kitett kenyereket, és evett, és a vele levőknek is adott azokból, amelyeket nem szabad másnak megenni, csak egyedül a papoknak.” Aztán ezt mondta nekik: „Mert az Emberfia ura a szombatnak is.” Történt azután egy másik szombaton, hogy bement a zsinagógába, és tanított. Volt ott egy ember, akinek a jobb keze el volt sorvadva. Az írástudók és a farizeusok pedig figyelték, vajon gyógyít-e szombaton, hogy vádat találjanak ellene. Ő azonban ismerte gondolataikat, ezért így szólt az elsorvadt kezű emberhez: „Kelj fel, és állj középre!” Az fölkelt és odaállt. Jézus azután ezt mondta nekik: „Kérdezlek titeket, szabad-e szombaton jót tenni vagy rosszat tenni, életet menteni vagy elpusztítani?” Majd körülnézett mindnyájukon, és így szólt hozzá: „Nyújtsd ki a kezedet!” Ő pedig megtette, és meggyógyult a keze; éppúgy egészséges lett, mint a másik.
Szent Ozeás próféta
Az ószövetségi Szentírásban első helyen szerepel a 12 kis próféta között. Isszakár törzséből származott. Jövendölt Oziás, Joatám, Acház és Ezekiás júdeai királyok idejében, és II. Jeroboám izraeli király uralkodása alatt. A vele egy nemzetbeli zsidók botlásait és bűneit felsorolva, és prófétai karizmájával megmutatva a helyes utat, sokat jövendölt Izraelről és a pogány népekről. Jövendöléseit leírta, és ezzel például szolgált a többi prófétának is. Megjövendölte, hogy Istennek igaz ismerete elterjed az egész földön, megszűnnek az ószövetségi áldozatok Áron papságával együtt, illetve annak előképét, hogy a gyermek Jézus visszatér Egyiptomból. Hosszú élet után halt meg a Megváltó születése előtt 820 évvel.
Kriziszi Szent András szentéletű vértanú
Krétai születésű volt, és a képromboló Konstantin Kopronimosz császár uralkodása alatt élt. Eleinte remete volt Krétán, aztán, mikor tudomást szerzett a szentképek elleni üldözésről, Konstantinápolyba ment, hogy a császárt jobb belátásra bírja. A fővárosba érkezve a császárt megrótta cselekedetei miatt. A katonák megkötözve Andrást, ütlegelni kezdték, de a császár leállította, és palotájába hívatta. A szent pusztalakó bátran kifejtette a császár előtt a szentképek tiszteletének helyességét. Rávilágított, hogy, ha büntetés jár a császári szobrok megsértésért, mennyivel istenellenesebb dolog üldözni Krisztust az Ő szent képeiben. A császár megkínoztatta ezért Andrást, és börtönbe záratta, lábait levágatta, amibe bele is halt 767-ben. Tiszteletreméltó maradványait a gonosztevők arra a helyre dobták, amelynek Kriszisz a neve.
Ágyazza be Liturgikus naptár RSS-csatornánkat saját honlapjára, hogy mindig az aktuális szakaszok jelenjenek meg az Ön honlapján is!ÖN ITT VAN JELENLEG: LELKISÉG / LITURGIKUS NAPTÁR
VISSZA A TETEJÉRE