1. hang
27. Kedd – Ünnepzárás – Nesztor vt.
Liturgikus szín: világos
Ap. Tessz 265. (1Tessz 1,6-10) – Ev. Lk 55. (Lk 11,1-10).
Atyámfiai! Ti a követőink lettetek és az Úréi, elfogadtátok az igét sok szorongatás közt a Szentlélek örömével. Így példaképpé lettetek minden hívő számára Makedóniában és Akhájában. Az Úr igéjének hirdetése ugyanis tőletek haladt tovább, nemcsak Makedóniában és Akhájában, hanem Istenbe vetett hitetek eljutott mindenhová, és szükségtelen is arról beszélnünk. Hiszen mindenki beszéli rólunk, hogy hogyan érkeztünk hozzátok, s hogyan tértetek meg a bálványoktól Istenhez, hogy az élő, igaz Istennek szolgáljatok, s várjátok a mennyből Fiát, akit feltámasztott halottaiból, Jézust, aki megmentett minket a jövendő haragtól.
Abban az időben történt, hogy Jézus valahol éppen imádkozott. Amikor befejezte, tanítványai közül az egyik azt mondta neki: „Uram, taníts meg minket imádkozni, ahogy János is megtanította tanítványait!” Így szólt hozzájuk: „Amikor imádkoztok, ezt mondjátok: Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy! Szenteltessék meg a te neved, jöjjön el a te országod! Legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is! Mindennapi kenyerünket add meg nekünk naponta, és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk minden ellenünk vétkezőnek, és ne vígy minket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól!” Aztán így szólt hozzájuk: „Ha valamelyikőtöknek van egy barátja, az odamegy hozzá éjfélkor, és azt mondja neki: »Barátom, adj kölcsön nekem három kenyeret, mert egy barátom érkezett az útról hozzám, és nincs mit adnom neki.« De az belülről ezt válaszolja: »Ne zavarj! Az ajtó már be van zárva, én is és a gyermekeim is ágyban vannak velem együtt. Nem kelhetek föl, hogy adjak neked.« Mondom nektek: ha nem is kelne föl, hogy adjon neki azért, mert a barátja, mégis, alkalmatlankodása miatt fölkel, és ad neki annyit, amennyire szüksége van. Ezért mondom nektek: Kérjetek és adatik nektek, keressetek és találtok, zörgessetek és megnyittatik nektek! Mert mindaz, aki kér, kap, aki keres, talál, és a zörgetőnek megnyittatik.”
Szent Nesztor vértanú
A tegnap ünnepelt Szent Demetertől megáldott ifjú. Részt vett a stadionban rendezett látványosságokon. Látta a nagytermetű és gőgös Lieuszt, aki azt mondta, hogy őt nem tudja a bajvívásban legyőzni senki. Nesztor felkereste a börtönben Demetert, áldást és megerősítést kapott tőle a küzdelemre. Ezek erejében legyőzte Lieuszt. A feldühödött császár, elveszítve kedves gladiátorát megparancsolta, hogy Nesztort lándzsákkal szúrják agyon. Ez szintén 306-ban volt.
Ágyazza be Liturgikus naptár RSS-csatornánkat saját honlapjára, hogy mindig az aktuális szakaszok jelenjenek meg az Ön honlapján is!ÖN ITT VAN JELENLEG: LELKISÉG / LITURGIKUS NAPTÁR
VISSZA A TETEJÉRE