LITURGIKUS NAPTÁR

2026. október 29. (Csütörtök)

1. hang

Szertartási útmutató

29. Csütörtök – Anasztázia vtnő, Ábrám szé.

Liturgikus szín: világos

Ap. Tessz 267. (1Tessz 2,9-14a) – Ev. Lk 57. (Lk 11,14-23).

1Tessz 2,9-14a (Apostol)

Atyámfiai! Emlékeztek munkánkra és fáradozásunkra; éjjel-nappal dolgoztunk és úgy hirdettük nálatok Isten evangéliumát, hogy ne legyünk közületek senkinek sem a terhére. Ti tanúi vagytok ennek, s az Isten is, hogy milyen szent, igaz és feddhetetlen módon éltünk értetek, akik hívők lettetek. Hasonlóképpen azt is tudjátok, hogy amint az apa inti a gyermekeit, mindegyikteket úgy intettünk és vigasztaltunk, s kérve-kértünk, hogy viselkedjetek méltóan ahhoz az Istenhez, aki meghívott titeket országába és dicsőségébe.
Szüntelenül hálát adunk tehát Istennek, hogy ti, akik Isten igéjének hirdetését tőlünk hallottátok, azt nem úgy fogadtátok, mint emberek igéjét, hanem mint ami az valójában: mint Isten igéjét, aki munkálkodik bennetek, akik hívők lettetek. Mert ti, testvéreim, hasonló sorsra jutottatok, mint Isten egyházai, amelyek Júdeában vannak Krisztus Jézusban,



Lk 11,14-23 (Evangélium)

Abban az időben Jézus kiűzött egy ördögöt, amely néma volt. Amikor az ördög kiment, a néma megszólalt, a tömeg pedig elcsodálkozott. De közülük néhányan így szóltak: „Beelzebul, az ördögök fejedelme által űzi ki az ördögöket.” Mások pedig próbára akarván tenni égi jelet kértek tőle. Ő azonban ismerte gondolataikat, és ezt mondta nekik: „Minden önmagával meghasonlott ország elpusztul, és ház házra omlik. Ha tehát a sátán meghasonlott volna önmagával, hogyan maradhatna fenn az országa? Azt mondjátok, hogy Beelzebul által űzöm ki az ördögöket. Ám, ha én Beelzebul által űzöm ki az ördögöket, vajon a ti fiaitok ki által űzik ki őket? Ezért ők lesznek a ti bíráitok. De ha én az Isten ujjával űzöm ki az ördögöket, akkor már elérkezett hozzátok az Isten országa. Amikor az erős ember fegyveresen őrzi a házát, biztonságban van a vagyona. De ha egy nála erősebb megtámadja, legyőzi őt, elveszi összes fegyverzetét, amelyben bízott, és a zsákmányt szétosztja. Aki nincs velem, az ellenem van, és aki nem gyűjt velem, az szétszór.”




Szentéletű Római Anasztázia vértanúnő

Szentünk, aki különbözik a dec. 22-én ünnepelt Gyógyszerkészítő Anasztázia vértanúnőtől, Rómában született, kolostorban nevelkedett és erényes hajadonná serdült. 21 éves korában szüzességet fogadott. Szépsége miatt többen szerették volna feleségül venni. Anasztázia viszont megmaradt Krisztus iránti hűségében. Abban az időben Decius császár üldözte a keresztényeket, így Anasztáziát is elfogták és Probus hadvezér elé állították. Mivel nem akart hittagadó lenni, megkínozták, és karddal lefejezték. Holttestét a vadak és madarak eledeléül dobták, de a test sértetlen maradt. Angyali látomás után egykori kolostorának főnöknője éjjel megtalálta testét és tisztelettel eltemette. A vértanúnővel együtt fejeztek le egy Kirill nevű embert is, aki Anasztáziának a kínzások alatt vizet adott inni.


Szentéletű Ábrám atya

Szíriában volt remete a VI. század közepén. Ifjú korában erőszakkal akarták megházasítani, de a lakodalomból megszökött. Elfalazta magát egy kicsiny cellában, amin csak keskeny nyílást hagyott; ezen keresztül kapott ennivalót, s így tudta elmagyarázni szüleinek tette okát. A család beletörődött, a házasságot semmisnek nyilvánították, s Ábrám tíz évet töltött magányában. Ezután, bár ő maga nem akarta, Edessza püspöke pappá szentelte, s misszionáriusnak küldte egy Beth-Kiduna nevű faluba. Sok gyötrelmet viselt el, míg templomot építve, jó példájával megtérítette a falu lakóit. Imádkozott, hogy Isten küldjön oda nála jobb lelkipásztort, s visszatért cellájába, amit halálig csak egyszer hagyott el. Hírét vette, hogy unokahúga, a későbbi Edesszai Szt. Mária rendezetlen életet él. Katonai álruhát öltött, úgy látogatta meg, s meggyőzte az erényes élet és a megtérés értékéről, Mária pedig jóra változtatta életét.




Liturgikus naptár RSS-csatorna Ágyazza be Liturgikus naptár RSS-csatornánkat saját honlapjára, hogy mindig az aktuális szakaszok jelenjenek meg az Ön honlapján is!

ÖN ITT VAN JELENLEG: LELKISÉG / LITURGIKUS NAPTÁR

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2026 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert