LITURGIKUS NAPTÁR

2026. november 5. (Csütörtök)

1. hang

Szertartási útmutató

5. Csütörtök – Galaktion és Episztémé vtk.

Liturgikus szín: világos

Ap. Tessz 273. (1Tessz 4,18-5,10) – Ev. Lk 62. (Lk 11,47-12,1).

1Tessz 4,18-5,10 (Apostol)

Atyámfiai! Vigasztaljátok tehát egymást ezekkel az igékkel.
Az időről és az óráról azonban, testvérek, szükségtelen írnom nektek. Hiszen magatok is igen jól tudjátok, hogy az Úr napja úgy jön el, mint éjjel a tolvaj. Éppen amikor azt mondják: »Békesség és biztonság«, - akkor szakad rájuk hirtelen a veszedelem, mint a várandós asszonyra a fájdalom, és nem menekülnek meg. De ti, testvérek, nem vagytok sötétségben, hogy az a nap tolvaj módjára lepjen meg titeket. Mindnyájan a világosság fiai és a nappal fiai vagytok. Nem vagyunk az éjszakáé, sem a sötétségé. Ne is aludjunk tehát, mint a többiek, hanem legyünk éberek és józanok. Az alvók éjjel alszanak, a részegek éjjel részegednek meg. Mi azonban, akik a nappaléi vagyunk, legyünk józanok, és öltsük fel a hit és szeretet páncélját, sisak gyanánt pedig az üdvösség reményét. Mert Isten nem haragra rendelt, hanem arra, hogy elnyerjük az üdvösséget a mi Urunk, Jézus Krisztus által, aki meghalt értünk, hogy akár ébren vagyunk, akár alszunk, ővele éljünk.



Lk 11,47-12,1 (Evangélium)

Ezt mondta az Úr a hozzá jövő zsidóknak: „Jaj nektek, mert síremlékeket építetek a prófétáknak, noha atyáitok ölték meg őket. Ezáltal tanúsítjátok, hogy helyeslitek atyáitok tetteit, mert azok megölték őket, ti pedig a síremlékeiket építitek. Azért mondta az Isten bölcsessége is: prófétákat és apostolokat küldök hozzájuk, de közülük némelyeket megölnek, és másokat elüldöznek, hogy számon lehessen kérni e nemzedéktől minden próféta vérét, amelyet kiontottak a világ kezdetétől, Ábel vérétől Zakariás véréig, aki az oltár és a templom között veszett el. Igenis, mondom nektek, számon fogják kérni mindezt ettől a nemzedéktől. Jaj nektek, törvénytudók! Mert elvettétek a tudás kulcsát, magatok nem mentetek be, a bemenőket pedig megakadályoztátok.” Miután ezeket mondta nekik, az írástudók és a farizeusok nagyon felháborodtak, és sok mindenről kezdték őt faggatni. Alattomban figyelték őt, igyekezvén rajtakapni beszédeiben valamin, hogy megvádolhassák őt.
Olyan nagy tömeg gyűlt össze körülötte, hogy csaknem eltiporták egymást. Jézus a tanítványaihoz kezdett beszélni: „Óvakodjatok a farizeusok kovászától, vagyis a képmutatástól!”




Szent Galaktion és Episztémé vértanúk

A föníciai Emesaban élt egy pogány házaspár. Gyermektelenek voltak, és a feleség sokat szenvedett ezért férjétől. Egy alkalommal egy alamizsnát kérő szerzetes felvilágosította a feleséget, hogy csak akkor lesz gyermeke ha kereszténnyé lesz Az asszony nagy titokban megkeresztelkedett. Később férjét is rávette az igaz hitre. Amikor fiúgyermekük megszületett, a Galaktion nevet adták neki. A gyermek növekedvén, nagy előhaladást tett a tudományokban. Édesanyja halála után, amikor 24 éves lett, apja egy szép pogány leányt Episztémét választotta ki neki, és eljegyezte fiával. Galaktion rábeszélte feleségét, hogy ő is legyen keresztény, legyenek egy hiten. A feleség beleegyezett. Galaktion ezután azt tanácsolta, hogy éljenek ezután szűzies életet mindketten. Eloszván vagyonukat a szegényeknek, és titokban elhagyván az atyai házat, 10 napi járóföldre a Publion hegyhez érkeztek. Itt volt egy férfikolostor, nem messze tőle, pedig egy női. Mindketten kolostorba vonultak, és ott szerzetesi életet éltek. Amikor a keresztényüldözés alatt megfogták Galaktiont, Episztémé is utánament saját akaratából, hogy együtt szenvedjenek hitükért. Sokféle kínzás után mindkettőjüket lefejezték. Ez Decius császár uralkodása idején történt.




Liturgikus naptár RSS-csatorna Ágyazza be Liturgikus naptár RSS-csatornánkat saját honlapjára, hogy mindig az aktuális szakaszok jelenjenek meg az Ön honlapján is!

ÖN ITT VAN JELENLEG: LELKISÉG / LITURGIKUS NAPTÁR

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2026 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert