1. hang
12. Csütörtök – Alamizsnás Szent János fp., Nílus szé. – Dox. Szent Jozafát fölszentelt vértanú, ahol nyilvánosan megünneplik.
Megjegyzés: Nagy Szent Bazil rendjében Jozafát fszvt. tisztelete Pol. -os. Tiszteletét a Közös Méneából vesszük. Ahol Pol. -al, nyilvánosan megünneplik, szertartási előírásait e napnál dőlt betűvel jelezzük.
Liturgikus szín: világos [vagy: piros]
Ar. Szt. János Liturgiája – Áldjad, vagy a hétközn. antif. – Tr. fszvt., D. kont. fszvt., M. szokásosan – Prok., al., áldv. fszvt. – Ap. [Tessz 278. (2Tessz 2,13-3,5) [Alamizsnás Jánosé: Kor 190. (2Kor 9,6-11) és] Zsid 316. (Zsid 4,14-5,10) – Ev. [Lk 70. (Lk 13,1-9) [Alamizsnás Jánosé: Mt 11. (Mt 5,14-19)] és] Jn 36. (Jn 10,9-16) – Elb. közn. [a szent említésével].
Atyámfiai! Nekünk mindenkor hálát kell adnunk Istennek értetek, testvérek, akiket Isten szeret, azért, mert Isten kiválasztott titeket első zsengéül az üdvösségre a Lélek megszentelése és az igazság hite által. Meg is hívott erre titeket evangéliumunk által, hogy elnyerjétek Urunknak, Jézus Krisztusnak dicsőségét. Azért tehát, testvérek, legyetek állhatatosak és tartsátok erősen a hagyományokat, amelyeket akár élőszó, akár levelünk útján tanultatok.
Urunk, Jézus Krisztus pedig, és Isten, a mi Atyánk, aki szeret minket és örök vigasztalást s jó reménységet ajándékozott nekünk kegyelemben, buzdítsa és erősítse meg szíveteket minden jótettben és beszédben.
Egyébként, testvérek, imádkozzatok értünk, hogy az Úr igéje, amint nálatok is, terjedjen és dicsőségre jusson, s megszabaduljunk az alkalmatlan és gonosz emberektől, mert a hit nem mindenkié. Az Úr azonban hű: ő megerősít titeket és megóv a gonosztól. Ami titeket illet, bizalmunk van az Úrban, hogy megteszitek és meg fogjátok tenni, amit parancsolunk. Az Úr vezesse szíveteket Isten szeretetére és Krisztus béketűrésére.
Atyámfiai! Azt mondom: Aki szűken vet, szűken is arat; és aki bőven vet, bőven is arat. Ki-ki úgy adjon, ahogyan eltökélte szívében, ne kedvetlenséggel vagy kényszerűségből; mert Isten a jókedvű adakozót szereti. Isten pedig elég hatalmas, hogy minden kegyelmét bőven árassza rátok, hogy mindig mindennel teljesen el legyetek látva és bőven teljék minden jótéteményre, ahogyan írva van:
»Bőven adott a szegényeknek;
igazsága megmarad örökkön-örökké«.
Aki pedig magot ad a magvetőnek, és kenyeret juttat eledelül, megsokasítja majd a ti vetéseteket is, és megszaporítja igazságotok gyümölcsét. Így mindenben gazdagok lesztek minden jószívűségre, mely általunk hálaadást eredményez Isten iránt.
Abban az időben Jézushoz jöttek néhányan, akik hírt hoztak neki azokról a galileaiakról, akiknek vérét Pilátus az áldozatukéval vegyítette. Feleletül Jézus ezt kérdezte tőlük: „Azt hiszitek, hogy ezek a galileaiak bűnösebbek voltak, mint a többi galileai, mivel mindezt elszenvedték? Mondom nektek: Nem! De ha meg nem tértek, mindnyájan ugyanígy elvesztek. Vagy az a tizennyolc, akire rádőlt a torony Siloéban, és megölte őket, vajon azt hiszitek, hogy vétkesebbek voltak minden más embernél, aki Jeruzsálemben lakik? Mondom nektek: Nem! De ha nem tartotok bűnbánatot, mindnyájan ugyanígy elvesztek.” Aztán ezt a példabeszédet mondta: „Egy embernek volt egy fügefa a szőlejében. Kiment, gyümölcsöt keresett rajta, de nem talált. Ezért így szólt vincellérjéhez: »Íme, három esztendeje ide járok, gyümölcsöt keresek ezen a fügefán, de nem találok. Vágd ki! Miért foglalja itt hiába a földet?« Ő azonban feleletül ezt mondta neki: »Uram, hagyd még az idén, amíg körülásom és megtrágyázom, hátha gyümölcsöt terem. Hogyha mégsem, akkor majd jövőre vágd ki azt!«”
Ezt mondta az Úr tanítványainak: „Ti vagytok a világ világossága. A hegyen épült várost nem lehet elrejteni. Lámpát sem azért gyújtanak, hogy a véka alá rejtsék, hanem a lámpatartóra teszik, hogy mindenkinek világítson a házban. Úgy világítson a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jótetteiteket, és dicsőítsék Atyátokat, aki a mennyekben van! Ne gondoljátok, hogy megszüntetni jöttem a törvényt vagy a prófétákat! Nem megszüntetni jöttem, hanem teljessé tenni. Mert bizony, mondom nektek, amíg el nem múlik az ég és a föld, egy i betű vagy egy vesszőcske sem vész el a törvényből, amíg minden be nem teljesedik. Aki tehát csak egyet is eltöröl e legkisebb parancsok közül, és úgy tanítja az embereket, azt a legkisebbnek fogják hívni a mennyek országában. Aki pedig megtartja és tanítja, azt nagynak fogják hívni a mennyek országában.”
Szent Jozafát fölszentelt vértanú
A volhiniai Vladimirszkban született 1580-ban. Fiatalon lépett a Szent Bazil rendbe, és az evangéliumi tökéletességre törekedett. Télen mezítláb járt, húst soha nem evett. Még ifjan főnöke lett a bitenii monostornak, nemsokára vilnai archimandrita, 1619-ben pedig polocki érsek lett. Fáradhatatlanul igyekezett a pravoszlávokat a katolikus egyház közösségébe visszavezetni, és a szegényeket gyámolította. Katolikus hithűségével és térítői buzgalmával sok ellenséget szerzett, így, mikor 1623-ban Vityebszkbe látogatott, megölték, és testét a folyóba dobták. Amikor onnan kiemelték, az egész test csodálatos fényben tündöklött. Sírjánál olyan sok csoda történt, hogy VIII: Orbán pápa már 1642-ben boldoggá nyilvánította, IX. Pius pedig 1867-ben szentté avatta.
Alamizsnás János, Alexandria érseke
Ciprus szigetéről származó keresztény, aki feleségének és gyermekeinek korai halála után az erények gyakorlásában tökéletesedve 609-ben Alexandria ortodox pátriárkája lett. Bőkezűsége és nagy jósága miatt nevezték el „Alamizsnás”-nak. 619-ben halt meg.
Szentéletű Nílus atya
A IV. században Konstantinápoly kormányzója volt, aztán feleségével egyetértésben úgy döntött, hogy monostorba vonul vissza. A Sínai hegyen lett remete fiával, Theodulosszal együtt. Ránk maradt az általa megirt „Sínai szerzetesek szenvedéstörténete”. Egyes források szerint később Aranyszájú Szt. János tanítványa és egy ankyrai (a mai Ankara) monostor apátja lett. Nagy életszentségben és békében adta vissza lelkét 430 körül az Úrnak.
Ágyazza be Liturgikus naptár RSS-csatornánkat saját honlapjára, hogy mindig az aktuális szakaszok jelenjenek meg az Ön honlapján is!ÖN ITT VAN JELENLEG: LELKISÉG / LITURGIKUS NAPTÁR
VISSZA A TETEJÉRE