1. hang
11. Péntek – Dániel szé. – Allelujás nap
Liturgikus szín: böjti
Ap. Zsid 322. (Zsid 7,18-25) – Ev. Lk 108/a (Lk 21,37-22,8).
Atyámfiai! Egy korábbi törvény megszüntetése annak erőtlensége és használhatatlansága miatt történik; a törvény nem is vezetett el senkit a tökéletességre, csak bevezetése volt egy jobb reménynek, amely által Istenhez közeledünk.
S amennyiben ez nem eskü nélkül történt, - mások ugyan eskü nélkül lettek papokká, ez pedig annak esküje által, aki így szólt hozzá:
»Megesküdött az Úr és nem bánta meg:
Te pap vagy mindörökké« -,
annyiban jobb szövetségnek lett kezese Jézus.
S míg azok többen lettek papokká, mert a halál miatt nem maradhattak meg, neki, mivel örökre megmarad, örökkévaló a papsága. Így örökre üdvözítheti is azokat, akik általa Istenhez közelednek, hisz mindenkor él, hogy értünk közbenjárjon.
Abban az időben Jézus nappal a templomban tanított, éjszakára pedig kiment, és azon a hegyen időzött, amelyet Olajfák hegyének hívnak. De már kora reggel odament hozzá az egész nép a templomba, hogy hallgassa őt. Közeledett a kovásztalan kenyér ünnepe, amelyet pászkának hívnak. A főpapok és az írástudók keresték a módját, hogyan ölhetnék meg, mert féltek a néptől. Akkor a sátán megszállta Júdást, akit iskariótinak neveznek, és aki egyike volt a tizenkettőnek. Elment, és megbeszélte a főpapokkal meg a templomőrség vezetőivel, hogyan szolgáltatja ki nekik őt. Ezek megörültek, és megállapodtak vele, hogy pénzt adnak neki. Beleegyezett, és kereste a kedvező alkalmat, hogy a nép tudta nélkül kiszolgáltassa őt nekik. Elérkezett a kovásztalan kenyerek napja, amelyen fel kellett áldozni a húsvéti bárányt. Jézus pedig elküldte Pétert és Jánost: „Menjetek, készítsétek el nekünk a húsvéti vacsorát, hogy elfogyaszthassuk!”
Oszlopos Szent Dániel atya
Szent Dániel 409-ben született Szíria határvidékén, Szamoszata mellett, Marathas faluban. Tizenkét éves korában a szerzetesi életet választotta, s meglátogatta a már régóta csak imádságban élő Oszlopos Szent Simeont, aki áldását adta rá. 451-ben a Konstantinápoly melletti Anaplos ment, s egy rég nem használt, pogány templomban telepedett le, a démonok számos kísértését szenvedve el. Szent Simeon halála után a már szentség hírében álló oszlopos atyának egyik tanítványa is hozzá költözött. Ő kapta álmában azt a kinyilatkoztatást, hogy most már Dánielnek kellene oszlopra költözve teljesen az imádságnak szentelnie életét. Erre Dániel valóban egy hatalmas oszlopra költözött, s ott maradt 460-tól egészen 493-ban bekövetkezett haláláig. Gennadiosz pátriárka pappá szentelte. Imái által sok csodát tett, s a hagyomány szerint csak egyszer szállt le onnan, hogy a monofizita eretnekekhez átállt Baziliszkosz császárságát megakadályozza. Már nem tudott járni, s ezért vinni kellett őt. 493. december 11-én, egy szombati napon, miután az oszlopa körül lakó tanítványainak meghagyta végrendeletét, szentség hírében hunyt el.
Ágyazza be Liturgikus naptár RSS-csatornánkat saját honlapjára, hogy mindig az aktuális szakaszok jelenjenek meg az Ön honlapján is!ÖN ITT VAN JELENLEG: LELKISÉG / LITURGIKUS NAPTÁR
VISSZA A TETEJÉRE