LITURGIKUS NAPTÁR

2027. január 15. (Péntek)

1. hang

Szertartási útmutató

15. Péntek – Pál rem., János rem.

Liturgikus szín: világos

Ap. Pét 66. (2Pét 1,1-10) [a szenteké: Gal 215. (Gal 5,22-6,2)] – Ev. Mk 58. (Mk 13,1-8) [a szenteké: Lk 67. (Lk 12,32-40)].

2Pét 1,1-10 (Apostol)

Simon Péter, Jézus Krisztus szolgája és apostola, azoknak, akik velünk egyenlő hitben részesültek a mi Istenünknek és az üdvözítő Jézus Krisztusnak igazsága által. Kegyelem és békesség töltsön el benneteket Isten és a mi Urunk Jézus Krisztus ismeretében.
Mindazokat a javakat, amelyek az élethez és az istenfélelemhez szükségesek, az isteni hatalom ajándékozta nekünk azáltal, aki minket saját dicsőségével és erejével meghívott. Általa nekünk ajándékozta a rendkívül nagy és értékes ígéreteket, hogy ezek által részeseivé legyetek az isteni természetnek, s megmeneküljetek a világban uralkodó vágyak romlottságától. Fordítsátok tehát ti is minden gondotokat arra, hogy hitetekkel szolgáljátok az erényt, az erénnyel a tudományt, a tudománnyal a mértékletességet, a mértékletességgel a béketűrést, a béketűréssel az istenfélelmet, az istenfélelemmel a testvéri szeretetet, a testvéri szeretettel pedig a felebaráti szeretetet. Mert ha ezek megvannak és bőven vannak meg bennetek, nem tesznek titeket üresekké, sem meddőkké a mi Urunk Jézus Krisztus megismerésében. Mert akiben ezek nincsenek meg, az vak és kézzel tapogatódzik, megfeledkezve a régi bűneiből való megtisztulásáról. Ezért annál inkább legyetek rajta, testvérek, hogy jótettek által biztossá tegyétek hivatásotokat és kiválasztatásotokat, mert ha ezt teszitek, soha nem fogtok vétkezni.



Gal 5,22-6,2 (Apostol)

Atyámfiai! A Lélek gyümölcse pedig: szeretet, öröm, békesség, türelem, kedvesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás; ilyenek ellen nincsen törvény. Akik pedig Krisztus Jézuséi, megfeszítették testüket a vétkekkel és kívánságokkal együtt. Ha a Lélek által élünk, járjunk is a Lélek szerint.
Ne vágyódjunk a hiú dicsőség után, egymást ingerelve, egymásra irigykedve.
Testvérek, ha valakit valamilyen bűnben tetten is érnek, ti, akik lelkiek vagytok, az ilyet oktassátok a szelídség szellemében, de ügyelj magadra, hogy te is kísértésbe ne juss. Hordozzátok egymás terhét, s így teljesíteni fogjátok Krisztus törvényét.



Mk 13,1-8 (Evangélium)

Abban az időben, amikor Jézus kijött a templomból, egyik tanítványa így szólt hozzá: „Mester, nézd, milyen kövek és milyen épületek!” Jézus így felelt: „Látod ezeket a hatalmas épületeket? Nem marad itt kő kövön, amit le ne rombolnának.” Amikor az Olajfák hegyén, a templommal szemben leült, Péter, Jakab, János és András külön megkérdezték: „Mondd, mikor fog ez bekövetkezni, és mi lesz előtte a jel?” Jézus válaszul ezt mondta nekik: „Vigyázzatok, nehogy valaki félrevezessen titeket! Sokan jönnek az én nevemben, és azt mondják, hogy én vagyok, és sokakat megtévesztenek. Ha majd háborúkról hallotok, és háborús hírek terjednek, ne ijedjetek meg! Ezeknek be kell következniük, de ez még nem a vég. Nemzet nemzet ellen, ország ország ellen támad. Helyenként földrengés, éhínség és zavargás támad. De ez még csak kezdete a gyötrelmeknek.”



Lk 12,32-40 (Evangélium)

Így szólt az Úr: „Ne félj, te kisded nyáj, mert úgy tetszett Atyátoknak, hogy nektek adja az országot! Adjátok el, amitek van, és adjátok oda alamizsnául! Készítsetek magatoknak el nem enyésző erszényeket, kifogyhatatlan kincset a mennyekben, ahol tolvaj nem fér hozzá, és moly nem rágja szét! Mert ahol a kincsetek, ott lesz a szívetek is. Legyen a csípőtök felövezve, a lámpásotok pedig meggyújtva! Hasonlítsatok azokhoz az emberekhez, akik urukat várják, mikor visszatér a menyegzőről, hogy mihelyt jön és zörget, rögtön ajtót nyissanak neki! Boldogok azok a szolgák, akiket az úr ébren talál, amikor megérkezik. Bizony, mondom nektek, felövezi magát, asztalhoz ülteti őket, és megy, hogy szolgáljon nekik. És ha a második vagy a harmadik őrváltáskor jön, és így találja őket, boldogok azok a szolgák. Vegyétek tudomásul: ha tudná a házigazda, hogy melyik órában jön a tolvaj, ébren lenne, és nem engedné betörni a házába! Tehát ti is legyetek készen, mert amelyik órában nem is gondoljátok, eljön az Emberfia!”




Thébai szent Pál remete

Decius császár idejében (250 körül) született az egyiptomi Alsó Thébában. Szüleitől örökölt hatalmas vagyonát a szegények között osztotta szét, majd elvonult a pusztába, ahol egy barlangban töltötte el egész életét imádság és szemlélődés közepette. Nagy Szent Antal, aki meglátogatta őt a pusztában, nagy elismeréssel beszélt róla. A Tébai szent Pálról készült ikonokon szokás idézni azt a kedvenc mondását, amellyel öltözködésének hiányosságait magyarázta meg: A halandók napjai olyanok, mint a széna - mondá Dávid. Ne legyen hát kétségetek efelől: jogos az, hogy füvet együnk és szalmából öltözködjünk egész életünk során. Pál rendkívül magas kort (a hagyomány szerint 113 évet) elérve halt meg.


Kunyhós Szent János Krisztusért koldus és remete

Konstantinápolyban született az V. század elején nemes és jómódú szülők egyetlen gyermekeként. Ifjan egy szerzeteshez csatlakozva, titkon elhagyta szüleit, s egy kisázsiai kolostorba ment, ahol hat esztendőt töltött el imádságban és önmegtartóztatásban. Később szüleihez koldusként titokban tért vissza, s a szülői ház udvarán kunyhót épített magának. Ott folytatta szigorú remete életét. Élete végén (450 körül) felfedte kilétét szülei előtt, megmutatva nekik a még gyermekkorában tőlük kapott evangéliumos könyvet.




Liturgikus naptár RSS-csatorna Ágyazza be Liturgikus naptár RSS-csatornánkat saját honlapjára, hogy mindig az aktuális szakaszok jelenjenek meg az Ön honlapján is!

ÖN ITT VAN JELENLEG: LELKISÉG / LITURGIKUS NAPTÁR

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2026 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert