1. hang
5. Péntek – Utóünnep – Vajhagyó hét péntek – Ágota vtnő
Liturgikus szín: világos
Trithekti (III-VI.) imaóra – Ószövetségi olv.: Zak 8,7-17.
Pénteken du. köznapi alkonyati istentisztelet – XVIII. kath. – Uram, teh. u. 6. szt.: ün. 3, vezeklő atyák 3, D. vezeklő atyák, M. ün. – Bemenet nincs – Prok. pénteki – Olv. triód (Zak 8,19-23) – Prok. triód – Rögtön utána: Add, Urunk – Előv. szt.: triód, D. vezeklő atyák, M. ün. – Most bocs. u. tr. vezeklő atyák, DM. ün. – Hármas ekt. – Szent Efrém fohászai 3 nagy metániával – Legszentebb Háromság – Áldott legyen az Úr neve (3-szor), DM. 33. zsolt. (végig) – Nyomban ün. elb., a vezeklő atyák említésével.
Megjegyzés: A kis esti zsolozsmában az ün. kontákját vesszük, a végén – és az éjféli zsolozsmán is – három hódolás, de csakis a szolgálat végén.
Így szól a mindenható Úr: Íme, kiszabadítom népemet kelet földjéről és a nyugati országból, és hazaviszem a saját földjére. Jeruzsálem közepén adok lakást nekik, és az én népem lesznek, én pedig az ő Istenük leszek hűségben és igazságban. Így szól a mindenható Úr: Legyen erős a kezetek nektek, akik halljátok ezekben a napokban e beszédeket a próféták szájából attól a naptól kezdve, amelyen a mindenható Úr házának alapkövét lerakták, és amikortól a templom újjáépítése folyik. Mert e napok előtt az emberek még nem élvezhetik munkájuk bérét, és nincs megfizetve az igavonó állat munkája sem. Aki bemegy vagy kijár, annak soha sincs nyugta a szorongatástól, mert egymásra szabadítottam minden embert, és ki-ki szomszédja ellen fordult. Most azonban már nem cselekszem úgy e megmaradt néppel, mint ahogy az előzőekben bántam velük, mondja a mindenható Úr, hanem békét adok: a szőlő megadja majd gyümölcsét, a föld meghozza termését, az ég megadja harmatát, és mindezt a megmaradt népnek a birtokába juttatom. És ahogyan átok voltatok a nemzetek között, Júda és Izrael háza, úgy most megszabadítalak benneteket, úgy, hogy áldássá lesztek. Ne féljetek, legyen erős a kezetek! Mert így szól a mindenható Úr: amint elhatároztam, hogy rosszul bánok veletek, amikor atyáitok haragra ingereltek engem ezt mondja a seregek Ura, és ettől nem álltam el, ugyanúgy most elhatároztam, hogy ezekben a napokban jót teszek Jeruzsálemmel és Júda házával. Ne féljetek! Ezek az igék, amelyeket meg kell tartanotok: Igazat mondjatok egymásnak, s igazsággal és békével hozzatok ítéletet kapuitok előtt. Egyiktek se gondoljon szívében rosszat felebarátja ellen, és ne kedveljétek a hamis esküt, mert ez gyűlöletes előttem – így szól a mindenható Úr.
Így szól a mindenható Úr: A negyedik hónap böjtje, az ötödiknek böjtje, a hetedik hónap böjtje s a tizediknek böjtje örömmé, vidámsággá és kellemes ünneppé lesz Júda háza számára. Örvendezni fogtok: csak szeressétek az igazságot és a békét! Így szól a mindenható Úr: Eljönnek még majd ide a népek és számos városnak lakói! Öt város lakossága egy városba gyűlik össze, és azt mondják: Menjünk, imádkozzunk az Úr előtt és keressük a mindenható Úr színelátását. Hadd menjek én is!
És eljön számos nép és sok nemzet, hogy keresse a mindenható Urat Jeruzsálemben, és engesztelő imát mondhasson az Úr színe előtt. Így szól a mindenható Úr: Ama napokban egy zsidó férfi ruhája szegélyét mindenféle nemzetből tíz különböző nyelvű ember is megragadja majd, és ha megfogta, azt mondja: Hadd menjünk veletek, mert hallottuk, hogy Isten veletek van!
Szent Ágota
Ágota a szicíliai Katániában született előkelő szülők gyermekeként. 15 éves korában Istennek akarta szentelni magát. Katánia püspöke elfogadta kérését és az Istennek szentelt szüzek vörös fátylát adta rá. A kéjvágyó helytartó, Quintianus a keresztényüldöző császári rendeletet a maga céljaira fölhasználva letartóztatta Ágotát, és az egyik hírhedt nyilvánosházba vitette. Ott az intézmény vezetőnőjének kellett volna a leány átneveléséről gondoskodnia, de kísérletei meghiúsultak. Ezután Ágotát az államvallás elleni bűntett vádjával bíróság elé állították, kihallgatták, megkínozták és börtönbe vetették. Amikor a földühödött bíró semmire sem ment, poroszlóival szinte halálra verette, majd levágatta a leány mellét. Mindezek után azonban a börtönben éjszaka megjelent előtte Szent Péter, és meggyógyította. A csodát semmibe véve Quintianus tovább folytatta az eljárást. Végül is Ágota az újabb bántalmazások következtében meghalt a börtönben.
Tiszteletét az indította el, hogy szülővárosa, Katánia, a szent vértanúságának első évfordulóján csodásan megmenekült az Etna kitörésétől. A lakosság a vértanú sírjáról elhozott fátyollal segítségét kérve vonult a megsemmisítő lávafolyam elé, és az megállt. Tűzvész és földrengés ellen hívják oltalmul (a lávafolyam megállítása miatt). Hasonló okból ő az ércöntők, a kohászok és a bányászok védőszentje.
Ágyazza be Liturgikus naptár RSS-csatornánkat saját honlapjára, hogy mindig az aktuális szakaszok jelenjenek meg az Ön honlapján is!ÖN ITT VAN JELENLEG: LELKISÉG / LITURGIKUS NAPTÁR
VISSZA A TETEJÉRE