1. hang

Iz 6,1-12 (Ószövetség)

Abban az évben, amikor meghalt Oziás király, láttam az Urat: magas, fönséges királyi széken ült, és dicsősége betöltötte a hajlékot. Szeráfok vették körül. Mindegyiknek hat szárnya volt: kettővel befödték arcukat, kettővel befödték lábukat, kettővel pedig lebegtek. Harsány hangon ezt kiáltották egymásnak: „Szent, szent, szent a seregek Ura, teljes az egész föld az ő dicsőségével!” Még az ajtó szemöldökfái is megremegtek a hangos kiáltástól, és a hajlék betelt füsttel. Én pedig így szóltam: „Jaj nekem, fájdalom nyilallt belém, mert tisztátalan ajkú ember vagyok, és tisztátalan ajkú nép között lakom, s mégis a Királyt, a seregek Urát láttam saját szememmel!” Erre hozzám küldték az egyik szeráfot, akinek kezében szénparázs volt, amit fogóval az oltárról vett el. Megérintette vele szájamat és így szólt: „Íme, ez illette ajkaidat, s eltünteti gonoszságodat, és bűnödtől megtisztít!” Majd az Úr szavát hallottam, amint mondotta: „Kit küldjék el, és ki megy el nekünk ehhez a néphez?” Én azt mondtam: „Itt vagyok én, küldj engem!” Erre ő így szólt: „Menj, s mondd meg ennek a népnek: Hallani fogtok, de ne értsetek, és nézni fogtok, de ne lássatok! Mert elhízott már ennek a népnek a szíve, és fülükre nagyot hallanak, szemüket pedig behunyták, nehogy a saját szemükkel lássanak, a fülükkel halljanak, s értsenek a szívükkel, és meg­térjenek, hogy meggyógyítsam őket.” Erre én megkérdeztem: „Meddig tart ez, Uram?” Ő pedig így szólt: „Míg ki nem pusztulnak városaikból a lakosok, s a házakból az emberek, és a földjük pusztává nem lesz.” Ezekután majd Isten messzire eltávolítja az embereket, és csak a maradék sokasodhat ezen a földön.

Ter 5,1-24 (Ószövetség)

Ez az emberek keletkezésének nemzetségkönyve: Amikor Isten Ádámot teremtette, az Isten képmása szerint alkotta meg. Férfinak és nőnek terem­tette, és megáldotta őket. Azon a napon, amelyen őket megteremtette, az Ádám nevet adta neki. Mikor aztán Ádám kétszázharminc esztendős lett, magához hasonló fiút nemzett a saját képére, akit aztán Szetnek hívott. És Ádám napjai, azután, hogy Szetet nemzette, hétszáz esztendőt tettek ki, s közben még fiai meg leányai születtek. Ádám egész életkora kilenc­százharminc esztendő lett, azután meghalt. Miután Szét is élt kétszázöt esztendőt, Enóst nemzette. Szét még azután, hogy Enóst nemzette, hétszáz­hét esztendeig élt, s közben még fiai meg lányai születtek. Szét egész életkora összesen kilencszáztizenkét esztendő lett, és aztán meghalt. Miután Enós is élt már százkilencven esztendeje, Kenánt nemzette. Enós Kenan születése után még hétszáztizenöt esztendeig élt, és fiai meg leányai születtek. Enós egész életkora összesen kilencszázöt esztendőt tett ki, és akkor meghalt. Miután Kenán százhetven esztendős lett, Malaleélt nemzette. Kenán Malaleél születése után még hétszánegyven esztendeig élt, s fiai meg leányai szület­tek. Kenán egész életkora összesen kilencszáztíz esztendőt tett ki, és akkor meghalt. Miután Malaleél százhatvanöt esztendős lett, Járedet nemzette. Malaleél Járed születése után még hétszázharminc esztendeig élt, s fiai meg leányai születtek. Malaleél életkora összesen nyolcszázkilencvenöt esztendő lett, cs aztán meghalt. Miután Járed százhatvanhét esztendős lett, Hénokot nemzette. Járed Menők születése után még nyolcszáz esztendeig élt, s fiai meg leányai születtek. Járed életkora összesen kilencszázhatvankét eszten­dőt tett ki, aztán meghalt. Miután pedig Hénok százhatvanöt esztendős lett, Matusálakhot nemzette. Matusálakh születése után Hénok még kétszáz esztendeig Isten tetszése szerint élt, s fiai meg leányai születtek. Hénok teljes életkora összesen háromszázhatvanöt esztendő volt; és az Isten kedvében járt, s tovább már nem lehetett megtalálni, mert az Isten átköltöztette őt.

Péld 6,3-20 (Ószövetség)

Fiam, tedd azt, amit meghagyok neked, és akkor megmenekülsz! Ha barátod miatt gonoszok kezébe kerültél, eredj, haladéktalanul sürgesd barátodat, akiért kezességet vállaltál! Ne hunyd be szemedet álomra, és ne adj nyugodalmat szempilládnak, csak hogy megszabadulj, mint gazella a hurokból s mint a madár a tőrből! Eredj a hangyához, te lusta! Nézd meg és kövesd az útjait, s legyél még annál is bölcsebb! Nincs gazdája, se munka­felügyelője, sem uralkodója, mégis megszerzi táplálékát nyáron, mert sok mindent rak félre már az aratáskor. Vagy eredj akár a méhecskéhez! Nézd csak, mennyire szorgalmas, s milyen komolyan végzi a munkáját! Amit előállít, király és közember egészséggel fogyasztja, mert mindenki szemében kívánatos és dicséretre méltó. Lám, aki erejét tekintve gyenge, a bölcsességet megbecsülve mennyire kiváló! — S te, lusta, meddig akarsz még heverészni? Mikor kelsz fel álmodból? Alszol egy kicsit, aztán ülsz is még egy kicsit, elbóbiskolsz egy kevéssé, egy cseppet ölbe teszed a kezedet, hogy pihenhess! Aztán majd egyszer csak csavargó vándorként beállít hozzád az ínség, s a nélkülözés, mint gyors versenyfutó. Ha viszont serénykedsz, akkor aratásod bő, mint a forrás, és az ínség, mint rossz futó, messze lemarad tőled. Az esztelen és gonosz ember nem jó úton jár: kacsint a szemével, jelt ad a lábával, és még ujjait is jeladásra használja; mert álnok szívvel gonoszt forral. Az ilyen városszerte csak zavart kelt szüntelen! Hogyha hirtelen rászakad a romlása, ez úgy megsebzi, hogy gyógyíthatatlanul összeroppan, mert csak olyasmiben telik kedve, amit gyűlöl az Úr. Ezért furdalja őt kegyetlenül lelkének tisztátalansága. Fennhéjázó szemű és hazug nyelvű, ártatlan vért ont a keze, és a szíve álnok tervet forral, lábai meg gonoszságot művelni sietnek. Hazudozást szít a hamis tanú, s viszályt hint a testvérek közé. Tartsd meg, fiam, atyád rendelkezéseit, és el ne vesd magadtól azt, amire anyád tanított!

Nagy Szent Leó római pápa

Szent Leó pápa 461. november 10-én halt meg, s a nyugati egyház mindmáig azon a napon emlékezik meg róla. Nem lehet egészen pontosan megmagyarázni, hogy Keleten miért éppen február 18-ra került át a szentéletű pápáról való megemlékezés. Talán azért, mert régóta ezen a napon emlékeztek meg Patarai Szent Leó és Paregorosz vértanúkról (akik Valens császár idején szenvedtek vértanúhalált), s emiatt tették ugyanerre a napra a másik Szent Leó emlékét is. Toscanaban született a IV. század végén. 430-ban a római egyház archidiakónusa, majd 440. körül választották pápává. Erőteljes egyéniség, aki szembeszállt a pogányság megmaradt lelkületével és különféle tévtanításokkal. Keleten főként a 449-ben megírt, Flavianosz pátriárkához címzett levele tett híressé. Ez a levél ugyanis döntő jelentőségű volt a khalkedoni egyetemes zsinat (451) atyái szemében, akik Krisztus emberi természetének teljességét (valóságos emberi és isteni akaratát) védelmezték a monofizita eretnek támadással szemben. S innen származik a később sokat emlegetett mondat: „Íme, az atyák hite, ez az apostolok hite... Péter szólott Leó által!” Bár a keleti atyák köreiben bizonyos visszatetszést váltott ki a „tomosz” (levél) tekintélyelvű hangvétele, tartalmát sajátjuknak érezték.

Ágyazza be Liturgikus naptár RSS-csatornánkat saját honlapjára, hogy mindig az aktuális szakaszok jelenjenek meg az Ön honlapján is!