1. hang
22. Hétfő – Nagyböjt harmadik hétfője – Az eugénioszi vtk. ereklyéinek megtalálása
Liturgikus szín: böjti
Trithekti (III-VI.) imaóra – Ószövetségi olv.: Iz 8,13-9,6.
Hétfőn du. böjti alkonyati istentisztelet – Olvk. Ter 6,9b-22; Péld 8,1-21.
Az Úristent, őt valljátok szentnek, és ő majd félelmet kelt! S hogy ha benne bízol, ő majd megszentelésedre lesz. Ne ütközzetek meg benne, mint botlás kövében és botránkozás sziklájában! Jákob mindkét háza kelepcébe jut, és verembe kerülnek Jeruzsálem lakói. Ezért közülük sokan megbotlanak, elesnek és összezúzzák magukat. Közelebb jönnek, és fogságba kerülnek a biztonságban élő emberek. Akkor majd kiderül, hogy akik a törvényt pecsét alatt tartották, nem okultak belőle. És csak mondjad: Istenre várok, aki elfordította arcát Jákob házától, és őbenne remélek, íme, itt vagyok én és gyermekeim, akiket Isten adott nekem. Ezek lesznek a jelek és csodák Izrael háza számára a Seregek Ura részéről, aki a Sion hegyén lakik. S hogyha majd így szólnak hozzátok: Kérdezzétek meg a jövendőmondókat és a föld alól szólókat, az üres beszédű jósokat és a hasbeszélőket; mondjátok: Vajon nem Istenét kellene megkérdeznie a népnek? Miért épp a holtaktól érdeklődjenek az élők felől? Mert ő törvényt adott segítségül, hogy ne így beszéljenek arról, amiről nem szerezhettek tudomást. Kegyetlen éhínség tör majd rájuk, és az éhségtől elkeseredve megátkozzátok majd fejedelmeteket és hazátokat is. Föltekintenek majd az égbe és a földre szegezik tekintetüket, és íme mindenütt csak kétségbeejtő szorongatás és nyomorúság, és akkora sötétség, hogy még látni sem lehet. Sőt egy ideig még válasz sem érkezik a szorongatásban. Mindenekelőtt ezt kell lenyelned! Rajta, Zabulon vidéke és Neftali földje, és akik a tengerpart vidékén és a Jordánon túl laktok, pogányok Galileája! Ó nép, mely sötétségben jár, lássatok nagy világosságot; mert nektek, kik a halál tartományában és árnyékában laktok, világosság támad. Igen megszaporodott a nép, amelyet fölvonultattál örömmel. Örvendeznek majd előtted, mint ahogy aratáskor szoktak örülni, és ahogy azok szoktak ujjongani, akik zsákmányon osztoznak. Mert lekerül vállukról a terhes iga és a hátukra nehezedő rúd, hiszen ő a sanyargatóik pálcáját összetörte, mint hajdan Midián idejében. Minden ravaszul őrzött öltözékért és minden megvett ruháért elégtételt vesznek, mert úgy akarják, és mindez tűz martaléka lesz. Mert gyermek született nekünk, s fiú adatott nekünk, kinek vállára került az uralom. S ez lesz az ő neve: a nagy tanács angyala, csodálatos tanácsadó, erős Isten, hatalmas, béke fejedelme, a jövendő kor Atyja. Mert békét hozok a fejedelmekre, és egészséget adok neki. Nagy az ő uralma, és békéje határtalan. Dávid trónján és királyságában foglal helyet, s helyreállítja azt, és megszilárdítja az igazságos ítéletben, mostantól mindörökké. A Seregek Urának féltő szeretete viszi majd végbe ezt!
Noé igaz ember volt és tökéletes maradt nemzedékében: az Isten tetszésének megfelelően élt. Noé három fiút nemzett: Szemet, Kámot és Jáfetet. A föld azonban megromlott az Isten színe előtt és tele lett gonoszsággal. És látta Isten, hogy a föld megromlott — mert a romlottság útjára tért minden test a földön, így szólt ezért az Úr Noéhoz: „Minden embernek elérkezett a végideje előttem: mert megtöltötték a földet gonoszsággal, s én elpusztítom őket a földdel együtt. Készíts magadnak bárkát gerendákból — kamrákat készíts a bárkában — és kend be azt belülről is, kívülről is szurokkal! Ilyen módon készítsd: háromszáz könyök legyen a bárka hossza, ötven könyök a szélessége s harminc könyök a magassága. Egyre szűkülő alakúra készítsd a bárkát, s egy könyöknyire csináld a tetejét; a bárka ajtaját pedig oldalt helyezd el: az alsó szint fölött második és harmadik emeletet is készíts benne! Mert íme én vízözönt bocsátók majd a földre, hogy eltöröljek minden testet, melyben az élet lehelete van szerte az ég alatt: minden, ami a földön van, elpusztul. Veled azonban szövetséget kötök: menj be majd a bárkába, te és fiaid, feleséged és fiaid feleségei! Vigyél be majd a bárkába minden háziállatból, minden csúszómászóból és minden vadállatból kettőt-kettőt, egy hímet és nőstényt, hogy etethesd azokat! Mindenfajta madárból, mindenfajta háziállatból, meg a föld mindenféle csúszómászójából, mindenből kettő-kettő menjen majd be veled, egy hím és egy nőstény, hogy életben tarthasd azokat! Vigyél majd magaddal minden eledelből, ami táplálékodul szolgál, és gyújtsd azt össze magadnál, hogy eleségül szolgáljon neked és nekik! Meg is tette Noé mindazt, amit Isten parancsolt neki, és pontosan eszerint cselekedett.
Fiam! A bölcsességet hirdesd, hogy józan belátásra találj! Mert ez ott van a kiemelkedő magaslatokon, s kiáll az útszélre; kiül a hatalmasok kapui mellé, s a bejáratnál hangosan megszólal: „Figyelmet kérek tőletek, emberek! Az emberek fiaihoz van mondanivalóm. Értsetek az okos szóból, ti ártatlanok, és szívleljétek meg azt, ti neveletlenek! Hallgassatok meg, mert nagyszerű dolgokról beszélek, és őszinte szóra nyílnak ajkaim, mert szájam igazságot beszél, és a hazug száj utálatos előttem! Ajkam minden szava igazság, nincs abban csapda vagy kelepce. Világosak azok a bölcsnek, és egyenesek azoknak, akik rábukkantak az igaz ismeretre. Az én intelmemet vegyétek, és ne ezüst kincseket; tudást válasszatok inkább, mint aranyat, mert becsesebb a bölcsesség minden drágakőnél, és nincs olyan drágaság, amely hozzá fogható volna. Én, vagyok jelen bölcsességként a megfontolt tanácsban, s engem neveznek éleslátásnak. Az Úr félelme nem fér össze a gonoszsággal; gyűlöli a fennhéjázást, a kevélységet, a gonoszság útját, és utálja a hamis szájat. Enyém a bölcs tanács, és a bizonyosság, enyém az okosság, enyém az erő! Általam uralkodnak a királyok, és tesznek igazságot a fejedelmek; általam kormányoznak az uralkodók és ítélkeznek a hatalmasok. Szeretem azokat, akik kedvelnek, és akik keresnek engem, rám is találnak. Nálam van a gazdagság és dicsőség, a tisztességgel szerzett vagyon és a becsületesség. Jobb a gyümölcsöm aranynál és drágakőnél, s hasznosabb vagyok a színezüstnél. Az igazság útjain járok és annak ösvényei közepette, ami jogos, hogy jólétet adjak azoknak, akik szeretnek engem, és megtöltsem házukat javaimmal.”
Az eugeniumi vértanúk ereklyéinek megtalálása
Ezeknek az V. századi szent vértanúknak az ereklyéit Konstantinápoly Eugeniosz nevű, a város keleti részén levő negyedében a VII. században találták meg, Tamás pátriárka (607-610) és Herakliosz császár idején. Jó néhány évvel később egy Miklós nevű papnak látomása volt, amely szerint ezeknek a vértanúknak az ereklyéi között találhatók Andronikosz és Junia társ-apostoloknak a földi maradványai is, akikről Szent Pál írt a Római levélben.
Ágyazza be Liturgikus naptár RSS-csatornánkat saját honlapjára, hogy mindig az aktuális szakaszok jelenjenek meg az Ön honlapján is!ÖN ITT VAN JELENLEG: LELKISÉG / LITURGIKUS NAPTÁR
VISSZA A TETEJÉRE