2. hang

Zsid 12,1-10 (Apostol)

Atyámfiai! Mi is, akiket a tanúknak ilyen nagy felhője vesz körül, tegyünk le minden terhet és a minket környező bűnt, kitartással fussuk végig az előttünk álló küzdőteret. Tekintsünk fel a hit szerzőjére és bevégzőjére, Jézusra, aki az előtte levő öröm helyett keresztet szenvedett, nem törődve a gyalázattal; és Isten trónjának jobbján ül. Gondoljatok hát őrá, aki a bűnösök részéről maga ellen ilyen nagy ellentmondást szenvedett el, – hogy el ne lankadjatok, és lelketekben ne csüggedjetek.
Mert még nem álltatok ellen vérigontásig a bűn ellen vívott harcban, és elfelejtettétek a vigasztalást, amely nektek, mint fiaknak szól:
»Fiam, ne vesd meg az Úr fenyítését,
és ne csüggedj el, ha büntet,
mert akit szeret az Úr, azt megfenyíti,
és megostoroz minden gyermeket, akit magához fogad«.
A fegyelemért szenvedtek. Mint fiakkal, úgy bánik veletek Isten; s melyik fiú az, akit apja nem fenyít meg? Ha kimaradtatok a fenyítésből, amelyben mindenki részesült, akkor korcsok vagytok és nem fiak! Ezenkívül ha a testi apáink megfenyítettek minket és féltünk tőlük, vajon nem kell-e sokkal inkább engedelmeskednünk a lelkek Atyjának, hogy éljünk? Mert apáink kevés napon át, tetszésük szerint fenyítettek meg minket, ő pedig azért, ami segítségünkre van, hogy az ő szentségében részesedjünk.

Mt 20,1-16 (Evangélium)

Mondta az Úr ezt a példabeszédet: „A mennyek országa hasonlít a gazdához, aki kora reggel kiment, hogy munkásokat fogadjon szőlejébe. Miután napi egy dénárban megegyezett a munkásokkal, kiküldte őket a szőlejébe. A harmadik óra körül megint kiment, és látta, hogy mások is ácsorognak tétlenül a piacon. Megszólította őket: »Menjetek ki ti is a szőlőbe, és ami jogos, majd megadom nektek.« Azok ki is mentek. A hatodik és kilencedik órában újra kiment, és ugyanígy tett. Amikor pedig a tizenegyedik óra tájban is kiment, megint talált ott ácsorgókat. Megkérdezte tőlük: »Miért ácsorogtok itt egész nap tétlenül?« Azok így válaszoltak: »Mert senki sem fogadott fel minket.« Erre ezt mondta nekik: »Menjetek ki ti is a szőlőbe, és ami jogos, majd megkapjátok.« Amikor beesteledett, így szólt a szőlősgazda vincellérjéhez: »Hívd össze a munkásokat, és add ki bérüket, kezdve az utolsókon az elsőkig!« Jöttek tehát, akik a tizenegyedik óra tájban álltak munkába, és egy-egy dénárt kaptak. Amikor aztán az elsők jöttek, azt hitték, hogy ők majd többet kapnak, de ők is csak egy-egy dénárt kaptak. Amikor átvették, zúgolódni kezdtek a gazda ellen, és ezt mondták: »Ezek az utolsók egy órát dolgoztak, és ugyanúgy bántál velük, mint velünk, akik viseltük a nap terhét és hevét.« Ő pedig feleletül egyiküknek ezt mondta: »Barátom, nem vagyok veled igazságtalan. Vajon nem egy dénárban egyeztél-e meg velem? Fogd, ami a tiéd, és menj! Én ennek az utolsónak is annyit akarok adni, mint neked. Vagy nem tehetem-e a sajátommal azt, amit akarok? Rossz szemmel nézed talán, hogy jó vagyok?« Így lesznek az utolsók elsőkké, az elsők meg utolsókká, mert sokan vannak a meghívottak, de kevesen a választottak.”

Iz 40,18-31a (Ószövetség)

Így szól az Úr: Kihez hasonlíthatnátok az Urat, és ugyan miféle képmáshoz tudnátok hasonlítani őt? Nemde kézműves alkotta a bálványt, és nemde aranyműves vonta be arannyal, s így tette azt képmássá? Mert kemény, nem korhadó fát választ a faragó mester, és ügyesen keresi a módját, hogyan állítsa fel a bálványszobrot, nehogy meginogjon. Nem tudjátok-e ezt? Vagy talán nem is hallottatok róla? Nem hirdették-e nektek kezdettől fogva? Nem tudtatok talán a föld alapjainak lerakásáról? Hiszen ő tartja össze a földkerekséget, amelynek lakói akkorák előtte, mint a sáskák. Ő terítette ki ponyvaként az eget, és a lakóhely fölé mint sátrat kifeszítette azt. Ő az, aki fejedelmek uralmát is semmivé teszi, és a föld kormányzóit megsemmisíti. Mert alighogy elültette, alighogy elvetette őket, és alighogy gyökeret vert törzsük a földben, csak rájuk fúj, és ők elszáradnak, s a szélvész, mint pelyvát ragadja el őket. „Nos hát, akkor kihez hasonlíttok, és kivel tesztek egyenlővé engem?” — kérdezi a Szent. Emeljétek föl szemeteket a magasba, és nézzétek meg: Ki tárta elétek mindezeket? — Az, aki szám szerint sorba rakja nektek a világ minden ékességét, és nevén szólítja valamennyit! Dicsősége és ereje oly erős és annyira hatalmas, hogy egy sem rejtőzhet el előle. Ne mondd hát, Jákob, és te is, Izrael, miért beszélsz így: „Életutam el van rejtve Isten elől, és a nekem szóló igazságszolgáltatás elkerülte Istenem figyelmét, és elmaradt.” Hát még most sem tudod, vagy még mindig nem hallottad, hogy örökkévaló Isten ő: az Isten az, aki a föld határait teremtette? Ő nem merül ki és nem fárad el, és bölcsessége kifürkészhetetlen. Erőt ad a lankadóknak, de szomorúságot azoknak, akik nem vállalják a fáradozást. Még a fiatalok is kimerülhetnek, s ifjak is elfáradhatnak, sőt még a kiválasztottak is erőtlenné válhatnak. De akik Istenben bíznak, új erőre kapnak.

Ter 15,1-15 (Ószövetség)

Az Úr ezt a szózatot intézte Ábrámhoz látomásban: „Ne félj, Ábrám, én vagyok oltalmazod, és igen nagy a jutalmad!” Ábrám erre azt mondta: „Uram, ugyan mit adsz nekem? Hiszen gyermektelenül költözöm át, s így házam örököse a damaszkuszi Eliezer lesz.” Majd hozzátette Ábrám: „Mivel nekem nem adtál utódot, ezért házam szolgája lesz az örökösöm.” Erre nyomban így szólt az Úr: „Nem ez lesz az örökösöd, hanem aki tőled származik, az lesz a te örökösöd.” Majd kivezette őt a szabadba, és azt mondta neki: „Nézz föl az égre, s számláld meg a csillagokat, ha meg tudod számolni azokat!” Aztán azt mondta: „Ilyen lesz a nemzetséged” Ábrám pedig hitt az Úrnak, és ez megigazulására lett beszámítva. Erre ő azt mondta még neki: „Én vagyok Isten, aki kihoztalak a kaldeusok földjéről, hogy neked adjam ezt a földet birtokul.” Ám ő megkérdezte: „Uram, Istenem, miről tudhatnám meg, hogy ezt én fogom birtokolni?” Az Úr pedig azt mondta: „Hozz áldozatul nekem egy három esztendős üszőt, egy három éves kecskét s egy három éves kost, továbbá egy gerlét meg egy galambot!” Erre ő elhozta mindezeket, középen kettévágta, s lerakta a két-két darabot egymással szemben, a madarakat azonban nem vágta ketté. Ekkor ragadozó madarak csaptak le a holttestek­re, de Ábrám őrizte azokat. Napnyugtakor aztán mély álom fogta el Ábrámot, s nagy homálytól kísért félelem szállta meg, és ez a szózat hangzott el felé: „Tudd meg bizony, hogy nemzetséged idegenként olyan földre vetődik majd, amely nem az övé, és szolgaságra vetik, és rosszul bánnak vele, és sanyar­gatni fogják négyszáz esztendeig. Ám én majd megítélem a népet, amelynek szolgálni fognak, s aztán majd kijönnek onnan nagy vagyonnal. Te azonban békességben fogsz elköltözni atyáidhoz, és jó öregkorban fognak majd eltemetni.

Péld 15,7-19 (Ószövetség)

A bölcsek ajkát hallgatásra készteti a tudás, a balgák szíve azonban nem megbízható! A gonoszok áldozatait utálja az Úr, de kedvesen fogadja az igazak imáját. Utálja az Úr a gonoszok útját, de szereti azt, aki az igazság útján jár. A gonosznak fenyítését még a járókelők is észreveszik: s akik a dorgálást gyűlölik, azok szégyenletesen fogják végezni. Az alvilág s az enyészet helye nyitva van az Úr tekintete előtt, mennyivel inkább akkor az emberek fiainak szive! A neveletlen ember nem szívleli azt, aki meginti; s a bölcsekkel nemigen áll szóba. A vidám szív földeríti az arcot, a szív bánata viszont eltorzítja azt. A helyes úton járók szíve tudást keres, a balgák szája pedig bolondságot. A gonoszok tekintete mindig csak rosszat fogad be, a jók viszont folyton csöndben vannak. Többet ér a kis rész az Úr félelmében, mint az istenfélelem nélküli dús kincs. Jobb főzelékre szorítkozni vendéglátáskor kedves szeretettel, mint hizlalt tulkot föltálalni gyűlölettel. Az indulatos ember civódást szít, a türelmes viszont még a küszöbön álló viszályt is lecsendesíti. A türelmes ember lecsillapítja a perlekedést, az istentelen pedig még inkább felszítja azt. A lustáknak életútja tövisbozóttal van tele, a szorgos emberek útja viszont már el van egyengetve.

A szebasztei negyven szent vértanú emlékezete

A katonaszentek közül a szebasztei 40 vértanú lett a leghíresebb csoport. Mindannyian a híres 12. légióhoz (Legio fulminata) tartoztak, amely évszázadokon át Örményországban tevékenykedett. Licinius császár, Kappadókiában elrendelte, hogy minden kereszténynek halálbüntetés terhe alatt meg kell tagadnia hitét. Agrikolaosz, Kappadókia és Kis-Arménia helytartója az ediktum tartalmát azzal a szigorú felszólítással közvetítette a hadsereghez, hogy szerezzenek érvényt neki. Ekkor előlépett negyven keresztény katona, s mindegyikük röviden és határozottan kijelentette: ,,Keresztény vagyok”, és megtagadták a bálványok előtti áldozatbemutatást.

Arméniában a tél még márciusban is olyan hideg volt, hogy lóval és kocsival is át lehetett kelni a folyók és a tavak jegén. A helytartó kivárt egy különösen hideg éjszakát, és ekkor megparancsolta, hogy a negyven katonát meztelenül tegyék ki az egyik városszéli befagyott tavon a hidegre. Egy ott található fürdőházban ugyanekkor meleg fürdőt készíttetett azoknak, akik nem maradnak állhatatosak. Az elítéltek nem várták meg, hogy megfosszák őket ruháiktól, hanem maguk vetkőztek le, és szenvedésük helyére igyekeztek. Egy szívvel-lélekkel imádkoztak Istenhez: ,,Urunk, negyvenen kezdtük el a harcot; ne engedd, hogy negyvennél kevesebben kapjuk meg a győzelmi koszorút!” Az egyik katona, aki már nem bírta a hideget, a fürdőhöz rohant fölmelegedni, de azonnal meghalt. A fürdőháznál őrségben álló katonának volt egy látomása: égi sereg szállt le, hogy a hős harcosok között kiossza a győzelmi koszorúkat, amint az a római hadseregben szokásos volt. Erre ledobta ruháit, és bajtársaihoz futott a jégre, hogy betöltse a gyengének mutatkozott katona helyét. Másnap aztán eltörték végtagjaikat, és elégették holttestüket. Ereklyéiket Péter, a város püspöke összegyűjtötte, és tisztességgel eltemette.

Ágyazza be Liturgikus naptár RSS-csatornánkat saját honlapjára, hogy mindig az aktuális szakaszok jelenjenek meg az Ön honlapján is!