1. hang

Iz 42,5-16 (Ószövetség)

így szól az Úr Isten, aki az egeket teremtette és kifeszítette, aki megszi­lárdította a földet és ami belőle sarjadzik; aki éltető leheletet ad a földön lakó népnek, és lélegzetet minden léleknek, amely csak rajta jár: „Én, az Úristen, hívtalak meg téged igazságban, én fogtam meg kezedet és én erősítettelek meg. Én tettelek a nemzetség szövetségévé, a népek világosságává, hogy megnyisd a vakok szemét, és kiszabadítsd bilincseikből a foglyokat, s a tömlöcből a sötétben ülőket. Én vagyok az Úr, ez az én nevem; dicsőségemet nem engedem át másnak, sem dicséretemet a bálványoknak. Lám, a kezdet­től fogva jövendölt dolgok immár bekövetkeztek; de új dolgokat is hirdetek, és még mielőtt bekövetkeznének, tudomásotokra adom.” Énekeljetek az Úrnak új éneket! Dicsérjétek az ő nevét a föld végső határairól, akik a tengerre szálltok és azon hajóztok, s ti szigetek és az ott lakók! Ujjongjon a puszta és helységei, a tanyák, s ahol Kedár lakik! Örvendezzenek a kőszirt lakói, s kiáltsanak le a hegyek tetejéről, akik megadják a dicsőséget az Úrnak; hirdessék dicséretét a szigeteken! Az Úr, az erők Istene kivonul, és összezúzza a hadakozol, tűzbe jő; és erősen rákiált ellenségeire. Hallgattam eddig, de vajon örökké hallgassak és mindezt eltűrjem-e? Visszatartottam magam, mint a vajúdó asszony, fújok és lihegek egyszerre. Szigetekké teszek folyamokat, és kiszárítok tavakat. Olyan útra vezetem a vakokat, amelyekről nem tudtak, s olyan ösvényekre, amilyeneket eddig még nem tapasztaltak. Világossággá teszem előttük a sötétséget, s a göröngyös utakat egyenesekké. Ezeket az igéimet megvalósítom, és nem hagyom magukra őket.

Ter 18,20-33 (Ószövetség)

Így szólt az Úr: „A Szodoma és Gomorra elleni panasz már igen felhalmozódott nálam, mert igen súlyosak a bűneik. Lemegyek tehát, hogy megnézzem: vajon valóban gonoszát műveltek-e a hozzám eljutott panasz szerint, avagy sem — hadd tudjam!” Így a férfiak visszafordulva onnan Szodomába mentek, Ábrahám azonban továbbra is az Úr előtt maradt. Hozzá fordulva ezt kérdezte: „Netalán az igazat is elpusztítanád a gonoszokkal? Vajon ugyanaz lesz-e a sorsa az igaznak is, mint az istentelennek? Hogyha ötven igaz akad abban a városban, vajon azok is elpusztulnak-e, s nem kegyelmeznél-e meg ennek az egész helységnek azért az ötven igazért, hogyha annyi van benne? Semmiképpen se tégy olyan dolgot, hogy az igazat is elpusztítsd a gonosszal, s hogy az igaz is úgy járjon, mint a gonosz! Semmiképpen sem! Hát épp te, aki az egész földet ítéled, ne hoznál igazságos ítéletet?” Erre az Úr azt mondta: „Hogyha tényleg lesz Szodoma városában ötven igaz, megkegyelmezek érettük az egész helységnek.” Ábrahám viszont ezt felelte: „Csak épp most kezdtem el beszélni Urammal, s bizony, por és hamu vagyok. Hátha csak öt híja lesz az ötven igaznak? Vajon akkor ennek az ötnek a hiányában már eltörlöd az egész várost?” Ő pedig azt mondta: „Nem pusztítom el, hogyha tényleg találok ott negyvenötöt.” Erre az tovább folytatta, és így szólt hozzá: „És mi lesz, ha csak negyven található?” Ő pedig azt mondta: „Nem pusztítom el, épp a negyven kedvéért.” Erre ő újra szólt: „Hadd mondjak még valamit, Uram! S mi lesz, hogyha harminc igaz akad ott?” Ő pedig azt felelte: „Nem pusztítom el a harminc miatt!” Az viszont még tovább folytatta: „Ha már egyszer bátorkodtam Uramhoz szólni: Hátha csak húsz akad ott?” Ő pedig azt mondta: „Még húsz miatt sem pusztítom el.” Az viszont újra szólt: „Uram, hadd mondjak még egyszer valamit: Hátha csak tíz akad ott?” Erre ő azt mondta: „Nem törlőm el a tíz kedvéért.” És miután az Úr befejezte Ábrahámmal e beszédet, eltávozott, és Ábrahám is visszatért lakóhelyére.

Péld 16,17-17,17 (Ószövetség)

Aki elfogadja az oktatást, a jók között lesz, és aki megőrzi az intelmeket, bölccsé válik. Aki ügyel az útjaira, megmenti lelkét, s aki szereti életét, az féken tartja száját. Az összeomlás előtt kevélység a hírnök, és bukás előtt a gonoszság. Többet ér szerényen alázatban élni, mint erőszakos kevélyek zsákmányán osztozkodni. Aki jártas a dolgok­ban, az szerencsét talál, és boldog, aki az Úrba veti bizodalmát. Akik bölcsek és okosak, azokat hitványaknak tartják, s a hízelgő szavú emberre inkább hallgatnak. A bölcs belátás élet forrása a birtokosának, a balgák büntetése pedig saját balgaságuk. A bölcs szíve a szájából is megfontolást hoz elő, és ajkán is a tudást gyarapítja. Lépes méz a szép beszéd, s annak édessége a léleknek is egészséget jelent. Vannak olyan utak, amelyek helyeseknek látszanak ugyan az emberek előtt, de végül az alvilág mélyébe vezetnek. Az ember fáradalmak között önmagának munkálkodik, hogy megakadályozza pusztulását; az álnok pedig saját szájában hordozza romlását. A semmirekellő ember gonoszságból vermet ás, és ajkán perzselő tűz van. A hamis ember civódást szít, és csak ármánykodás lángját lobbantja fel, hogy még a barátokat is elválassza egymástól. A törvényszegő ember elcsábítja barátját, és nem jó útra viszi. Aki hunyorgat szemével, az csalárdságot tervez, s amikor összeszorítja ajkát, kész már minden rosszra. Ilyen a gonoszság tűzhelye. Az ősz haj ékes korona; tisztesség útján lehet hozzájutni. Többet ér a türelmes ember a nagy erejűnél; s aki mérgében is uralkodik önmagán, különb, mint az, aki elfoglal egy várost. A gonoszoknak az ölükbe vet mindent a sorsuk, az igazságos ügyek viszont mind az Úrnál vannak.

Többet ér egy falat kenyér édes békességben, mint a sok jóval teli ház, s ahol gonosz és civódó emberek által feláldozott hús van. Az okos szolga kézben tartja az esztelen gazdát, s a testvérek között ő is örökrészt kap. Ahogyan az ezüstöt és aranyat olvasztókemencében próbálják meg, úgy van a kiválasztottak szíve is az Úrnál. A törvényszegők ajkára a gonosz ember figyel, az igaz ellenben oda sem figyel a hazugok nyelvére. Aki egy szegényt kigúnyol, az a Teremtőjét gyalázza, s aki örül az ilyen ember pusztulásának, az nem marad büntetlen. Az öreg koronája az unokák, a gyermekek büszkesége pedig az őseik. A világ összes kincse a hívőé, a hitetlennek pedig egy garasa sem marad. Esztelen emberhez nem illik az ékesszóló beszéd, s ugyanígy az igaz emberhez a hazug nyelv. Aki él vele, annak értékes ajándék a fegyelmezés, hiszen bármerre fordul meg, mindenütt jó útbaigazítást ad. Aki fátylat vet a rosszra, az barát­ságra törekszik, aki pedig gyűlöli az ilyet, az egymás ellen fordíthat még barátokat és rokonokat is. A fenyítés az okos emberben töredelmet idéz elő, a balgatag viszont még meg sem érzi a verést. Viszályt szít minden gonosz, de az Úr majd kegyetlen hírvivőt küld hozzá. Gondját mérlegeli a bölcs ember, az esztelenek pedig gonoszságot tervezgetnek. Aki jóért rosszal fizet, annak a házából nem tűnik el a baj. Az igazságosság uralma erőt ad a szavaknak, a romlást pedig fölkelés és hadakozás előzi meg. Aki igazságosnak tartja a gonoszt és igazságtalannak az igazat, az Istennél tisztátalan és utálatos. Mit használ a vagyona az ostobának, hogyha az esztelen nem tud bölcsességet venni abból? Aki magasra építi a házát, az összeomlást idéz elő, aki pedig nem hajlandó tanulni, az bajba jut. Minden időben maradjon barátod, hiszen az ilyenek a szorult helyzetben hasznos testvérnek bizonyulnak.

Szent Szofróniosz jeruzsálemi pátriárka

Damaszkuszban született a hatodik század közepén, talán szír eredetű családban. Jó képességei és nagy műveltsége miatt úgy is hívták: a „szofista” (a szónoklattan tanára). Palesztinában lett szerzetes Szent Theodosziosz Lavrájában. Maximosz szerzetessel a monotheléta eretnekség ellen kezdett harcolni, amelyet Krisztus emberi akaratának megtagadásában (illetve elhallgatásában) főként Kürosz alexandriai pátriárka támogatott.
Az újabb kutatások szerint Alamizsnás Sz. János pátriárka konstantinápolyban történt halála után Szofróniosz 634 nyarán az ereklyéivel a Szentföldre indult, amelyet 628-ban Hérakliosz császár fölszabadított a perzsáktól. Mikor visszatért Jeruzsálembe, ott 634-ben Szent Modesztosz utódaként pátriárkává választották. Ő szerkesztett egy 600 patrisztikus szövegből álló gyűjteményt a monotheléta eretnekség cáfolatára. Tőle ered a zsolozsma kánonjait képező himnuszoknak egy egészen újfajta összeállítása is.
Halála előtt nem sokkal át kellett adnia Jeruzsálemet, mivel a bizánci hadsereg már nemcsak a Szentföldön, hanem Damaszkuszban is teljesen vereséget szenvedett. A szent várost imádság közben adta át az ócska köntösben, vérontás nélkül. Valószínűleg 639. március 11-én halt meg.

Ágyazza be Liturgikus naptár RSS-csatornánkat saját honlapjára, hogy mindig az aktuális szakaszok jelenjenek meg az Ön honlapján is!