1. hang

Iz 45,11-17 (Ószövetség)

Így szól az Úr, Izrael Szentje, aki az eljövendőket alkotta: „Fiaim és leányaim felől kérdeztek engem, s ti parancsoltok nekem, hogy kezem mit műveljen? Én alkottam a földet, és rajta az embert. Saját kezemmel én terjesztettem ki az eget. Én adtam rendelkezést a csillagok járására. Én támasztottam őt igazságos királynak, és minden útját elegyengettem, így majd ő építi fel városomat, és visszaengedi oda népemet a fogságból váltság­díj és ajándékok nélkül” — ezt mondta a Seregek Ura. Így szól a Seregek Ura: Egyiptom szerzeménye, az etiópok nyeresége és a magasrangú szabeus férfiak hozzád kerülnek majd, és a te szolgáid lesznek; s bilincsbe verve haladnak majd mögötted. Leborulnak majd előtted, és könyörögnek hozzád, mert csak nálad van Isten. Megvallják majd: „Nincs más Isten rajtad kívül, mert csak Te vagy az Isten, és mi ezt nem tudtuk: Izrael Istene Szabadító!” Megszégyenülnek, és gyalázatra jutnak majd mindazok, akik szembeszálltak vele, s igen nagy szégyent vallanak. Újuljatok hát meg nálam, szigetek! Izraelt pedig megszabadítja az Úr, örök üdvösségre; s megszégyenülés vagy gyalázat nem éri már őket soha! Ezt mondja a mindenható Úr!

Ter 22,1-18 (Ószövetség)

A korábban elmondottak után Isten próbára tette Ábrahámot. Megszó­lította őt: „Ábrahám, Ábrahám!” Ő pedig felelt: „Itt vagyok.” Isten azt mondta: „Vedd szeretett fiadat, Izsákot, akit szeretsz, s menj el vele a fennsíkra, s ajánld fel őt egészen elégő áldozatul az egyik hegyen, amelyet majd megne­vezek néked”. Reggel tehát mihelyt fölkelt Ábrahám, fölnyergelte szamarát, maga mellé vette két szolgáját és fiát, Izsákot, s miután előkészítette a fát az égőáldozathoz, útnak eredt. Elindult arra a helyre, amelyet Isten kijelölt neki. Amikor aztán a harmadik napon Ábrahám föltekintett, messziről már meglátta ezt a helyet. Ezért azt mondta szolgáinak: „Várjatok itt a szamárral; én pedig a fiammal elmegyek oda imádkozni, aztán majd visszatérünk hozzátok.” Ábrahám tehát vette az áldozatra való fát, és fiának, Izsáknak a vállára rakta, ő maga pedig a tüzet és a kést vitte a kezében, s így mentek ketten együtt. Közben Izsák megszólította apját, Ábrahámot: „Atyám!” Az pedig megkérdezte: „Mit akarsz, fiam?” Ő erre így szólt: „Itt van a tűz és a fa, de hol van az áldozati bárány?” Ábrahám azt felelte: „Isten majd gondos­kodik magának áldozati bárányról, gyermekem.” S ahogy továbbmentek együtt, eljutottak arra a helyre, amelyet Isten jelölt ki neki. Ábrahám ott oltárt épített, és rárakta a fát, majd miután megkötözte Izsákot, föltette fiát az oltárra, és odahelyezte a fára. Ábrahám kinyújtotta a kezét, hogy a kést megmarkolva levágja áldozatul a fiát. De az Úr angyala megszólította őt az égből e szavakkal: .Ábrahám, Ábrahám!” Ő pedig így felelt: „Itt vagyok!” Erre így szólt hozzá: „Ne sújtson le a kezed a fiadra, és semmit ne tégy vele! Most ugyanis megtudhattam, hogy istenfélő vagy, és az én kedvemért még szere­tett fiadat sem kímélnéd.” Ábrahám erre föltekintve egy kost látott, mely szarvánál fogva fönnakadt egy szabekfán. Ábrahám tehát odament, fogta a kost, és azt ajánlotta fel egészen elégő áldozatul a fia, Izsák helyett. Annak a helynek pedig Ábrahám azt a nevet adta: „Az Úr látott!” És így is hívják azt a hegyet mindmáig: „Az a hegy, amelyen az Úr látszott!”

Aztán még egyszer megszólította Ábrahámot az Úr angyala az égből ezekkel a szavakkal: „Magamra esküszöm — mondja az Úr, — hogy mivel megtetted, amit mondtam, és kedvemért még szeretett fiadat sem kímélted, bizony, gazdagon megáldalak, és igen szaporán megsokasítom nemzetsége­det. Utódaid olyanok lesznek majd, mint az ég csillagai, s mint a tengerparti homokföveny, és elfoglalják majd az ellenség városait. Leszármazottadban nyer majd áldást a föld minden nemzete, mivel engedelmeskedtél szavam­nak.”

Péld 17,17-18,5 (Ószövetség)

Testvéreid a szükségben legyenek hasznodra, hiszen erre születnek. Csak az esztelen ember tapsol és örül saját magának, mint aki kezességet vállalva jót áll barátaiért. Aki a bűnt kedveli, örül a perpatvarnak, s aki ajtaját magasra tárja, az összeomlást szerez magának; a keményszívű pedig nem találkozik jókkal. A könnyen véleményt változtató nyelv bajba juttatja az embert, s akinek romlott a szíve, az fájdalmat tapasztal. Neveletlen fiúnak nem örül az apja, az okos fiú pedig örömet szerez anyjának. A vidám szív jót tesz az egészségnek, a szomorú embernek pedig kiszáradnak a csontjai. Aki jogtalanul megvesztegető ajándékot vesz át az ölébe, annak nem vezetnek sikerre az útjai, a bűnös ember pedig letér az igazság útjáról. Értelmes tekintetű a bölcs férfiú, az ostoba tekintete ellenben a föld határáig kalan­dozik. Haragra gerjeszti apját az esztelen fiú, és keserűséget okoz szülőanyjának. Nem jó az igaz embernek kárt okozni, s nem tisztességes dolog a hatalommal rendelkező igazak életére törni. Aki visszatartja a kemény szavakat, az értelmes: s a türelmes ember igen okos. Bölcsnek tarthatják a balgát is, ha okosat kérdez, s aki némának teteti magát, az értelmesnek tűnhet. Kifogást keres az, aki szakítani akar barátaival, ám az ilyen ember mindig gyalázatos lesz. Nem érzi szükségét bölcsességnek az, aki értelem nélkül él, hanem inkább esztelenül cselekszik. Amikor a bűnös a gonoszság mélyére jut, mindent lenéz; de utol is éri őt a szégyen és a gyalázat. Olyan a szó az ember szívében, mint a mély víz, mint a kiáradó folyam, mely élet forrása. Nincs mit bámulni a gonosznak arcán, s nem tisztességes dolog ítélethozatalkor eltérni az igazságtól.

Szent Teofán hitvalló atya

Szent Teofán istenfélő, gazdag szülőktől született Konstantinápolyban 758-ban. Bekerült a császári udvarba. Az ottani elvárásokhoz híven egészen fiatalon házasodott meg, s feleségét hamarosan rávette arra, hogy teljes önmegtartóztatásban éljenek. Aztán bevonult a Hercegek szigete melletti monostorba és ott beöltözött szerzetesnek, miközben felesége is szerzetes lett. Később Teofán a Szigria hegyére vonult vissza. A II. Nikaiai Egyetemes Zsinaton kitűnt nagy műveltségével. Mindenki megcsodálta kemény aszkézisét, könyvmásolói munkáját és a betegségei folytán elviselt szenvedések közepette tanúsított türelmét.
Örmény Leó ikonromboló császár igen szerette volna a szentet az eretnekségének megnyerni, s amikor az mereven elzárkózott minden ilyen törekvés elől, akkor börtönbe záratta, majd száműzetésbe Szamothrákiába küldte, ahol Szent Teofán 817. március 12-én halt meg.

Ágyazza be Liturgikus naptár RSS-csatornánkat saját honlapjára, hogy mindig az aktuális szakaszok jelenjenek meg az Ön honlapján is!