1. hang

Mt 22,15-23,39 (Evangélium)

Abban az időben a farizeusok megtárgyalták, hogyan csalják tőrbe Jézust szóval. Odaküldték hozzá tanítványaikat, a Heródes-pártiakkal együtt, akik azt mondták: „Mester, tudjuk, hogy igaz vagy, az Isten útját az igazságban tanítod, és senkire nem vagy tekintettel, mert nem igazodsz emberi tekintélyhez. Mondd meg tehát nekünk, mi a véleményed: szabad-e adót fizetni a császárnak, vagy nem?” Jézus azonban felismerve gonoszságukat így szólt: „Mit kísértetek engem, képmutatók? Mutassátok meg nekem az adópénzt!” Azok odanyújtottak neki egy dénárt. Ekkor megkérdezte tőlük: „Kinek a képe és a felirata ez?” Azt mondták neki: „A császáré.” Erre azt mondta nekik: „Adjátok meg tehát a császárnak, ami a császáré, és az Istennek, ami az Istené!” Azok ezt hallva elcsodálkoztak, otthagyták őt, és elmentek.
Azon a napon szadduceusok mentek Jézushoz, akik úgy tartották, hogy nincs feltámadás, és megkérdezték őt: „Mester, Mózes azt mondta, hogy ha valaki gyermektelenül hal meg, a testvére vegye feleségül az asszonyt, és támasszon utódot testvérének. Volt nálunk hét testvér. Az első megnősült, aztán meghalt. Mivel nem volt gyermeke, feleségét a testvérére hagyta. Ugyanez történt a másodikkal, majd a harmadikkal is, egészen a hetedikig. Végül meghalt az asszony is. A feltámadáskor tehát a hét közül vajon melyiknek a felesége lesz az asszony? Hiszen mindegyiké volt.” Jézus így válaszolt nekik: „Tévedtek, mert nem ismeritek sem az Írásokat, sem az Isten hatalmát. Mert a feltámadáskor nem nősülnek, nem is mennek férjhez, hanem olyanok, mint Isten angyalai a mennyben. A halottak feltámadásáról pedig nem olvastátok-e, amit az Isten mondott nektek: »Én vagyok Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákob Istene«? Az Isten nem a halottak Istene, hanem az élőké.” Amikor a sokaság ezt hallotta, elámult tanításán.
Amikor a farizeusok meghallották, hogy a szadduceusokat elnémította, egybegyűltek. Egyikük pedig, egy törvénytudó kérdéssel fordult Jézushoz, hogy kísértse őt: „Mester, melyik a főparancs a törvényben?” Ő így felelt: „»Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből!« Ez az első és a legnagyobb parancs. A második hasonló hozzá: »Szeresd felebarátodat, mint önmagadat!« Ezen a két parancson alapszik az egész törvény és a próféták.” Mivel a farizeusok együtt voltak, Jézus megkérdezte őket: „Mit gondoltok a Krisztusról? Kinek a fia?” Azt mondták neki: „Dávidé.” Ő tovább kérdezte őket: „Hogyan nevezheti hát Dávid a Lélek által Úrnak, amikor ezt mondja: »Ezt mondta az Úr az én Uramnak: ülj az én jobbomra, míg ellenségeidet zsámolyul vetem lábad alá.« Ha tehát Dávid Úrnak nevezi, hogy lehet az ő fia?” Erre nem akadt senki, aki tudott volna neki egy szót is felelni. Attól a naptól fogva többé senki nem merte őt kérdezgetni. Akkor Jézus így szólt a tömeghez és tanítványaihoz: „Az írástudók és a farizeusok Mózes tanítói székében ülnek. Ezért mindazt, amit mondanak nektek, tegyétek meg és tartsátok meg, de tetteiket ne kövessétek, mert bár mondják, de nem teszik. Súlyos és elviselhetetlen terheket kötöznek össze, és raknak az emberek vállára, de maguk ujjal sem hajlandók mozdítani rajta. Minden tettüket azért teszik, hogy az emberek előtt feltűnjenek. Szélesre szabják imaszíjukat, és megnagyobbítják köntösükön a bojtokat. Szívesen elfoglalják a lakomákon a főhelyeket és a zsinagógában az első székeket, szeretik, ha a tereken köszöntik őket, és az emberek úgy szólítják őket: »Rabbi! Rabbi!« Ti azonban ne hívassátok magatokat rabbinak, mert egy a ti Tanítótok, a Krisztus, ti pedig mindnyájan testvérek vagytok! Atyátoknak se hívjatok senkit a földön, mert egy a ti Atyátok, a mennyei! Tanítónak se hívassátok magatokat, mert egy a ti tanítótok, a Krisztus! Aki a legnagyobb közületek, az legyen a szolgátok! Aki felmagasztalja magát, az megaláztatik, és aki megalázza magát, az felmagasztaltatik.
Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert bezárjátok a mennyek országát az emberek előtt. Ti magatok nem mentek be, és akik be szeretnének jutni, azokat sem engeditek be. Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert felemésztitek az özvegyek házát, és színlelésből hosszasan imádkoztok, ezért súlyosabb ítélet alá estek. Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok! Bejártok tengert és szárazföldet, hogy egyetlen áttérőt szerezzetek, ha pedig sikerül, a kárhozat fiává teszitek, kétszerte inkább magatoknál. Jaj nektek, vak vezetők, akik azt mondjátok: »Ha valaki a templomra esküszik, az semmi, de ha valaki a templom aranyára, az kötelezi.« Ti esztelenek és vakok! Hát mi nagyobb: az arany vagy a templom, amely megszenteli az aranyat? Ugyanígy: »Ha valaki az oltárra esküszik, az semmi, de ha valaki a rajta levő áldozati ajándékra esküszik, az kötelezi.« Ti esztelenek és vakok! Hát mi nagyobb: az ajándék vagy az oltár, amely megszenteli az ajándékot? Aki tehát az oltárra esküszik, az oltárra is esküszik, és mindenre, ami csak rajta van. Aki a templomra esküszik, a templomra is esküszik, és arra, aki benne lakik. Aki pedig az égre esküszik, az Isten trónjára esküszik és arra is, aki azon ül.
Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert tizedet adtok mentából, kaporból és köményből, közben elhanyagoltátok, ami fontosabb a törvényben: az igazságos ítéletet, az irgalmat és a hűséget. Ezeket meg kell tenni, és azokat nem szabad elhagyni. Ti, vak vezetők! A szúnyogot kiszűritek, a tevét meg lenyelitek. Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert tisztára mossátok a pohár és a tál külsejét, belül azonban tele vannak rablással és mértéktelenséggel. Te, vak farizeus! Előbb tisztítsd meg a pohár és a tál belsejét, hogy a külsejük is tiszta legyen! Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert fehérre meszelt sírokhoz hasonlíttok, amelyek kívülről szépnek látszanak, de belül tele vannak halottak csontjaival és mindenféle tisztátalansággal. Így ti is kívülről igazaknak látszotok az emberek szemében, de belül tele vagytok képmutatással és törvényszegéssel.
Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert sírboltot építetek a prófétáknak, feldíszítitek az igazak síremlékeit, és azt mondjátok: »Ha atyáink napjaiban éltünk volna, nem vettünk volna részt velük a próféták vére ontásában.« Ezzel magatok tanúsítjátok, hogy a próféták gyilkosainak vagytok a fiai. Töltsétek csak be atyáitok mértékét! Kígyók, viperák fajzatai! Hogy is menekülhetnétek meg a kárhozat ítéletétől? Íme, ezért én küldök hozzátok prófétákat, bölcseket és írástudókat. Közülük némelyeket megöltök majd, és keresztre feszítetek, másokat megostoroztok zsinagógáitokban, és városról városra üldöztök. Így rátok száll minden igaz vér, amelyet a földön kiontottak, az igaz Ábel vérétől egészen Zakariásnak, Barakiás fiának véréig, akit a templom és az oltár közt öltetek meg. Bizony, mondom nektek, rászáll mindez erre a nemzedékre. Jeruzsálem, Jeruzsálem, aki megölöd a prófétákat, és megkövezed azokat, akik hozzád küldettek, hányszor akartam egybegyűjteni gyermekeidet, ahogy a tyúk szárnya alá gyűjti csibéit, de nem akartátok! Íme, elhagyatott lesz házatok. Mert mondom nektek, nem láttok engem mostantól mindaddig, amíg azt nem mondjátok: »Áldott, aki az Úr nevében jő!«”

Kiv 2,5-10 (Ószövetség)

Lement a fáraó leánya fürdeni a folyamhoz, és az őt kísérő szolgálók ott járkáltak a folyam partján. Ő pedig meglátta a kosarat a nádasban, s elküldte szolgálóját, és kihozatta azt. Amikor kinyitotta, egy síró gyermeket látott a kosárban. Megsajnálta őt a fáraó leánya, és ezt mondta: „A héberek gyermekei közül való ez”. Annak nővére pedig ezt kérdezte a fáraó leányától: „Akarod-e, hogy hívjak hozzák egy dajkát a héberek közül, hogy szoptassa majd a csecsemőt?” A fáraó leánya ezt felelte neki: „Menj el érte!” Erre elment a leány és elhívta a gyermek anyját. A fáraó leánya pedig így szólt hozzá: „Tartsd meg számomra ezt a gyermeket, és szoptasd, én pedig majd megfizetem neked, ami jár!” Az asszony erre magához vette a gyermeket és szoptatta. Amikor pedig a gyermek megerősödött, elvitte őt a fáraó leányához, aki fiává fogadta őt, és Mózesnek nevezte el, mert azt mondta: „A vízből húztam ki őt”.

Jób 1,13-22 (Ószövetség)

Egy napon Jób fiai és lányai együtt boroztak legidősebb bátyjuk házában. Egyszerre csak hírvivő jött Jóbhoz, és így szólt: „A páros ökrök szántottak, a szamarak pedig mellettük legelésztek, amikor rablók tá­madtak rájuk és elrabolták azokat, a szolgákat pedig kardélre hányták, úgyhogy csak egymagám tudtam elmenekülni, hogy hírt hozzak neked.” Még ez szólt, amikor egy másik hírnök is jött, s ezt mondta Jóbnak: „Isten nyila hullott le az égből, s megégette a juhokat, és elemésztette a szolgákat is. Egyedül csak én menekültem meg, hogy hírt hozzak neked.” Még ez sem fejezte be a beszédét, amikor újabb hírnök jött, aki ezt mondta Jóbnak: „Lovas támadók három csoportban bekerítették a tevéket és elhajtották őket, a szolgákat pedig kard élére hányták. Csak egymagam menekültem meg, hogy hírt hozzak neked.” Míg ez szólt, még egy hírnök jött, aki ezt mondta Jóbnak: „Fiaid és lányaid ettek és ittak legidősebb bátyjuk házában, amikor hirtelen hatalmas vihar kerekedett a puszta felől, megrendítette a ház négy sarkát, úgyhogy az ráomlott gyermekeidre, és azok meghaltak. Egyedül én menekültem meg, s eljöttem, hogy hírt hozzak neked.” Ekkor fölkelt Jób, megszaggatta ruháit, lenyírta haját a fején, és földre borulva így imádkozott: „Mezte­lenül jöttem ki anyám méhéből, és meztelenül is térek vissza. Az Úr adta, s az Úr elvette. Amint az Úrnak tetszett, úgy lett: legyen áldott az Úr neve!” De mindezek során, amik történtek, nem vétkezett Jób az Úr előtt és nem művelt oktalanságot az Isten ellen.

Mt 24,36-26,2 (Evangélium)

Ezt mondta az Úr tanítványainak: „Azt a napot és órát azonban nem ismeri senki, az ég angyalai sem, csak egyedül az én Atyám. Mert amint Noé napjai, olyan lesz az Emberfiának eljövetele is. A vízözön előtti napokban csak ettek és ittak, nősültek és férjhez mentek, egészen addig a napig, amelyen Noé be nem ment a bárkába, és nem is sejtették, amíg el nem jött a vízözön, és el nem ragadta mindnyájukat: ugyanígy lesz az Emberfia eljövetele is. Akkor ketten lesznek a mezőn, egyiket fölveszik, a másikat otthagyják. Két asszony fog őrölni a malomban, egyiket fölveszik, a másikat otthagyják. Virrasszatok tehát, mert nem tudjátok, melyik órában jön el Uratok! Gondoljatok erre: ha a ház ura tudná, hogy melyik órában jön a tolvaj, bizonyára virrasztana, és nem engedné, hogy házába betörjön. Legyetek hát készen ti is, mert az Emberfia abban az órában jön el, amelyikben nem is gondoljátok! Ki a hű és okos szolga, akit ura háza népe fölé rendelt, hogy idejében enni adjon nekik? Boldog az a szolga, akit megérkeztekor ura ilyen munkában talál! Bizony, mondom nektek, minden vagyona fölé rendeli. De ha a szolga hitvány, és azt mondja szívében: »Késik jönni az uram«, és ütni-verni kezdi szolgatársait, meg együtt eszik-iszik a részegekkel; ura egy olyan napon jön meg, amikor nem várja, és olyan órában, amikor nem is sejti. Keményen megbünteti, és a képmutatók sorsára juttatja. Lesz majd ott sírás és fogcsikorgatás.
Akkor hasonló lesz a mennyek országa a tíz szűzhöz, akik fogták lámpásukat, és kimentek a vőlegény elé. Öt közülük okos volt, öt pedig balga. A balgák ugyanis amikor fölvették lámpásukat, nem vittek magukkal olajat, az okosak azonban lámpásukkal együtt olajat is vittek korsójukban. Mivel késett a vőlegény, valamennyien elálmosodtak és elaludtak. Éjfélkor kiáltás hallatszott: »Íme, jön a vőlegény, menjetek ki elébe!« Erre azok a szüzek mind fölkeltek, és rendbe hozták lámpásukat. A balgák azt mondták az okosaknak: »Adjatok nekünk az olajotokból, mert lámpásaink kialszanak.« Az okosak így feleltek: »Nehogy ne legyen elég se nekünk, se nektek: menjetek inkább az árusokhoz, és vegyetek magatoknak!« Míg azok odavoltak vásárolni, megjött a vőlegény, és akik készen voltak, bevonultak vele a menyegzőre, az ajtó pedig bezárult. Később megérkezett a többi szűz is, és így szóltak: »Uram, Uram, nyiss ki nekünk!« De ő így válaszolt: »Bizony, mondom nektek, nem ismerlek titeket.« Virrasszatok tehát, mert nem tudjátok sem a napot, sem az órát, mikor jön el az Emberfia!
Mert úgy van ez, mint amikor egy ember, aki idegenbe készült, összehívta szolgáit, és átadta nekik vagyonát. Az egyiknek öt talentumot adott, a másiknak kettőt, a harmadiknak pedig egyet, kinek-kinek rátermettsége szerint, és azonnal útra kelt. Aki öt talentumot kapott, elkezdett vele kereskedni, és másik öt talentumot nyert rajta. Ugyanígy az is, aki kettőt kapott, másik kettőt szerzett. Aki pedig egyet kapott, elment, gödröt ásott a földbe, és elrejtette urának pénzét. Hosszú idő elteltével megjött e szolgák ura, és számadást tartott velük. Jött, aki öt talentumot kapott, másik öt talentumot hozott, és így szólt: »Uram, öt talentumot adtál, nézd, másik öt talentumot nyertem rajta.« Ura pedig azt mondta neki: - »Jól van, te jó és hű szolga. A kevésben hű voltál, sokat bízok rád: menj be urad örömébe!« Jött az is, aki két talentumot kapott, és így szólt: »Uram, két talentumot adtál, nézd, másik két talentumot nyertem rajta.« Azt mondta neki az ura: »Jól van, te jó és hű szolga. A kevésben hű voltál, sokat bízok rád: menj be urad örömébe!« Odajött az is, aki egy talentumot kapott, és így beszélt: »Uram, tudtam, hogy szigorú ember vagy: aratsz, ahol nem vetettél, és gyűjtesz onnan is, ahová nem szórtál. Ezért félelmemben mentem, elástam a földbe talentumodat. Íme, vedd, ami a tiéd.« Ura így válaszolt neki: »Te gonosz és lusta szolga! Tudtad, hogy aratok, ahol nem vetettem, és onnan is gyűjtök, ahová nem szórtam. Oda kellett volna adnod pénzemet a pénzváltóknak, hogy megjövet kamatostul kaptam volna vissza azt, ami az enyém. Vegyétek hát el tőle a talentumot, és adjátok oda annak, akinek tíz talentuma van! Mert mindannak, akinek van, még adatik, hogy bőven legyen neki; attól meg, akinek nincs, még azt is elveszik, amije van. A mihaszna szolgát pedig dobjátok ki a külső sötétségre!« Lesz majd ott sírás és fogcsikorgatás.
Amikor pedig eljön dicsőségében az Emberfia, és vele a szent angyalok mindnyájan, akkor leül majd fönséges trónjára. Elébe gyűjtik mind a nemzeteket, ő pedig elválasztja őket egymástól, ahogy a pásztor elválasztja a juhokat a bakoktól. A juhokat jobbjára állítja, a bakokat pedig baljára. Akkor így szól a király a jobbján állókhoz: »Jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek birtokba a világ kezdetétől nektek készített országot! Mert éheztem, és ennem adtatok, szomjaztam, és innom adtatok, idegen voltam, és befogadtatok, mezítelen voltam, és felruháztatok, beteg voltam, és meglátogattatok, börtönben voltam, és fölkerestetek.« Erre így válaszolnak neki az igazak: »Uram, mikor láttunk éhezni, hogy enned adtunk volna, vagy szomjazni, hogy innod adtunk volna? Mikor láttunk idegenként, hogy befogadtunk volna, vagy mezítelenül, hogy felruháztunk volna? Mikor láttunk betegen vagy börtönben, hogy meglátogattunk volna?« A király erre így felel nekik: »Bizony, mondom nektek, amikor megtettétek ezt e legkisebb testvéreim közül egynek is, nekem tettétek.« Akkor a balján állókhoz is szól: »Távozzatok tőlem, ti átkozottak, az örök tűzre, amely a sátánnak és angyalainak készült! Mert éheztem, és nem adtatok ennem, szomjaztam, és nem adtatok innom, idegen voltam, és nem fogadtatok be, mezítelen voltam, és nem ruháztatok fel, beteg és börtönben voltam, és nem látogattatok meg.« Ekkor ezek is így válaszolnak neki: »Uram, mikor láttunk éhezni vagy szomjazni, idegenként vagy mezítelenül, betegen vagy börtönben, és nem szolgáltunk neked?« Erre majd ezt feleli nekik: »Bizony, mondom nektek, amikor ezt nem tettétek meg e legkisebbek közül egynek is, nekem nem tettétek meg.« Ezek örök gyötrelemre mennek, az igazak pedig örök életre.”
És történt, hogy amikor Jézus befejezte mindezeket a beszédeit, így szólt tanítványaihoz: „Tudjátok, hogy két nap múlva itt a húsvét, és az Emberfia átadatik, hogy keresztre feszítsék.”

Szent Nikon vértanú és társai

Szent Nikon Nápolyban született pogány apától és keresztény anyától, s katonaként kitűnt bátorságával. Egy alkalommal közvetlen életveszélyben a keresztények Istenéhez fohászkodott, és így menekült meg. Visszatérve anyjához, megmondta neki, hogy keresztény lesz. Keletre indult, mert ott akart megkeresztelkedni. Kisázsiában Ganosz hegyén keresztelte meg a helybeli püspök és ott is lett szerzetes (Theodosziosz püspök fennhatósága alatt). Három éven belül diakónus, pap és püspök lett, majd a nagy létszámú szerzetesközösség elöljárója. Barbár támadás elől menekülnie kellett egész közösségével együtt. Újra visszatért Itáliába, Nápolyban eltemette az épp akkor elhunyt édesanyját, s végül szerzetestársaival együtt a szicíliai Taorminában telepedett le. Így sem halhatott meg azonban természetes halállal, mert a pogányok bebörtönözték, s válogatott kínzások után társaival együtt kivégezték. Életrajzi részletei elég homályosak, s többnyire inkább csak a muzulmán támadások idejére, a VIII. századra tehetők. Görög forrás vértanúságát 273-re teszi.

Ágyazza be Liturgikus naptár RSS-csatornánkat saját honlapjára, hogy mindig az aktuális szakaszok jelenjenek meg az Ön honlapján is!