1. hang

Jn 12,17-50 (Evangélium)

Abban az időben tanúságot tett a nép, amely ott volt, amikor Jézus Lázárt előhívta a sírból és feltámasztotta a halálból. Azért is vonult ki eléje a sokaság, mert hallották, hogy ezt a csodajelet művelte. A farizeusok ezért így szóltak egymáshoz: „Látjátok, hogy semmire sem mentek. Lám, az egész világ őutána megy.” Azok között, akik felmentek, hogy imádkozzanak az ünnepen, volt néhány görög is. Ezek tehát odamentek Fülöphöz, aki a galileai Betszaidából származott, és kérték őt: „Uram, látni szeretnénk Jézust.” Fülöp elment, és szólt Andrásnak, mire András és Fülöp szólt Jézusnak. Jézus ezt válaszolta: „Eljött az óra, hogy megdicsőüljön az Emberfia. Bizony, bizony, mondom nektek: ha a földbe hullott gabonaszem meg nem hal, egymaga marad, ha viszont meghal, sok termést hoz. Aki szereti életét, elveszíti azt, de aki gyűlöli életét ebben a világban, az örök életre őrzi meg azt. Ha valaki nekem szolgál, engem kövessen, és ahol én vagyok, ott lesz a szolgám is. Azt, aki nekem szolgál, meg fogja tisztelni az Atya.
Most megrendült a lelkem. Mit is mondjak? Atyám, szabadíts meg ettől az órától; de hiszen ezért jöttem, ezért az óráért. Atyám, dicsőítsd meg a te nevedet!” Erre szózat hangzott az égből: „Megdicsőítettem, és ismét meg fogom dicsőíteni.” Az ott álló tömeg ennek hallatára azt mondta, hogy mennydörgött. Mások így szóltak: „Angyal beszélt vele.” Jézus azt felelte: „Nem miattam hallatszott ez a szózat, hanem miattatok. Ítélet van most a világ felett, most fogják kivetni ennek a világnak fejedelmét. Én pedig, ha majd fölmagasztaltatom a földről, mindenkit magamhoz vonzok.” Ezt azért mondta, hogy jelezze, milyen halállal fog meghalni. A tömeg így válaszolt: „Mi úgy hallottuk a törvényből, hogy a Krisztus örökké megmarad. Hogyan mondhatod akkor, hogy föl kell magasztaltatnia az Emberfiának? Ki ez az Emberfia?” Jézus tehát így válaszolt nekik: „Még egy kis ideig veletek van a világosság. Addig járjatok, amíg tiétek a világosság, hogy a sötétség hatalmába ne kerítsen benneteket! Aki sötétben jár, nem tudja, hová megy. Amíg tiétek a világosság, higgyetek a világosságban, hogy a világosság fiai legyetek!” Ezeket mondta Jézus, aztán elment, és elrejtőzött előlük. Jóllehet ennyi csodajelet művelt előttük, mégsem hittek benne, hogy beteljesedjék Izajás próféta szava, amit mondott: „Uram, ki hitte, amit hallottunk, és az Úr karja ki előtt vált nyilvánvalóvá?” Azért nem tudtak hinni, mert ugyancsak Izajás ezt is megmondta: „Megvakította szemüket, és megkeményítette szívüket, hogy ne lássanak a szemükkel, és ne értsenek a szívükkel, nehogy megtérjenek, és meggyógyítsam őket.” Ezeket mondta Izajás, amikor látta dicsőségét, és beszélt róla. Mindazonáltal a főemberek közül is sokan hittek benne, de a farizeusok miatt nem vallottak színt, nehogy kizárják őket a zsinagógából. Mert többre tartották az emberi dicsőséget, mint az Isten dicsőségét. Jézus pedig fennhangon hirdette: „Aki hisz bennem, nem bennem hisz, hanem abban, aki küldött engem, és aki engem lát, azt látja, aki küldött engem. Világosságul jöttem a világba, hogy mindaz, aki hisz bennem, ne maradjon a sötétségben. Ha valaki hallja az én beszédeimet, de nem hisz, én nem ítélem el, mert nem azért jöttem, hogy elítéljem a világot, hanem hogy üdvözítsem a világot. Van annak bírája, aki elutasít, és nem fogadja el beszédeimet: a tanítás, amelyet elmondtam, az ítéli el az utolsó napon. Mert nem magamtól beszéltem, hanem aki küldött engem, az Atya adott parancsot nekem, mit mondjak, és mit beszéljek, és tudom, hogy az ő parancsa örök élet. Amiket tehát beszélek, úgy mondom el, amint mondta nekem az Atya.”

Kiv 2,11-22 (Ószövetség)

Történt azokban a napokban, amikorra már felnőtt Mózes, hogy kiment a testvéreihez, Izrael fiaihoz. Miután felfogta azoknak nagy gyötrelmét, látott egy- egyiptomi embert, amint épp egy zsidót ütlegel, aki az ő testvérei, Izrael fiai közül való. Körültekintett jobbra és balra, és senki mást sem látott. Erre agyonütötte az egyiptomit, s elrejtette őt a homokban. Másnap is kiment, s akkor két zsidó férfit látott verekedni. Azt mondta annak, aki hibás volt: „Miért vered a testvéredet?” Az pedig így szólt: „Ki tett meg téged fejedelemnek és bírának fölöttünk? Talán csak nem akarsz engem is megölni, mint ahogy tegnap megölted az egyiptomit?” Mózes erre megijedt, és azt mondta: „Ho­gyan derülhetett ki így ez a dolog?” A fáraó is meghallotta ennek hírét, és halálra kerestette Mózest. Erre ő elmenekült a fáraó elől, és Midiám földjén telepedett le. Midián földjére érkezve leült a kútnál. Midián papjának hét leánya volt, akik apjuknak, Jetrónak a juhait legeltették. Eljöttek oda, hogy merítsenek a kútból, s így megtöltsék a vályúkat, hogy megitathassák apjuknak, Jetrónak a juhait. Pásztorok jöttek azonban oda, és elkergették őket. Mózes viszont védelmükre kelt, és merített nekik, és megitatta juhaikat. Hazamentek a leányok apjukhoz, Ráguelhez, s az megkérdezte: Hogy­hogy ma ilyen hamar jöttetek haza? Azok pedig így feleltek: Egy Egyiptomból érkezett férfi mentett meg minket a pásztoroktól, és merített is nekünk vizet, amellyel megitatta a juhainkat. Ő erre így szólt lányaihoz: „Hol van ő? Miért hagytátok ott ezt az embert? Hívjátok be őt. hogy egyen velünk kenyeret!” Mózes ezután átköltözött ehhez az emberhez, az pedig Mózeshez adta leányát, Szefórát feleségül. Az asszony aztán fiút fogant méhében, akit Mózes Gersomnak nevezett, mondván, hogy jövevény vagyok idegen földön. Aztán újra fogant az asszony, és másodszor is fiút szült, akit Eliezernek neveztek el, mondván: Mert atyám Istene a segítőm, és megmentett engem a fáraó kezéből.

Jób 2,1-10 (Ószövetség)

Történt egy napon, hogy Isten angyalai eljöttek, hogy megjelenjenek az Úr színe előtt, és velük együtt eljött a sátán is, hogy megjelenjék az Úr színe előtt. Akkor így szólt az Úr a sátánhoz: „Honnan jössz?” A sátán pedig azt mondta az Úrnak: „Végigjártam mindent az ég alatt és bejártam az egészet, most pedig itt vagyok.” Az Úr pedig megkérdezte a sátánt: „Láttad-e szolgá­mat, Jóbot? Mert nincs hozzá fogható ember a földön, aki ennyire ártatlan, feddhetetlen, igaz, istenfélő és minden gonoszságtól tartózkodna. Még min­dig kitart az ártatlanságban, noha te rávettél, hogy mindenét ok nélkül vegyem el!” A sátán azonban közbevetette: „Bőrt a bőrért! Mert amije csak van az embernek, mindenét odaadja az életéért. De vesd csak ki rá a kezedet, érintsd meg a csontjait és a húsát! Vajon akkor megáld-e majd szemtől szembe?” Az Úr azt mondta a Sátánnak: „Nos, átadom őt neked. Csak az életét kíméld meg!” Elment ekkor a sátán az Úr színe elől, és Jóbot rosszin­dulatú fekéllyel sújtotta tetőtől talpig. Az pedig egy cserépdarabot fogott, hogy kapargassa magát, s a szemétdombra ült a városon kívül. Sok idő elteltével azt mondta neki a felesége: „Meddig tartasz még ki és mondogatod, hogy várok még egy kicsit a szabadulásom reményében? Íme, már az emléked is eltűnt a földről: fiaink és leányaink, az én méhem gyötrelme és fájdalma, akikkel hiába vesződtem olyan sok fáradsággal. Te magad férgek rothadásában ülsz, szabad ég alatt éjszakázva, én pedig nyomorogva egyik helyről a másikra járok, és egyik házból a másikba, csak arra várva, hogy mikor nyugszik már le a nap, hogy végre kipihenjem fáradalmaimat és gyötrelmeimet, amelyek most gyötörnek. Mondj hát valami kemény szót Istenre, és aztán halj meg!” Ő viszont rátekintve ezt mondta: „Úgy beszélsz, mint egy esztelen asszony! Ha a jót elfogadtuk az Úr kezéből, akkor a rosszat ne fogadjuk el?” S mindezek megtörténte után sem vétkezett Jób ajkaival az Úr színe előtt.

Mt 26,6-16 (Evangélium)

Amikor Jézus Betániában, a leprás Simon házában volt, odament hozzá egy asszony. Alabástromedényben drága kenet volt nála, és az asztalnál ülőnek fejére öntötte. Ennek láttán a tanítványai bosszankodtak: „Mire való ez a pazarlás? Hiszen jó pénzért el lehetett volna adni ezt a kenetet, és az árát odaadni a szegényeknek.” Jézus észrevette, és így szólt hozzájuk: „Miért bántjátok ezt az asszonyt? Hiszen jót tett velem. Szegények ugyanis mindig lesznek veletek, de én nem leszek mindig veletek. Amikor ő ezt a kenetet a testemre öntötte, a temetésemre tette. Bizony, mondom nektek, az egész világon, ahol csak hirdetni fogják ezt az evangéliumot, az ő emlékezetére azt is elmondják majd, amit tett.” Ekkor a tizenkettő közül az egyik, akit iskarióti Júdásnak hívtak, elment a főpapokhoz, és azt mondta: „Mit adtok nekem, ha kezetekre adom őt?” Azok harminc ezüstöt állapítottak meg neki. Attól kezdve már csak a kedvező alkalmat kereste, hogy kiszolgáltassa nekik.

Az Örömhírvétel előünnepe

Az Ige Megtestesülésének megülésére előünneppel készít fel az egyház, ami a nagyböjti idő miatt csupán egy napos.

Ágyazza be Liturgikus naptár RSS-csatornánkat saját honlapjára, hogy mindig az aktuális szakaszok jelenjenek meg az Ön honlapján is!