1. hang

Mt 27,1-56 (Evangélium)

Abban az időben amikor megvirradt, a főpapok és a nép vénei mindnyájan tanácsot tartottak Jézus ellen, hogy halálra adják. Miután megkötözték, elvezették, és átadták Pilátus helytartónak. Amikor Júdás, az árulója látta, hogy elítélték, megbánta tettét, és visszavitte a harminc ezüstöt a főpapoknak és a véneknek, ezt mondva: „Vétkeztem, elárultam az igaz vért.” Azok pedig azt mondták: „Mi közünk hozzá? A te dolgod!” Erre eldobta az ezüstöt a templomban, aztán eltávozott, elment, és felakasztotta magát. A főpapok pedig fölszedték az ezüstöket, és azt mondták: „Nem szabad a templom kincstárába tenni, mert vér díja.” Miután tanácsot tartottak, megvették rajta a fazekas földjét az idegenek számára temetőnek. Ezért hívják azt a földet még ma is Vérmezőnek. Akkor beteljesedett, amit Jeremiás próféta mondott e szavakkal: „És fogták a harminc ezüstöt, a felbecsültnek árát, akit Izrael fiai becsültek ennyire, és a fazekas telkéért adták, amint az Úr megparancsolta nekem.” Jézus pedig a helytartó előtt állt. A helytartó megkérdezte tőle: „Te vagy-e a zsidók királya?” Jézus azt válaszolta neki: „Te mondod.” Amikor a főpapok és a vének vádolták, semmit sem válaszolt. Erre Pilátus így szólt hozzá: „Nem hallod-e, mi mindent vallanak ellened?” Ő azonban egyetlen szavára sem felelt, úgyhogy a helytartó igen elcsodálkozott. Ünnep alkalmával a helytartó szabadon szokott bocsátani a tömegnek egy foglyot, akit csak akartak. Volt akkor egy hírhedt foglyuk, akit Barabásnak hívtak. Amikor tehát összegyűltek, Pilátus kérdést intézett hozzájuk: „Kit akartok, hogy elbocsássak nektek: Barabást vagy Jézust, akit Krisztusnak mondanak?” Tudta ugyanis, hogy irigységből adták kezére. Míg ott ült ítélőszékében, a felesége üzenetet küldött neki, mondván: „Semmi dolgod se legyen azzal az igazzal! Mert sokat szenvedtem ma álmomban miatta.” A főpapok és a vének azonban rávették a tömeget, hogy Barabást kérjék, Jézust pedig veszítsék el. A helytartó tehát föltette nekik a kérdést: „Melyiket akarjátok, hogy a kettő közül elbocsássam nektek?” Azok ezt mondták: „Barabást!” Pilátus így szólt hozzájuk: „És mit tegyek Jézussal, akit Krisztusnak mondanak?” Mind azt mondták: „Feszíttessék meg!” Azt mondta a helytartó: „De hát mi rosszat tett?” Azok erre még hangosabban kiáltoztak: „Feszíttessék meg!” Pilátus látva, hogy nem megy semmire, sőt a zavar még fokozódik is, vizet hozatott, és a nép szeme láttára megmosta kezét, miközben ezt mondta: „Ártatlan vagyok ennek az igaznak a vérétől. Ti lássátok!” Az egész nép azt mondta: „Az ő vére rajtunk és gyermekeinken!” Akkor elbocsátotta nekik Barabást, Jézust pedig megostoroztatta, és átadta, hogy feszítsék keresztre.
Akkor a helytartó katonái bevitték Jézust a helytartóságra, és odagyűjtötték köré az egész csapatot. Aztán levetkőztették, vörös köpenyt adtak rá, tövisből koszorút fontak, fejére tették, jobb kezébe pedig nádszálat adtak. Majd térdet hajtottak előtte, és így gúnyolták őt: „Üdvözlégy, zsidók királya!” Közben leköpdösték, fogták a nádat, és a fejét verték. Miután így gúnyt űztek belőle, levették róla a köpenyt, és ráadták saját ruháját. Aztán elvezették, hogy keresztre feszítsék. Amint kifelé vonultak, találkoztak egy Simon nevű cirenei emberrel. Ezt kényszerítették, hogy vigye a keresztjét. Amikor elérkeztek arra a helyre, amelyet Golgotának neveznek, ami Koponya-helyet jelent, epével kevert bort adtak neki inni, de amikor megízlelte, nem akarta meginni. Miután keresztre feszítették, sorsot vetve megosztoztak ruháin, hogy beteljesedjék a próféta mondása: „Elosztották maguk között ruháimat, és köntösömre sorsot vetettek.” És leültek, hogy őrizzék. Feje fölé tették elítélésének okát. Ez volt ráírva: „Ez Jézus, a zsidók királya.” Akkor vele együtt két gonosztevőt is keresztre feszítettek, az egyiket jobbról, a másikat balról.
Az arra menők fejüket csóválva káromolták, és mondogatták: „Te, aki lebontod a templomot és harmadnapra fölépíted, szabadítsd meg magad! Ha Isten Fia vagy, szállj le a keresztről!” Ugyanígy mondogatták gúnyolódva a főpapok is az írástudókkal és a vénekkel együtt: „Másokat megszabadított, magát nem tudja megszabadítani. Ha Izrael királya, szálljon le most a keresztről, és hiszünk neki. Az Istenben bízott. Mentse hát meg most, ha akarja! Hisz azt mondta: »Az Isten Fia vagyok.«” Ilyen módon gyalázták a vele együtt megfeszített gonosztevők is. A hatodik órától sötétség lett az egész földön a kilencedik óráig. A kilencedik óra tájban Jézus hangosan felkiáltott, ezt mondva: „Éli, Éli, lamma szabaktani?”, vagyis „Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?” Ezt hallva pedig az ott állók közül néhányan ezt mondták: „Illést hívja.” Egyikük rögtön odaszaladt, fogott egy szivacsot, ecetbe mártotta, rátűzte egy nádszálra, és inni adott neki. A többiek pedig így szóltak: „Hadd lássuk, eljön-e Illés, hogy megszabadítsa!” Jézus pedig ismét hangosan felkiáltott, és kiadta lelkét. És íme, a templom függönye kettéhasadt, felülről egészen az aljáig, a föld megrendült, a sziklák megrepedtek, a sírok megnyíltak, és sok elhunyt szentnek feltámadt a teste. Feltámadása után előjöttek a sírokból, bementek a szent városba, és sokaknak megjelentek. A százados és akik vele együtt őrizték Jézust, a földrengés és a történtek láttára igen megijedtek, és azt mondták: „Ez valóban Isten Fia volt.” Volt ott sok asszony is, akik messziről figyelték; azok, akik Galileától kezdve követték Jézust, és szolgáltak neki. Köztük volt Mária Magdolna, Mária, Jakab és József anyja és Zebedeus fiainak anyja.

Mk 15,16-41 (Evangélium)

Abban az időben a katonák bekísérték Jézust a palotaudvar belsejébe, a pretóriumba, és egybehívták az egész helyőrséget. Bíborba öltöztették, tövisből font koszorút tettek a fejére, és elkezdték őt így köszöntgetni: „Üdvözlégy, zsidók királya!” A fejét náddal verték, leköpdösték és gúnyból térdet hajtva hódoltak előtte. Azután, hogy kigúnyolták, levették róla a bíbort, és a saját ruháit adták rá. Ezután kivezették, hogy keresztre feszítsék. Az egyik arra menő embert, a cirenei Simont, Alexander és Rufusz apját, aki éppen a mezőről jött, kényszerítették, hogy vigye a keresztjét. Így elvezették őt egy Golgota nevű helyre, ami Koponya-helyet jelent. És mirhával vegyített bort adtak neki inni, de ő nem fogadta el. Keresztre feszítették, majd megosztoztak ruháján, sorsot vetve, hogy kinek mi jusson. A harmadik óra volt, amikor keresztre feszítették. Az elítélésének okát jelző táblára ezt írták: „A zsidók királya.” Vele együtt két rablót is fölfeszítettek, az egyiket jobb, a másikat bal felől. Így beteljesült az Írás: „A gonoszok közé sorolták.” Az arra menők káromolták, csóválták a fejüket, és mondogatták: „Te, aki lerombolod a templomot, és három nap alatt felépíted, mentsd meg magadat, és szállj le a keresztről!” A főpapok és az írástudók szintén gúnyolódtak, egymás között, ezt mondva: „Másokat megmentett, magát nem tudja megmenteni. A Krisztus, Izrael királya, szálljon le most a keresztről, hogy lássuk és higgyünk neki!” Gyalázták azok is, akiket vele együtt fölfeszítettek.
A hatodik óra táján pedig az egész földre sötétség borult, egészen a kilencedik óráig. A kilencedik órában Jézus hangosan felkiáltott: „Éli, Éli, lamma szabaktáni?” Ez annyit jelent: „Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?” Az ott állók közül néhányan hallották, és azt mondták: „Lám, Illést hívja.” Valaki odafutott, és ecetbe mártott szivacsot nádszálra tűzve, inni adott neki e szavakkal: „Hadd lássuk, eljön-e Illés, hogy levegye őt!” Jézus hangosan felkiáltott, és kilehelte lelkét. A templom függönye ekkor kettéhasadt felülről egészen az aljáig. Amikor a szemközt álló százados látta, hogy fölkiáltva kilehelte lelkét, így szólt: „Ez az ember valóban Isten Fia volt.” Asszonyok is álltak ott, és messziről szemlélték. Köztük volt Mária Magdolna, Mária, az ifjabb Jakab és József anyja és Szalóme. Ezek már Galileában is követték őt és szolgáltak neki. Rajtuk kívül még többen is jelen voltak, akik vele együtt mentek föl Jeruzsálembe.

Zsid 2,11-18 (Apostol)

Atyámfiai! Aki megszentel és akik megszentelődnek, egytől vannak mindnyájan. Ezért nem szégyelli őket testvéreinek nevezni, amikor így szól:
»Hirdetem nevedet testvéreim előtt;
a gyülekezetben dicsérni foglak téged«.
És ismét: »Bízni fogok őbenne«.
És ismét: »Íme én és gyermekeim, akiket Isten nekem adott«.
Mivel tehát a gyermekek részesei a testnek és vérnek, ő maga is hasonlóan részese lett nekik, hogy a halál által megrontsa azt, akinek a halál fölött uralma volt, az ördögöt, és megszabadítsa azokat, akiket a halál félelme egész életükön át rabszolgaságban tartott. Mert bizony nem az angyalokat karolta fel, hanem Ábrahám utódát karolta fel. Ezért mindenben hasonlónak kellett lennie testvéreihez, hogy irgalmas legyen, és hűséges főpap az Isten előtt, hogy kiengesztelje a nép bűneit. Mivel ő maga is megtapasztalta a szenvedést és a kísértést, meg tudja segíteni azokat, akik kísértést szenvednek.

Lk 23,32-49 (Evangélium)

Abban az időben Jézussal együtt két gonosztevőt is vittek, hogy vele együtt kivégezzék. Amikor odaértek arra a helyre, amelyet Koponya-helynek hívtak, ott keresztre feszítették őt és a gonosztevőket is, az egyiket jobbról, a másikat balról. Jézus pedig így szólt: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek.” Ruháit elosztották és sorsot vetettek rá. A nép bámészkodva állt ott, a főemberek pedig így gúnyolódtak vele: „Másokat megmentett, mentse meg magát, ha ő a Krisztus, az Isten választottja.” Gúnyt űztek belőle a katonák is. Odamentek, és ecettel kínálták, és ezt mondták: „Ha te vagy a zsidók királya, szabadítsd meg magadat!” Görög, latin és héber betűkkel megírt felirat is volt fölötte: „Ez a zsidók királya.” A megfeszített gonosztevők közül az egyik ezekkel a szavakkal káromolta: „Ha te vagy a Krisztus, szabadítsd meg magadat és minket is!” A másik azonban megrótta őt, és így válaszolt: „Nem félsz-e az Istentől? Hiszen téged is ugyanaz az ítélet sújt. Minket ugyan jogosan, mert tetteink méltó büntetését kapjuk. De ő semmi rosszat sem cselekedett.” Majd így szólt Jézushoz: „Emlékezzél meg rólam, Uram, mikor eljössz a te országodban!” Jézus ezt mondta neki: „Bizony, mondom neked, ma velem leszel a Paradicsomban.”
A hatodik óra körül pedig sötétség lett az egész földön a kilencedik óráig. A nap elsötétedett, a templom függönye középen kettéhasadt. Jézus ekkor hangosan felkiáltott: „Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet!” E szavakkal kilehelte lelkét. Amikor a százados látta, ami történt, ezekkel a szavakkal dicsőítette az Istent: „Ez az ember valóban igaz volt.” És az egész sokaság, amely összeverődött erre a látványra, a történtek láttán mellét verve hazatért. Jézus valamennyi ismerőse, velük az asszonyok, akik Galileából követték őt, távolabb állva látták ezt.

Jn 19,23-37 (Evangélium)

Abban az időben, amikor Jézust keresztre feszítették, fogták ruhadarabjait, és négy részre osztották, minden katonának egy-egy részt, majd pedig a köntösét is. A köntöse varratlan volt, egy darabból szőve. Ezért így szóltak egymás között: „Ne hasítsuk szét, hanem vessünk rá sorsot, hogy kié legyen!” Így teljesedett be az Írás: „Elosztották maguk között ruháimat, és köntösömre sorsot vetettek.” Így bántak vele a katonák. Ott állt pedig Jézus keresztje mellett az ő anyja, anyjának nővére, Mária, Kleofás felesége és Mária Magdolna. Jézus, látva anyját és az ott álló tanítványt, akit szeretett, így szólt anyjához: „Asszony, íme, a te a fiad!” Azután így szólt a tanítványhoz: „Íme, a te anyád!” És attól az órától fogva házába fogadta őt a tanítvány. Ezután Jézus, tudva, hogy már minden beteljesedett, hogy beteljesedjék az Írás, így szólt: „Szomjazom!” Volt ott egy ecettel teli edény. Azok pedig szivacsot mártottak az ecetbe, és izsópra tűzve szájához emelték. Amint tehát Jézus megízlelte az ecetet, ezt mondta: „Beteljesedett”, és lehajtva fejét átadta lelkét. A zsidók tehát, hogy ne maradjanak a kereszten a testek azon a szombaton, mivelhogy előkészületi nap volt, kérték Pilátust, hogy törjék meg azok lábszárát, és vegyék le őket. Az a szombat ugyanis nagy ünnep volt. Odamentek tehát a katonák, és az elsőnek eltörték a lábszárát, majd a másiknak is, akit vele együtt keresztre feszítettek. Amikor azonban Jézushoz értek, mivel látták, hogy már meghalt, nem törték meg a lábszárát, hanem az egyik katona lándzsával átszúrta az ő oldalát, és nyomban vér és víz folyt ki. Aki pedig látta, tanúságot tett róla, és igaz a tanúsága, és ő tudja, hogy igazat mond, hogy ti is higgyetek. Ezek ugyanis azért történtek, hogy beteljesedjék az Írás: „Csontját ne törjétek össze!” Egy másik írás pedig ezt mondja: „Arra tekintenek majd, akit átszúrtak.”

Gábor főangyal

A bizánci egyház szokása az, hogy minden nagy ünnep után másnap azt a szent személyt ünnepli, aki az ünnepelt titokhoz a legbensőségesebben kötődik. Ezt az ünnephez kapcsolódó megemlékezést nevezi a bizánci egyház a szent szinaxisának. Ez alkalommal Gábriel arkangyal az, aki meghirdeti ezt a nagy örömhírt: „Hirdesd ó föld a nagy örömet, dicsérjétek egek Isten dicsőségét!” Négy ünnepe közül ez a legnagyobb, mivel arra a szerepre utal, amelyet az arkangyal Isten Fiának és Igéjének a megtestesülés művében betöltött. Ő jelezte Zakariásnak is fia születését, valamint Máriának azt, hogy anyja lesz Isten Fiának. Egyes hagyományok szerint ő erősítette meg a Getszemáni kertben gyötrődő Jézust.

Ágyazza be Liturgikus naptár RSS-csatornánkat saját honlapjára, hogy mindig az aktuális szakaszok jelenjenek meg az Ön honlapján is!