1. hang

ApCsel 15,35-41a (Apostol)

Azon időben Pál és Barnabás is Antióchiában időztek. Tanítottak a többekkel együtt, és hirdették az Úr igéjét. Néhány nap múlva azonban Pál így szólt Barnabáshoz: »Menjünk vissza, és városról-városra mindenütt, ahol hirdettük az Úr igéjét, látogassuk meg a testvéreket, hogy vannak.« Barnabás magával akarta vinni Jánost is, akit melléknevén Márknak hívnak. Pál ellenben kérte őt, hogy ne kelljen visszafogadni azt, aki elvált tőlük Pamfíliától kezdve, s nem ment velük a munkába. Így nézeteltérés támadt köztük, s különváltak egymástól. Barnabás Ciprusba hajózott, miután maga mellé vette Márkot. Pál viszont Szilást választotta és útra kelt, miközben a testvérek őt Isten kegyelmébe ajánlották. Bejárta Szíriát és Kilíkiát, megerősítette az egyházakat.

1Tessz 2,14-20 (Apostol)

Atyámfiai! Ti, testvéreim, hasonló sorsra jutottatok, mint Isten egyházai, amelyek Júdeában vannak Krisztus Jézusban, mert ti ugyanazt szenvedtétek el fajtestvéreitektől, amit ők is a zsidóktól, akik megölték az Úr Jézust és a prófétákat, s minket is üldöztek. Istennek nem telik kedve bennük. Ők ellenséges érzületűek minden ember iránt, s megtiltják nekünk, hogy a pogányokhoz beszéljünk, nehogy üdvözüljenek. Így mindenkor betöltik bűneik mértékét, s Isten haragja utol is érte őket mindvégig.
Testvérek, mi rövid időre elszakadtunk ugyan tőletek és egymás látásától, de nem a szívünkkel! Ezért annál jobban igyekeztünk nagy vágyódásunkban, hogy színről színre lássunk titeket. El akartunk ugyanis menni hozzátok, kiváltképpen én, Pál, egyszer is, másszor is, de a sátán megakadályozott. Mert ki a mi reménységünk, örömünk, vagy dicsőségünk koszorúja? Nemde ti, a mi Urunk Jézus Krisztus előtt, amikor eljön. Igen, ti vagytok a mi dicsőségünk és örömünk.

Jn 10,27-38 (Evangélium)

Ezt mondta az Úr a hozzá jövő zsidóknak: „Az én juhaim hallgatnak szavamra, és én ismerem őket. Követnek engem, és én örök életet adok nekik, nem vesznek el soha, és senki sem ragadja ki őket a kezemből. Atyám, aki őket nekem adta, mindenkinél nagyobb, és senki sem ragadhat ki Atyám kezéből semmit. Én és az Atya egy vagyunk.” A zsidók erre újra köveket ragadtak, hogy megkövezzék őt. Jézus megkérdezte tőlük: „Sok jótettet mutattam nektek Atyámtól. Ezen tettek közül melyikért köveztek meg?” A zsidók azt felelték: „Jótettért nem kövezünk meg téged, hanem káromlásért, azért, hogy ember létedre Istenné teszed magad.” Jézus így felelt nekik: „Nincs-e megírva törvényetekben: »Én mondtam: istenek vagytok«? Ha azokat isteneknek mondotta, akikhez az Isten Igéje szólt, és az Írás nem veszítheti érvényét, miképp mondjátok arról, akit az Atya megszentelt, és a világba küldött, hogy káromkodsz, csak mivel azt mondtam: Isten Fia vagyok? Ha nem Atyám tetteit viszem végbe, ne higgyetek nekem! De ha azokat viszem végbe, még ha nekem nem is hisztek, higgyetek a tetteknek, hogy belássátok és elhiggyétek, hogy bennem van az Atya, és én őbenne.”

Lk 4,22-30 (Evangélium)

Abban az időben a tömeg csodálkozott a kegyelem igéin, amelyek Jézus ajkáról fakadtak. Ezt mondogatták: „Nemde József fia ő?” Akkor így szólt hozzájuk: „Biztosan ezt a mondást szegezitek majd nekem: »Orvos, gyógyítsd önmagadat!« Amiket hallottunk, hogy Kafarnaumban történtek, vidd végbe itt, a hazádban is!” Aztán ezt mondta: „Bizony, mondom nektek, hogy egy próféta sem kedves a saját hazájában. Bizony, mondom nektek, sok özvegy volt Izraelben Illés idejében, amikor az ég három évre és hat hónapra bezárult, úgyhogy nagy éhínség lett az egész földön. De közülük egyikhez sem kapott Illés küldetést, csak a szidóni Száreptában élő özvegyasszonyhoz. Ugyanígy Elizeus próféta korában is sok leprás élt Izraelben, de egyikük sem tisztult meg, csak a szír Námán.” Ezeket hallva mindnyájukat harag töltötte el a zsinagógában. Felugrottak, kihurcolták őt a városon kívülre, és felvitték annak a hegynek az ormára, amelyen a városuk épült, hogy letaszítsák. Ő azonban áthaladt közöttük és eltávozott.

Jeremiás próféta

Egy Helkiász nevű papnak a fia. Anatót városából származott, s a Krisztus előtti VII. évszázadban több mint negyven éven át működött prófétaként (626 és 586 között).

Egészen fiatalon hívta meg őt prófétai szolgálatára Isten (Jozija uralkodásának 13. évében). Juda országának nemzeti tragédiája idején élt és működött, amikor Jozija vallási reformja egy időre még reményeket ébresztett, de aztán ezek 609-ben a király megiddói halálával megsemmisültek. 605-ben ugyanis Nabukodonozor kiterjesztette a káld birodalom uralmát Palesztinára is. 597-ben pedig a káld sereg végleg elfoglalta Jeruzsálemet, a templomot felgyújtotta, és száműzetésbe hurcolta a zsidó népet. Szedekiás (Cidkija) király idején már csak egészen kevés zsidó maradhatott hazájában, hogy a földet megművelje. Közöttük maradt Jeremiás is. De aztán egy kis népcsoport újra föllázadt, s Egyiptomba menekült, magával hurcolva a prófétát és tanítványát, a fiatal Bárukot. Jeremiás pedig továbbra is egyetemes emberszeretetét igazolta.

Igen ősi hagyomány úgy tartja, hogy Jeremiás saját honfitársai kövezték meg, akik már nem tudták tovább elviselni igazmondását és szemrehányásait.

---

Ágyazza be Liturgikus naptár RSS-csatornánkat saját honlapjára, hogy mindig az aktuális szakaszok jelenjenek meg az Ön honlapján is!