5. hang

ApCsel 16,16-34 (Apostol)

Azon időben történt, hogy amikor az imádságra mentünk, egy jósoló szellemtől megszállott leánnyal találkoztunk, aki jövendöléseivel nagy hasznot hajtott gazdáinak. Ez nyomon követte Pált és minket és így kiáltozott: »Ezek az emberek a magasságbeli Isten szolgái, akik az üdvösség útját hirdetik nektek.« És ezt tette több napon át. Pált bántotta ez, azért hátrafordult s azt mondta a léleknek: »Jézus Krisztus nevében parancsolom, menj ki belőle.« Ki is ment belőle abban az órában. Mikor azonban a gazdái látták, hogy oda van reményük a bevételre, megragadták Pált és Szilást, s elvitték a piacra az elöljárókhoz. A bírák elé állították őket és azt mondták: »Ezek a zsidó emberek zavart keltenek városunkban, és olyan életmódot hirdetnek, amelyet nekünk nem szabad elfogadnunk, sem cselekedetben követnünk, mivel rómaiak vagyunk.« A nép is összecsődült ellenük, a bírák pedig letépették a ruháikat és megvesszőztették őket. Sok ütést mértek rájuk, aztán börtönbe vetették őket. Az őrnek pedig megparancsolták, hogy szigorúan őrizze őket. Miután ilyen parancsot kapott, a belső tömlöcbe vitte őket s lábukat kalodába zárta.
Éjféltájban Pál és Szilás imádkozva dicsérték Istent, a foglyok pedig hallgatták őket. Ekkor hirtelen nagy földrengés támadt, s a börtön alapjai meginogtak. Egyszerre minden ajtó kinyílt és mindnyájuk bilincsei leoldódtak. Amikor a börtönőr felriadt és azt látta, hogy a börtön ajtajai nyitva vannak, kirántotta a kardját s meg akarta magát ölni abban a hitben, hogy a foglyok megszöktek. Pál azonban fennhangon így kiáltott: »Ne tégy magadban semmi kárt, mert mindannyian itt vagyunk.« Az erre világosságot kért, beljebb ment és remegve borult Pál és Szilás lábához. Azután kivezette őket és így szólt: »Uraim, mit kell tennem, hogy üdvösséget nyerjek?« Azok azt felelték: »Higgy az Úr Jézusban és üdvözülni fogsz, te és házad népe.« S hirdették neki az Úr igéjét, és mindazoknak, akik a házában voltak. Ő pedig még abban az éjjeli órában elvitte őket, megmosta sebeiket, és mindjárt megkeresztelkedett ő és övéi mindnyájan. Aztán bevezette őket otthonába, asztalt terített nekik és örvendezett házanépével együtt, hogy híve lett az Istennek.

Zsid 13,7-16 (Apostol)

Atyámfiai! Emlékezzetek meg elöljáróitokról, akik nektek Isten igéjét hirdették; nézzétek életük végét és kövessétek hitüket. Jézus Krisztus ugyanaz tegnap és ma és mindörökké. Sokféle és idegen tanítással ne engedjétek magatokat félrevezetni; mert legjobb, ha a szívet kegyelemmel erősítjük meg, nem ételekkel, amelyek nem használnak az azokkal élőknek. Van oltárunk, amelyről nem ehetnek azok, akik a sátornak szolgálnak. Mert amelyik állat vérét a főpap a bűnért a szentélybe viszi, annak testét a táboron kívül égetik el. Ezért Jézus is, hogy a saját vére által megszentelje a népet, a kapun kívül szenvedett. Menjünk ki tehát hozzá a táboron kívülre, s hordozzuk az ő gyalázatát. Hisz nincs itt maradandó városunk: az eljövendőt keressük. Általa mutassuk be tehát Istennek mindenkor a dicséret áldozatát, azaz ajkunk gyümölcsét, amely az ő nevét magasztalja.
A jótékonyságról pedig és az adakozásról ne feledkezzetek meg; mert ilyen áldozatok tetszenek Istennek.

Szent Atanáz alexandriai főpap

295-ben (vagy 256-ban) született Alexandriában (valószínűleg pogány görög szülőktől). Műveltségét elsősorban a Szentírásból merítette. Mint Sándor (Alexandrosz) érsek pártfogoltja, majd felolvasója diakónusa részt vett az I. (Nikeai) Egyetemes Zsinaton, ahol kiváló teológiai felkészültségről tett tanúságot. Nagy része volt Ariusz elítélésében. 328-ban őt választották meg Alexandrosz utódjául. Kezdettől fogva sokat tett azért, hogy a szerzetesek is az egyházhoz tartozóknak érezhessék magukat. Az arianizmus iránt egyre nagyobb rokonszenvet mutató császár hamarosan kötelezte őt Ariusz visszavételére. Mivel ő erre nem volt hajlandó, 335-ben Tiruszban Nikomédiai Euszebiosz pártja koholt vádak folytán zsinati határozattal elítélte és száműzték Trierbe. Aztán 346 novemberében visszatérhetett Alexandriába, ám néhány év múlva (356-tól) az ariánusok áskálódásai folytán ismét nyomozni kezdtek utána, ezért a sivatag remetéi között rejtőzött el. Ekkor készültek leghíresebb művei. A nyugati szerzetesek kérésére ottani száműzetéséből visszatérve megírta Remete Szent Antal életrajzát. 362 októberében Hitehagyó Julianosz császár parancsba adta újabb száműzetését, ezt az üldöztetést már egészen könnyűszerrel vészelte át Atanáz érsek. 373. május 2-án hívei körében halt meg. Írásban fennmaradt művei részben hitvédő jellegűek, részben dogmatikus tartalmúak. Összesen öt alkalommal száműzték hite miatt.

Ezen a napon ereklyéinek Alexandriából Konstantinápolyba való átszállítására emlékezik a bizánci egyház.

Ágyazza be Liturgikus naptár RSS-csatornánkat saját honlapjára, hogy mindig az aktuális szakaszok jelenjenek meg az Ön honlapján is!