1. hang

Róm 8,22-27 (Apostol)

Atyámfiai! Tudjuk, hogy minden teremtmény együtt sóhajtozik és vajúdik mindaddig. Sőt nemcsak azok, hanem mi is, akik magunkban hordjuk a Lélek zsengéit: mi magunk is sóhajtozunk bensőnkben, s várjuk az Isten fiaivá való fogadást, testünk megváltását. Üdvözülésünk ugyanis reménybeli. Látni azonban azt, amit remélünk, nem reménység; hisz ki remélné azt, amit lát? Ha pedig reméljük, amit nem látunk: akkor várjuk is azt türelemmel.
Hasonlóképpen a Lélek is segítségére van erőtelenségünknek, mert nem tudjuk, miképp kell kérnünk, amit kérünk; de maga a Lélek jár közben értünk szavakba nem foglalható sóhajtásokkal. Aki azonban vizsgálja a szíveket, tudja, hogy mik a Lélek kívánságai, tudja, hogy közbenjár a szentekért Isten akarata szerint.

Mt 10,23-31 (Evangélium)

Ezt mondta az Úr tanítványainak: „Ha valamelyik városban majd üldöznek benneteket, meneküljetek a másikba, mert bizony, mondom nektek, még végig sem járjátok Izrael városait, mire eljön az Emberfia. Nem múlja felül a tanítvány a mesterét, sem a szolga az ő urát. Legyen elég a tanítványnak, hogy olyanná legyen, mint a mestere, és a szolgának, hogy olyanná, mint az ura. Ha a ház urát Beelzebulnak nevezik, mennyivel inkább háza népét? Ne féljetek hát tőlük! Hiszen semmi sincs elrejtve, ami nyilvánosságra ne kerülne, és olyan titok sincs, ami ki ne tudódna. Amit sötétben mondok nektek, azt mondjátok el fényes nappal, és amit fülbe súgva hallotok, azt hirdessétek a háztetőkről! Ne féljetek azoktól, akik a testet megölik, a lelket azonban nem tudják megölni! Inkább attól féljetek, aki a kárhozatba vetve a testet is, a lelket is el tudja pusztítani! Ugye két verebet adnak egy fillérért? És Atyátok tudta nélkül egy sem esik le a földre. Nektek pedig minden szál hajatok számon van tartva! Ne féljetek tehát! Sokkal többet értek ti a verebeknél.”

Szent Lukilliánosz és vértanútársai

Lukillián először pogány pap volt Nikomédia közelében. Már ősz hajú idős ember volt, amikor megismerte a keresztény vallást. Egész szívével és lelkével ragaszkodott Krisztushoz. Megkeresztelkedése után félelem nélkül hirdette őt a pogányok között, és sokat megnyert közülük a keresztény hitnek. A zsidók feljelentésére elfogták és a parancsnok utasítására megverték, állcsontját eltörték, fejjel lefelé lógatták és börtönbe vetették. A börtönben talált 4 keresztény gyermeket: Klaudius, Hypát, Pál és Dénes vértanúkat, akik szintén elhagyták a pogányságot és Krisztus hitének bátor hirdetői voltak. Buzgó imádságban, Istentől beszélgetve töltötték mindnyájan az időt és készek voltak a vértanúi halálra. Isten a kínzások között mindegyikőjüket sértetlenül őrizte meg. Végül mindnyájukat Bizáncba vitték, ahol Lukilliánt keresztre feszítették, a 4 ifjút pedig karddal fejezték le Aurélián császár (270-75) uralkodása alatt.

Ágyazza be Liturgikus naptár RSS-csatornánkat saját honlapjára, hogy mindig az aktuális szakaszok jelenjenek meg az Ön honlapján is!