Aki megvall engem az emberek előtt, én is megvallom Atyám előtt – megújult a demecseri templom külseje

„Nekünk az Isten valami jobbat tervezett” (Zsid 11,40) – hallották az apostoli szakaszban a demecseri templomban mindenszentek vasárnapján azok, akik ünnepi Szent Liturgiára érkeztek: minden szentre emlékezve, egyúttal örülve és hálát adva az eredményekért, melyeket közös erővel és a kormány támogatásával értek el a parókián.

A négy évvel ezelőtti teljes belső megújulás után immár a templom kívülről is szebbé és korszerűbbé vált a festés és a szigetelés által, valamint a közösségi terem tetőszerkezete is megújult.

Ezen túl színes üvegablak került a toronyba (ahogyan Kéken, az egyik filiában is), „mutatva az utat az arra járóknak” – fogalmazott Szabó Gábor esperes-parókus atya. Ez annál is inkább jelképes, mivel a templom helyén 80-90 évvel ezelőtt még tavacska állt, ahol kosárral fogták a halat, de – talán – isteni terv szerint itt ma már emberhalászok hirdetik az evangéliumot – utalt köszöntőjében a fiatal egyházközség történetére, melyet 1992-ben alapítottak, maga a templom pedig két évvel az előtt, 1990-ben épült fel.

A hálaadó liturgián a főpásztor szentelt vízzel hintette meg az épületet, vezette a szertartást és tanította a híveket, a hallott evangéliumi szakaszból emelve ki az egyik kulcsmondatot: „Mindazt, aki megvall engem az emberek előtt, én is megvallom Atyám előtt, aki a mennyekben van.” (Mt10,32)

A szentek és boldogok, az előttünk járó jó keresztények megtették ezt: megvallották Krisztust az embertársaik előtt, meghalni is képesek voltak érte. Ahogyan a boldoggá avatása előtt álló Orosz Péter Pál, Biriben született görögkatolikus pap is. Az ő életét állította a hallgatóság lelki szemei elé Ábel atya: ahogyan egy kereszt előtt térdepelve és imádkozva agyonlőtte egy katona.

Orosz atya személye megerősít minket itt és most, s fel kell tennünk a kérdést: mi hogyan valljuk meg azt a Krisztust, aki életünkre tekint. Mit, milyen tanúságtevést lát életünkben Jézus, aki – talán mi nem is tudjuk – hányszor mentett meg minket nagyobb bajtól, betegségtől: tette fel a főpásztor mindenki helyett is az önvizsgálatra indító kérdést.

Nem látjuk, de érezhetjük, amikor Isten az áldásával segít minket. Akár ebben az egyházközségben. Majd a keresztény ember két nagy kísértőjéről, hibázási lehetőségéről beszélt: ha beképzeltté válik, illetve ha kétségbe esik.

A megjelenteket arra biztatta, hogy „minden szentjeink példáján felbuzdulva józanul, Istenre hagyatkozva próbáljuk élni életünket, de nem elbizakodottan és nem is elkeseredve. Hiszen, ha megvallom Krisztust, ő is megvall engem.” – fejezte be gondolatait a hierarcha.

Különleges alkalom volt június első vasárnapján a Demecserben és három filiában (Kék, Székely, Gégény) immár 21 éve szolgáló Szabó Gábor atyának, hiszen ez (és még néhány július 1-ig) az utolsó szertartások egyike volt itt, ebben a templomban számára, mivel a következő hónaptól Balkányban tölt majd be lelkipásztori szolgálatot. A főpásztori liturgiára érkező kerületi papság nevében Nagy Tibor atya búcsúztatta Gábor atyát, aki bemutatta a közösség számára utódját, Tamás Ferenc atyát is.

A liturgián együtt imádkozott görögkatolikus testvéreivel a helyi római katolikus plébános, jelen voltak a település politikai, oktatási és szociális intézményeinek vezetői. Minden nagyobb ünnepet, így a mostanit is megtisztelte jelenlétével Gábor atya édesapja, Szabó Sándor atya, aki jelenleg az egyházmegye legidősebb papja. Gábor atya a pedagógusokat külön köszöntötte és megköszönte munkáját a kivitelzőnek, Tamás Csabának és csapatának is.

A közösség agapén folytatta tovább ünnepi együttlétét – immár kötetlenebb formában.

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye