A kereszt gyógyszer az Isten kezében – keresztet szentelt Ábel püspök

Minden egyházközségnek megvan a maga történelme, mely a szervezőlelkészségtől, egy közösségi tér kialakításán át, olykor a küzdelmes-költséges templomépítésig és –felújításig vezet. E folyamat parókiánként időben, valamint egyéb tekintetben is mindig máshogyan és egyedi módon alakul; egy dolog azonban mindenütt közös: az áldozat melyet a hívek és a mindenkori parókusok közösen hoznak.

Záhonyba érkezve egy huszonöt éves történet jubileumi megállója fogadott június 30-án, amikor a görögkatolikus egyházközség hívei a templom születésnapjának megünneplésére gyűltek össze. A kis téglatemplom égbetörő tornyával, gondozott kertjével igazi gyöngyszem a két utca kereszteződésében, ahol helyet kapott alapköve 1991-ben. Erről már Takács Tibor, az egyházközség gondnoka beszélt ottjártamkor, aki dicséretemre, hogy milyen rendben van minden, elérzékenyült. Hűsége és odaadása többi hívőtársával együtt igazolja a templom belső falán elhelyezett, a szolgálattétel márványtáblába vésett mottóját: „Nincs jobb az ember számára, mint hogy örömét lelje munkájában, mert ez a sorsa.” Préd3,22

Az egyhajós templom megépítése után folytatódott a munka: a záhonyiak hol a padok fűtésére, hol az ikonosztázion elkészíttetésére, hol a harang villamosítására gyűjtötték össze a megfelelő mennyiségű pénzt, s valósították meg a kitűzött feladatokat. Erre a mostani évfordulóra keresztet állíttattak, parkosítottak, térköveztek – példaértékű összefogással – a görögkatolikusok és testvérfelekezetűek, valamint felekezeten kívüli jótevők. Az ökumenizmus itt a határmentén is ugyanazt jelenti, mint az ország belsőbb régióiban: egymás ünnepeit megtisztelik, egymás törekvéseit támogatják.

A kezdetekről beszélgetve Tibor arról a hat családról mesélt, akik elsőként kezdték el gyakorolni görögkatolikus hitüket a 20. század első felében. Zakorné Szinku Jolán néni már nem élhette meg (múlt héten temették el – tudtam meg a gondnoktól), hogy a templom kertjében is keresztet állítottak, mint egykor az ő kertjében. Ez a kereszt és mellette a harangláb gyűjtötte hétről hétre össze a maroknyi hívőt, hogy Jolán néni kertjétől indulva együtt átmenjenek a határ túloldalára (itt nem lévén templomuk), Csapra, a Szent Liturgiára. A ’60-as években szobát béreltek, majd a római testvérek kápolnájában dicsérték az Istent a görögkatolikusok, de a szervezőlelkészség gyarapodott, így megépítették a templomot, melynek telkén – az egykori tiszai holtág helyén – egy fahánccsal feltöltött vályogvető gödör volt korábban.

Különös adalék a templom építésének történetében, hogy még a Magyarországról kivonuló szovjet katonák is segítettek a faháncs kiszedésében.

A történet tehát így alakult – s képletesen értve – alakul ma is: a teherbíró talajig leásva, majd toronyig építkezve mélységből a magasságig nőve. Erről a függőleges építkezésről beszélt prédikációjában Szocska A. Ábel nyíregyházi megyéspüspök, érintve az egyházközség történtét is, hiszen a valaha volt gödör helyén ma templom emelkedik.

A templom címünnepe is erre az irányra utal: Keresztelő Szent János „örömmel hirdette a mélységben, letaszítottságban lévő embereknek – elérkezett az Isten országa, keljetek föl, emelkedjetek föl” – mondta a főpásztor. A templom előtt állított új kereszt, mint amaz, mely egykor összegyűjtötte a szórványban lévő családokat „minden előtte elhaladó embernek hirdeti: ember, megváltott lettél, nézd, Krisztus a kereszt által téged is fel akar emelni, kapaszkodj te is bele.”

„A keresztet sokszor átvitt értelemben is használjuk,– folytatta – s így az élet súlyát, szenvedéseit, mélységeit értjük alatta, mely arra tanít meg, hogyan lehet a magasságba emelkedni. A kereszt gyógyszer az Isten kezében.”

Az ősatyák írásaiban megtalálható Isten egy orvos metaforát bontotta ki Ábel püspök: „miképpen az orvos valakinek gyógyfürdőt, vagy mézet ír elő, valakinek pedig fájdalmas kezeléseket, keserű gyógyszert, úgy az Isten is időnként kezelés alá vet minket, olykor keserű gyógyszerrel kezel, de nem azért, hogy bántson, hanem hogy meggyógyítson. A megpróbáltatások közepette megállunk, átgondoljuk életünket, változtatunk azon. Ezért az életünkben minden kereszt gyógyszer, melyet Istentől azért kapunk, hogy a lelkünk meggyógyuljon, jó útra térjen és üdvösségre jusson.”

A püspök azzal zárta prédikációját, hogy megköszönte az egykor szórványban élők kitartását, a templomépítők, keresztállítók és minden segítő munkáját. Az egyházközségnek hálája jeléül egy Nagycsütörtökön megáldott oltárkendőt, ún. antimenziont ajándékozott.

A most megáldott új keresztet Török József kőfaragó, alapját Sohajda Barnabás, a rajta elhelyezkedő ikont dr. Janka Gábor atya készítette; a parkosítást Kurucz Sándor, az egyéb munkálatokat a képviselőtestületi tagok – Sajben Zsolt parókus vezetésével – végezték.

Az oltár körül dr. Papp Tibor főhelynök, valamint Nagy Béla, Nagy Tibor, Monostory Marcell és dr. Verdes Miklós atyák szolgáltak a házigazda, Sajben Zsolt parókus mellett.

A búcsúi liturgia után következett a kereszt megszentelése, majd az olajkenet (miroválás) és a közös agapé, melyre mindenki hivatalos volt.

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye