„Lehetetlen nekünk, hogy ne beszéljünk azokról a dolgokról, amiket láttunk és hallottunk” (ApCsel 4.20)

Így hangzik Főtisztelendő Szikora József, immár felszentelt, áldozópap szentelési jelmondata. Úgy érzem nekünk, jelenlevőknek is lehetetlen, hogy ne beszéljünk a tapasztaltakról.

Egy igazán különleges eseménynek lehettünk tanúi augusztus 9-én, de akár azt is mondhatnák, hogy az azt megelőző napokban is. Egyházmegyénkben a korábbi évtizedek papszentelési gyakorlatához képest egész újszerűen hatott, hogy a papszentelés nem nemzeti zarándokhelyünkön, Máriapócson történt, hanem a szentelendő szülőfalujában, Mezőladányban. Ennek a kis falucskának igazán nagy megtiszteltetés volt, hogy a püspök atya ilyen nagy feladattal bízta meg. A mezőladányiak ennek megfelelő odafigyeléssel, és elszántsággal láttak a készülődéshez. Az első ötletes, és ugyanakkor bizalom teli döntés az volt, hogy a templomkertben rendezzük meg a Liturgiát, mivel a mezőladányi kis templom nem lett volna képes annyi hívőt befogadni, ahányan eljöttek a titok szemlélésére. A tábori oltár megépítése, és a templomkert szépítése a mezőladányiak összefogását bizonyította. Református és római katolikus testvérek is közreműködtek, hogy megfelelő dobogó épülhessen. A falu önkormányzata is segítséget nyújtott, amiben csak tudott. Az asszonyok pedig süteményeik édességében mutatták meg szeretetüket. Vasárnap reggel borostyánkoszorúkba öltözködött a tábori oltár, és igazán ünnepélyes látvány fogadta az érkezőket.

Vendégek érkeztek a környező falvakból, és számos helyről: Tornyospálcáról, Újkenézből, Nyírlövőről, Aranyosapátiból, Mándokról, Fényeslitkéből, Nyírkarászból, Nyíradonyból és Debrecenből, ahol Szikora József diakónusként szolgál július elsejétől. A tíz órakor kezdődő Szent Liturgia azzal indult, hogy a pappá szentelésre váró diakónust a püspök atya, és a liturgia végzésében résztvevő papok a testvér egyházak képviselőivel harangszó kíséretében, ünnepélyes menetben átkísérték a templomkertbe. Olyan útra kísérték, ami egész életét megpecsételte.

A püspöki liturgia a nagybemenetelig szokásos módon zajlott, a szentelendő mindeddig, mint diakónus vett részt a szolgálatban, életében utoljára. A nagybemenetel után kezdődött a szentelés főbb része. A szentelendő háromszor körül járta az oltárt, és mind a négy sarkát megcsókolta. Az oltárt, amelynél egész életében szolgálni fog az Istennek, közvetíteni Közte és az emberek között. Aztán az oltár elé térdelt, és a püspök rátette kezét, majd a Szentlélek leesdésébe kezdett. A titok itt a legrejtelmesebb. Mi csak a szertartás külső mozzanatait láttuk, és próbáltunk bekapcsolódni a megfoghatatlan, és érthetetlen dologba. Valami láthatatlan erő szállt az újszenteltre, ami feljogosítja, és méltóvá teszi, hogy a szentek szentélyébe lépjen e naptól fogva, és végezze a Krisztus által ránk hagyott vérontás nélküli áldozat bemutatását. A nép eztán, amikor a papi öltözetet ráadta a püspök, minden egyes darab után azt énekelte magasztos dallamon, hogy „axiosz”, azaz méltó.

A kenyér és a bor Krisztus testévé és vérévé való átváltoztatásába már az újszentelt is bekapcsolódott. A püspök az ő kezébe tette le a Bárányt, mint egy zálogot, életének, papi szolgálatának a zálogát – ahogy püspök atya szentbeszédében elmondta. Arról is beszélt, hogy mennyire aktuális az egyházi év keretében a szentelés időpontja, hisz Úrszínváltozás ünnepkörében került sor az egyházi rend papi fokozatának a felvételére. Párhuzamot vont fő pásztorunk, a Tábor hegyén, és a mezőladányi tábori oltáron történtek között. A tanítványok ott Jézus isteni dicsőségében részesülhettek. Szikora József pedig szintén tanítvánnyá vált, és részesülhetett Isten dicsőségének a megtapasztalásában a Szentlélek közreműködésének köszönhetően. Ő is átváltozott ezen a napon, Krisztus papjává vált. Ahogy püspök atyánk mondta, Krisztussá kell változnia e nagy szentségben részesülőnek is.

Az átváltozás titka után a hívők közé jött az újszentelt pap, püspök atyánkkal egyetemben, hogy a szenteléshez hasonlóan hatalmas titokban közvetlenül részesülhessünk mi is, az Eucharisztia szentségének vétele által.

A szertartás végén az ifjúság kis énekes, verses műsorával köszöntötte a püspök atyát, és az újszenteltet. Beregi István esperes atya is köszönetet mondott főpásztorunknak, hogy megtisztelt bennünket, és erre a nagy eseményre egyházközségünkben kerülhetett sor, majd köszöntötte kispapját immár, mint paptársát. Az újszentelt is köszönetet mondott minden kedves hívőnek, annak, aki eljött és a jelenlévőkkel együtt imádkozott, a falunak, az egyházközségnek, ahonnan hivatása indult. Majd családjának, szüleinek, feleségének és Teremtőjének. Megfogalmazta élete célját is, hogy - Isten szándékának megfelelően - segítse embertársait azon a hosszú úton, melynek célja az örök élet.

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum