Úgy ötvenen gyűltünk össze. Öröm számomra, hogy én mutathattam be unokatestvéreimet Miskolcon, a Háló klub-estjén.

A Telenkó-testvérek azonos gyökerekkel rendelkeznek, ma azonban meglehetősen különböző módon élik családos életüket. „Miklóst (görkat. áldozópap), az örökmozgó, szervező típust lelassította az Úr – baleset miatt –, tolókocsiban ül 20 éve. Jánost (fagottművész), aki a megtestesült nyugalom volt, felgyorsította 7 fiúgyermek apjaként.” – mondtam. Azonban mindketten megcáfoltak: Sárospatakon minden nap pörög az élet. Kedvesen illusztrálta Miklós és Irén fia, Tódor: pörgettyűvel játszott a hallgatóság lábánál…János pedig igen határozottan állította, hogy őt a nagycsalád egyáltalán nem zökkentette ki a nyugalmából, sőt! Ha nála is kiegyensúlyozottabb embert kéne megneveznie, az a felesége, Cili lenne. (Megjegyzem, ez a békés hangulat ragadós lehet, mert a gyermekeik is fegyelmezetten hallgatták végig egymást is, a felnőtteket is, ami manapság igen ritka.)

Egy ilyen másfél órás alkalomról más-más gondolattal térünk haza, de hogy mindannyiunk szívében marad valami, amit még sokáig forgathatunk magunkban, abban egész biztos vagyok. Aktuálisan nekem ezek:

• János szerint nem szabad többet vagy mást várni a másiktól, mint amit õ adni tud.
• Miklós ránk bízott két szópárt: adni-elfogadni, és engedni-elengedni.
• Nem is olyan egyszerű mindig megtalálni a helyes utat, főleg nem az okos arányt!
• A két feleség úgy beszélt magáról, mint akik „átlagon felüliek”. Irénnek a baleset után azt mondták, 2% az esély arra, hogy együtt maradnak (csupán fél éves házasok voltak ekkor). Cili pedig hétgyerekes édesanyaként ugyancsak 2%-os kisebbségnek számít a mai Magyarországon.

Megerősítő példáink lehetnek ők arra, hogy érdemes árral szemben úszni. Ez komoly erőfeszítést igényel, dolgozni kell rajta. S közben az ember megérti: miért szentség a házasság? Milyen mélységei vannak a szeretetnek? Mire tanítanak a konfliktusok és a hiányok? Hogyan lehet a nehézség ajándék, s a gazdagság forrása? Az erről való elmélkedését Irén idézettel (felszólítóval!) zárta: „Szeress addig, amikor már fáj!” (Teréz anya)

Köszönöm ezt az értékes estét!

Szeretettel:

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum