Harvest in Timár

Amikor ősszel István atya elhatározta, hogy beveti a templomkert egy részét búzával, a timári hívek még nem igazán értették miért is kell ez. Az atya viszont tovább gondolta a lehetőségeket, így tavasszal nem a templomban szenteltük a búzát, hanem a templomkertben levő élő, életet adó gabonához vonultunk ki kereszttel, lobogókkal.

Eljött a nyár és a betakarítás is. Egy júliusi szombat reggel az aznapi arató-ebédhez előkészültünk, majd várakoztunk. Az egyházközség életében a közelmúltban nem volt hasonló esemény, ezért nem tudtuk előre, hányan fogják majd venni a bátorságot a betakarításhoz. A délelőtt során folyamatosan érkeztek idősek, fiatalok, családok, gyermekek. Több, mint negyvenen gyűltünk össze erre az eseményre.

A munka elkezdése előtt a templomban áldást kérve imádkoztunk, majd a MEGMARADNI jelszóval, amely a hagyományokhoz való kötődést érzékelteti, elindultunk kicsiny búzatáblánkhoz.

A férfiak megfenték a kaszát, a nők fogták a sarlót, és elindult a betakarítás. Volt, aki nem találván régi munkaeszközét, erre a napra kért kölcsön vagy vásárolt új kaszát. Az öregek a gabona között rögön tudták a dolgukat, míg a fiatalok először jól megfigyelték a mozdulatokat azután pedig beálltak az idősek mellé kaszálni, markot szedni, kévét kötözni. Minden korosztály mindenféle munkába beállt, amit el tudott végezni korához és képességéhez megfelelően. Ha elakadt a folyamat, akkor az öregeket megkértük, hogy mutassák meg, hogyan is kell kötözni és így visszatanítva a fiatalokat tudtunk örömmel, nevetve együtt dolgozni. Ahogy a szakirodalom megfogalmazza: „Kis parcellákon […] megmaradt a régi forma, a férfiak és a nők egyaránt arattak és ki-ki kévébe kötötte, amit levágott.” (Magyar Néprajzi Lexikon I. 1977:129.) Aki elfáradt, leült a fűbe vagy a padra a templom mellé és aratókoszorút font. Megkeresték a szép nagy kalászokat és abból készült a búzacsokor és -koszorú.

Kézi aratást a faluban az idősebbek utoljára a '60-as évek elején végeztek, után már gépekkel történt a munkavégzés. A régi jól berögzült mozdulatok azonban hamar ismerősek lettek és a munka a déli harangszóra be is fejeződött. Régi szokás szerint itt nem az asszonyok vitték az aratóknak az ebédet, hanem amíg a munka folyt, az üstben készült a gulyás, amire akkor került sor, ha a tábla távol esett a településtől (Kósa-Szemerkényi 1975:96). Ima és asztali áldás után mindenkinek jutott egy tányér ebéd. A délután jókedvű beszélgetésekkel telt el felidézve a múltat, a régi szokásokat, a gyermekkort.

A megfont koszorú remélhetőleg a learatott búzából készült új kenyeret fogja majd díszíteni augusztus 20-án.

Revák-Jaczkó Fruzsina

Nyíregyházi Egyházmegye