Július 26. – Szentéletű Magyar Mózes emléknapja

Moiszej Ugrin, azaz Magyar Mózes az ortodox egyház szentje. Ezért tisztelete, kultusza nem alakult ki a (katolikus és protestáns) magyarság körében. Elsősorban azért nem, mert a hazai görögkeleti közösség a maga 40-45 ezer fős hívői lélekszámával nem tudta népszerűsíteni szentjét. Ráadásul a hívőknek csupán a töredéke (kb. 8 ezer fő) tartozik a Magyar Ortodox Adminisztratúra juriszdikciója alá. Ez pedig az egyetlen egyházi fórum, amely a magyar származású Mózest, mint a nemzeti ortodoxia szentjét, példaképét magáénak vallja.

Berki Feriz, Pirigyi István és Puskely Mária összefoglaló – szentekről, illetve a keleti kereszténységről szóló – műveiben Magyar Mózes neve is szerepel – rövid ismertetéssel.

Magyar Mózes élete az utóbbi években vált egyre ismertebbé. Több cikket, tanulmányt írtak életéről és jelentőségéről. Az 1994. szeptember 22-én Szegeden rendezett szlavisztikai konferencián – amely Magyarország és az ortodoxia kapcsolatát vizsgálta történelmi, nyelvészeti, filológiai, zenetörténeti szempontok alapján – Ferincz István és Lepahin Valerij tartott róla előadást.

Az első önálló könyv, amely Magyar Mózes életének, szentségének, liturgikus és népi tiszteletének történetét dolgozza fel, 1997-ben jelent meg. Szerzője, Ivancsó István a nyíregyházi Görög Katolikus Hittudományi Főiskola tanára. A tanulmány eredetileg írójának teológiai licenciátusi dolgozata, amelyet a római Pápai Keleti Intézethez nyújtott be. Ivancsó István célja könyvével az, „hogy az olvasók megismerkedhessenek szentünkkel, s példája épülésre szolgáljon erkölcsi értékeit vesztő világunkban.”

A kötet újdonsága, hogy írója Magyar Mózest nem filológusként, irodalomtörténészként, történeti kutatóként, hanem hívőként, teológusként közelíti meg. Ivancsó görög katolikus pap, teológiai tanár, aki a keleti rítusú keresztények szemével néz a szentre. Ezt tükrözi a munka ötödik fejezete, amelyben Mózest mint példaképet, keresztény példaképet vizsgálja. Felfedezi benne a kötelességteljesítés, a hivatáshoz való hűség és a szüzesség erényeit, amelyek a szerzetesi élet alapvető hármasszabályán alapulnak (szegénység – engedelmesség – szüzesség).

Ivancsó ismerteti Mózes életének forrásait, amelyek között legfontosabb a kijevi Pecserszkaja Lavra Paterikonja. A Paterikon olyan 13-15. században szerkesztett gyűjtemény, „amely az ott nyugvó szentek nevét, tanításait és életük anekdotikus eseményeit tartalmazza.

Ivancsó István megkísérli Szentéletű Mózes életének kronológiáját felállítani. Mózes 990-995 között született. Feltehetően Erdélyből került a kijevi uralkodócsalád szolgálatába. 1015 és 1018 között – átvészelve a trónharcokat – Kijevben, Predszlavánál (Jaroszláv fejedelem húgánál) tartózkodik, ahol már készül a szerzetesi hivatásra. Az 1018-as lengyel támadás után fogolyként Lengyelországba hurcolják, ahonnan csak 1025-ben térhet vissza. A kijevi Barlangkolostorban telepszik le, ahol csodatévő szerzetesként tisztelik. Itt halt meg 1043. július 26-án, ez a nap egyben liturgikus tiszteletének napja is. 
Magyar Mózes legendájának – amelyet magyar nyelven először Iglói Endre közölt 1962-ben – elemzését a tanulmány második fejezetében találjuk.

Mózes – a legenda szerint – erős testű, széparcú férfi. Szépsége megragad egy fiatal gazdag lengyel özvegyasszonyt, akinek férje a kijevi hadjáratban esett el. Az asszony mindent megtesz, hogy a férfit megszerezze: próbálkozik ígéretekkel (szabadság, vagyon, házasság), fenyegetésekkel (büntetések, halál), ám eredménytelenül. Végül maga mellé fekteti az ágyba, de Mózes kijelenti: undorodik tőle. Az özvegy dühében megvereti (naponta száz botütés), majd kasztráltatja.

Ivancsó a legendát és szentünk életét két egységre osztja. Az első a haláltól való meneküléstől a lengyelországi fogságig tart. Mózes urát, Borisz rosztovi fejedelmet és testvérét, Magyar Györgyöt a kijevi belviszályok közepette megölték (1015). A lengyel támadás után fogolyként Mózest is Lengyelországba hurcolták (1018). Itt öt évig a láncoktól, egy évig az ártatlanságáért szenvedett. A legenda középpontjában ez a „hatodik év” áll. Ivancsó István tizenkét részre osztja Mózes szenvedéstörténetét: a rabságból való kiváltástól a megcsonkításig.

A szent életének második egysége a szerzetesi élet a kijevi Barlangkolostorban 1025 és 1043 között (a hagyomány szerint ő a monostor harmadik lakója). Magyar Mózes életrajzának azonban van két homályos pontja: hogyan került – testvéreivel együtt – Kijevbe, illetve élete utolsó éveit hogyan töltötte a kolostorban?

Mózes fivéreit, Magyar Szent Györgyöt (ünnepe: július 24.) és Novotorzsoki Szent Efrémet (emléknapja: január 28.) szintén tiszteli az orosz egyház.

Ivancsó István külön fejezetet szentel könyvében Mózes ikonográfiai ábrázolása vizsgálatának. Közli a podlinnikek (ikonok festéséhez készített segédkönyvek) leírását a magyar szent ábrázolásával kapcsolatban, hiszen a keleti egyház ikonja „arról akar tanúságot tenni látható formában megjelenítve, hogy Isten jelen van a szentben.” Gondos kutatómunka után a szerző felsorolja az összes Magyar Mózes ábrázolást: ikonokat, freskókat, könyvillusztrációkat, valamint egy szobrot, amely a római Szent Péter bazilika magyar kápolnájában látható.

Magyar Mózes liturgikus tiszteletét részletesen kifejti emléknapja, szentté avatásának története, liturgikus szövegeinek genezise.

A liturgikus szövegek ismertetése kapcsán a keleti szertartásban előforduló himnuszok, istentiszteleti formulák szorulnak bemutatásra. Ivancsó részletezi például a sztichira, tropár, konták, akathisztosz fogalmát. S ezeket Mózes liturgikus énekeinek tükrében mutatja be.

A szerző lefordította Magyar Mózes liturgikus szövegeit és ezeket a kötet tizenhat oldalas függelékében forrásként közli. Ez a szövegek első teljes magyar nyelvű publikálása.

Ivancsó István öt fejezeten keresztül bemutatja, „elfelejtett szentünk” életét, liturgikus tiszteletének irodalmi-zenei és képzőművészeti vetületét, ezenkívül Magyar Mózest szentként, követendő példaképként állítja elénk. A kötet jelentősége, hogy átfogó képet ad Magyar Mózesről. Nemcsak életének bemutatására törekszik, hanem ismerteti a koraközépkori magyar és (kijevi) orosz történelem közös pontjait, bevezetést nyújt a keleti kereszténység művészeti és liturgikus életébe.

Különösen fontos a mű a magyarországi bizánci-görög szertartású keresztényeknek és azoknak, akik foglalkoznak történetükkel, vallási szokásaikkal. A görög katolikus felekezet fontos pont Magyarország vallási térképén, hiszen egyszerre hordozza a keresztény Kelet és a keresztény Nyugat értékeit. Ám Csodatévő Szent Mózest mégsem tekinti saját szentjének – bár magyar származására büszke –, ugyanis az előző évszázadok katolikus tanítása minden téren mereven elzárkózott az ortodoxiától.

Ivancsó István nehéz helyzetben volt. Tanulmánya a magyar történelemnek, egyháztörténetnek eddig feltáratlan részét vizsgálja. Utalásokból, rövid ismertetésekből és (főleg inkább irodalmi értékű) egyházi művekből kellett összeillesztenie Magyar Mózes életének adatait, vizsgálni hatását. Művében pontos korrajzot készít Mózes környezetéről (a 11. századi Kelet-Európa) és bemutatja az Orosz Ortodox Egyház első századait, belső fejlődését, rávilágítva a magyarság és az ortodoxia mély, történelmi gyökerű kapcsolatára is.

A kötethez bő és igényes jegyzetanyag (számos külföldi – orosz, olasz, francia, angol, német – forrás felhasználásával), irodalomjegyzék tartozik, valamint függelékként Szentéletű Magyar Mózes istentiszteleti szövegei.

Ivancsó István Magyar Mózes – liturgikus tiszteletének tükrében. 
Görög Katolikus Hittudományi Főiskola, Nyíregyháza, 1997. 138 old.

A könyv megvásárolható a nyíregyházi Szent Atanáz Könyv- és Kegytárgyboltban

Miklós Péter

Nyíregyházi Egyházmegye