Van, amikor a második jobb, mint az első – avagy igyuk néha csak két cukorral a kávénkat!

Az első alkalom mindig meghatározó, mérvadó és van, amikor különleges az életünkben. Legyen szó akár első csókról, az első szerelemről. Az első „pofonra” viszont már nem szívesen emlékszünk. De ha az első alkalommal sikerült magasra tenni a lécet, akkor a másodiknál ugyancsak izgul egy kicsit (ha nem nagyon) az ember fia/lánya, hogy milyen lesz a második.

Így volt ez március utolsó hétvégéjén is Nyíregyházán, ahol immár második alkalommal került sor a fiatal felnőttek lelkigyakorlatára. Ezen esemény a keresztségben a KEFIT nevet kapta, azaz Keresztény Fiatalok Találkozója.

Milyen lesz a második? – motoszkált a gondolat nem csak a szervezőben, Keczán Ibiben, hanem a résztvevőkben is, újonnan jöttekben és a „régiekben” egyaránt.

De azért mi sejteni véltük – a tavalyi tapasztalatokból merítve – mire számíthatunk. Pénteken este mintegy 40 fiatal gyűlt össze, hogy részt vegyen és testileg, lelkileg, szellemileg feltöltődjön ezen a hétvégén. Pénteken, már az esti ünnepi Liturgián ismerős arcokat lehetett felfedezni a templom padjaiban. Az este hasonlóan kezdődött, mint az első alkalommal, egy kis mozgás, egy kis szellemi feladat. S persze rengeteg móka és kacagás. A „szünetben” pedig beszélgetés a „régi” ismerősökkel. A Laci atya által adott „feladatoknak” sikerült számtalan mosolyt csalni az arcokra, és persze a kérdőjelek is ott voltak, hogy ezt most miért?

Nézve az újonnan jöttek arcát – mert azért Ők is voltak néhányan – elég sok mindent lehetett leolvasni róluk. Az iskolában az este a megszokott teával és kaláccsal/süteménnyel zárult. Eztán irány a kollégium, ahol sikerült elfoglalni a szálláshelyünket. Az egyik szobában összegyűlve folytatódott a beszélgetés, elég változatos témákkal. Az így némileg megrövidített éjszaka után szombat reggel az iskolában folytatódott a hétvége, ahol abban a sorrendben érkeztek az emberek, hogy ki mennyire éhes. :)

A bőséges reggeli elfogyasztása után a szeminárium kápolnájában imaórán vettünk rész Fülöp püspök atya vezetésével. Majd az iskolába visszatérve meghallgattuk előadását a böjtről. Megtudhattuk azt is, hogy apró dolgokkal is lehet böjtölni, a lényeg az, hogy mindazt, amit teszünk, tudatosan Jézus Krisztusnak felajánlva tegyük. Például igyuk három cukor helyett csak kettővel a kávénkat. :) Ezt sokan meg is fogadtuk, mert a szünetekben szinte minden kávéfüggő két cukorral itta a kávéját. A püspök atya előadása után gyónásra és lelki beszélgetésre volt lehetőség. Ezután ebédelni mentünk, majd lehetőségünk volt megnézni a szeminárium ebédlőjét, amit nemrég festett ki gyönyörűen két ukrán szakember.

Az ebéd után – a jóllakottságtól néha elnehezülő szempillákkal – ismét László atya került a figyelem középpontjába, aki színes, változatos, érdekes előadásaival, mélyen elgondolkodtató elmélkedéseivel jó néhány dologra rávilágított. Család, férfi-nő kapcsolata, önbizalom stb. Sokan választ kaphattunk olyan kérdésekre is, amit talán csak belül hordoztunk és nem volt bátorságunk megkérdezni. A saját életünkön csak mi magunk tudunk változtatni és fontos, hogy soha ne adjuk fel és erősek legyünk a végén.

A szellemi táplálék után a testi táplálék elfogyasztása következett, ami – mondhatni immár hagyományosan – pizza formájában került az asztalra. Az szombat este ismét a kollégiumban ért véget kb. vasárnap hajnalban. Ennek oka nem csak az óraállítás volt, hanem az igény a közös beszélgetésre, arra, hogy kicsit együtt legyünk.

Vasárnap reggel mindenki frissen, üdén, kipihenve jelent meg a reggelinél és persze időben. :)

A reggeli elfogyasztása után a „még egyszer röviden” program következett Keczán Ibi vezetésével, ahol is összefoglaltuk a hétvége eseményeit. Elmondhattuk a véleményünket, javaslatainkat, ötletünket. Majd megkaptuk a „házi feladatunkat”, ami elsőre nem is tűnt nehéznek. S hogy kinek hogy sikerült megoldani, az majd a következő találkozónkon kiderül! Ezután közösen részt vettünk a Szent Liturgián, majd a „búcsúebéd” következett, ami nagyon vidámra sikeredett, mert azzá tettük. Mintegy feltéve a pontot az „i” betűre. Az ebéd és a búcsúzás után mindenki elindult hazafelé.

Ismét rengeteg gondolattal lettünk gazdagabbak, jobban megismerhettük magunkat és persze a többieket. Lendületet, feltöltődést kaptunk, hogy erősek legyünk a végén, hogy megtartsuk azt, amit a böjt elején fogadtunk, és közelebb kerültünk Húsvét igaz titkához.

Biztos vagyok benne, hogy mindenkinek a lelkében volt egy kis (lehet nem is oly kicsi) plusz, „valami”, amit igazán nem is tudok megfogalmazni.

Talán azzal tudnám kifejezni ezt a „valamit”, hogy hazafelé már nem is volt annyira kátyús a 37-es főút, és sokkal szebben sütött a nap. Tudom, hogy nem egyedül voltam így.

Az első beszámolóm ezzel a mondattal fejeződött be: „Remélem, hogy ez a hétvége egy nagyszerű folyamat kezdete volt!”

Igen, ez a folyamat a kezdete volt, ami sikeresen folytatódott második alkalommal. Tehát tényleg van olyan, amikor a második jobb, mint az első. És milyen lesz a harmadik? Remélem hamarosan erre is fény derül, ugye Keczán Ibi?

Minyóczki Csaba
Edelény

„Bízom az Isten szeretetében most és mindenkor” Zsoltár 52, 10

Végre péntek! Egy nyüzsgő budapesti egyetemi hét után indulás Nyíregyházára. Némi lelkiismeret-furdalással indultam el, hiszen tudtam, hogy házi feladatok halmazát hagyom magam után, mégis éreztem, hogy ez a hétvége másról fog szólni. Így érkeztem a KEFIT-re, de ott már minden egyéb teendőt elfelejtettem, kikapcsoltam, csak arra tudtam gondolni, hogy örülök, hogy itt lehetek, egy jó hétvége vár rám ismerős és ismeretlen fiatalokkal.

Az este az ünnepi vecsernyével egybekötött Liturgiával kezdődött el, majd egy hosszú estének néztünk elébe, mely játékos ismerkedéssel indult és éjszakába (inkább hajnalba) nyúló beszélgetésekkel végződött. A szombati napot püspök atyával kezdtük, együtt végeztük a III. imaórát is. A délelőtt folyamán a böjtről hallhattunk tőle előadást, melyben elmondta, hogy ez az időszak áldásos idő, mindenki igyekszik az Istenre jobban odafigyelni. A böjti 40 nap, az év egytizede, ezt a keveset adjuk oda az Istennek. Ebéd után Makkai László atya előadásaiban elmondta, hogy kapcsolatainkban ne emeljünk falakat magunk köré, ne adjuk fel, mert akkor az életet is feladjuk. A következő kérdésre keressük a választ: „Te erős leszel a végén?”

Véleményem szerint ez a hétvége feltöltött minket, hiszem, hogy mindenki erős, és nem zárjuk be az ajtót sem Isten, sem kapcsolataink előtt. A szombat este pedig tovább folytatódott – kihasználva, hogy egy órával kevesebbet tudunk együtt lenni az óraátállítás miatt –, közösen elemeztük a hallottakat, beszélgettünk saját élményeinkről, szabadabb dolgokról. Vasárnap összefoglaltuk a hétvége mondanivalóját, majd közös Szent Liturgián vettünk részt. Ebéd után mindenki indult tovább, hiszen másnap elkezdődött egy újabb dolgos hét. Én is hatalmas élményekkel, baráti beszélgetések, mosolygós arcok emlékével tértem vissza a kollégiumba, és az este folyamán azt a bizonyos otthagyott házi feladatot is örömmel fejeztem be. Úgy váltunk el, hogy tartjuk a kapcsolatot, szervezzük a következő találkozó(ka)t, és előttünk a nyár, hogy újra találkozzunk, de addig még hátra van a böjt másik fele. Azt hiszem, hogy ez a hétvége lendületet adott mindnyájunknak a folytatáshoz.

Kurucz Kitti

KEFIT 2011

Ma reggel esőfelhők borították el városom egét… Figyeltem az utcán imbolygó színes esernyőket, és azon gondolkodtam, vajon milyen emberi arcok rejtőznek alatta. Valahogy mindenki olyan szomorúnak tűnt ezen a reggelen. Talán az eső miatt. Talán egy picit én is. Pedig a hideg esőcseppek között feltűntek szemeim előtt a hétvégén látott kedves arcok, a baráti pillantások. És mosolyogtam. Éreztem, hogy ma reggel nem vagyok tagja a munkába rohanó tömegnek, hanem másvalaki vagyok. Valaki, aki még ha ténylegesen csak egy hétvégére is, de kiszakadt ebből a rohanó világból. És akinek egy porcikája sem akart ma reggel visszakerülni oda. Lépteim közben hallgattam a zuhogó esőt, és eszembe jutott, milyen hideg volt a csend, mikor szombat reggel a házadba léptünk, Istenem. Az üres padokon még álmodott a hit. Hittünk a csendnek, mi körülvett. És közben hallani véltük hangod, ahogy egyenként a nevünket suttogva csalogattál minket. (...)

Valahogy így lettem hétvégén egy közel 40 fős kis csapat tagja. Hogy mi hozott össze minket? A hit és a szeretet. Mert Isten: szeretet. A böjti időszak közepén, Húsvét felé közeledve szükségünk volt a szeretetre. A testünket ilyenkor önfegyelemre intjük, így a lelkünk veszi át az irányítást. És ennek a feladatnak az elvégzéséhez szükségünk volt a hideg téli napok után a tavaszi megújulásra, hogy a „hónál fehérebbek legyünk”.

A böjt által eltávolíthatjuk mindazt, ami szétszórttá teszi lelkünket, és megerősíthetjük azzal, ami táplálja azt. Azt hiszem, Mi épp ezt tettük akkor, amikor részt vettünk a második alkalommal megrendezett  Keresztény Fiatalok Találkozóján Nyíregyházán, 2011. márciusának utolsó hétvégéjén. Jó volt látni az ismerős arcokat, felfedezni az újak titokzatosságát, visszaemlékezni a novemberi eseményekre, és bízni abban, hogy ez a találkozás ismét új élményekkel gazdagít. A találkozás magában hordozta kincseit, mi pedig örömmel indultunk azok felfedezésére. Azt hiszem, mindenki megtalálta a magáéit, és vasárnapra ez a kincseket rejtő sok kicsi szív együtt dobogott. Nem kell most ima, sem tengernyi sóhajtó fohász, csak a hála csendje – az esőcseppek kopogásán túl – a szívünkben. Lassan (már) hazafelé lépdelek. Vár a délután fáradt múlása és a hétvégén szerzett új ismeretségek visszajelölése a közösségi portálokon… : ) Gyorsítom lépteimet, és közben azokra az imákra gondolok, melyeket - Istennek súgva - aludni hagytunk magunk mögött, abban a hideg csendben, mikor szombat reggel a házadból kiléptünk, Istenem…

~ Napsugi ~

Újként a KEFIT-en

Amikor Gyümölcsoltó Boldogasszony napján a Szent Liturgia után kicsit megszeppenve beléptem a Görögkatolikus Általános Iskola ajtaján, és megláttam az innen-onnan ismerős arcokat, pillanatok alatt elszállt minden kezdeti félelmem, és tudtam, hogy jó helyre érkeztem. Ez az érzés pedig percről percre erősödött, amíg végül bizonyosság lett belőle, hogy itt lenni jó. Már az első közös feladatok során számos vidám pillanatban lehetett részünk, Makkai László atya biztató szavai pedig segítettek „félretenni minden földi gondot”. Rátaláltam egy közösségre, amit csupa értelmes, jókedvű, keresztény fiatal felnőtt alkot, s mint a kezdet kezdetén kiderült, több szempontból is hasonló cipőben járunk, ámbár mind különbözőek vagyunk.

A vidám és a komolyabb percek aránya is pont ideális volt, hiszen a Nagyböjt közepéhez közeledvén lehetőséget kaptunk elmélyülésre, lelki beszélgetésekre. Szombat reggel Püspök atyával együtt végezhettük a harmadik imaórát, mely után hasznos útmutatást kaphattunk a böjt értelmére s mikéntjére vonatkozóan. Szombat délután László atya értékes gondolatokat fogalmazott meg számunka a férfi-női kapcsolatokról, hormonokról, családmodellekről. A hétvége legfőbb kérdése azóta is visszhangzik a fejemben (és nyomja el a hangokat): „Te erős leszel a végén?”. Este hatalmas pizzák mellett, oldott hangulatban beszélgettünk a hallottakról, és minden másról, ami érdekelt bennünket. A szakdolgozatom leadási határideje Damoklész kardjaként lebegett a fejem fölött, de nem tudtam elszakadni a csapattól, annyira jól éreztem magam ebben a közösségben.

Kereszthódoló Vasárnap délelőttjén közösen vettünk részt az ünnepi Szent Liturgián. Ezt követően közös ebéddel zártuk a találkozót. Annyi vidám percben volt részem ezen a hétvégén, hogy a mosolyt azóta se sikerült senkinek és semminek letörölnie az arcomról. A találkozó végén mindannyian kaptunk egy-egy kártyát a szervezőktől, s még ezen a kis kártyán is olyan értékes jó tanácsot találtam, amit érdemes lenne megfogadni, hiszen nem könnyű fiatalnak lenni ebben a világban: „Ne győzzön le téged a rossz, hanem te győzd le a rosszat a jóval!” Hatalmas köszönetet érdemelnek a szervezők, hiszen egy nagyon jó közösség kovácsolódott össze, és már alig várjuk a következő alkalmat, amikor újra találkozhatunk! :)

Papp Réka

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum