„Csúcstalálkozó” – így aposztrofálta a július 22-23-i máriapócsi hétvégét egy fiatalasszony. Az Illés-búcsú hagyományosan a Miskolci Egyházmegye zarándoklata. Azonban mások is csatlakoztak ehhez az ünnephez...
„Csúcstalálkozó” – így aposztrofálta a július 22-23-i máriapócsi hétvégét egy fiatalasszony.
Okkal. Hiszen nagyon sokfelől és nagyon sokan érkeztek Pócsra, különböző szervezésű zarándoklatok zajlottak párhuzamosan.
„A mi zarándoklatunk nagykorúvá vált…” Ezt két közösség is elmondhatta a hétvégén. Tizennyolcadik alkalommal gyalogoltak Nyíregyháza-Jósavárosból is, és Kárpátaljáról is. A megyeszékhelyről mintegy harmincan, a hajnali órákban indultak el. Érkezésük megható volt, háromszor kerülték meg a templomot, s csak ezt követően köszöntötték a Szűzanyát. Ebéd után a csoport egy része visszaindult Nyíregyházára, mások elfoglalták szálláshelyüket és bekapcsolódtak a hétvége ima-folyamába.
A kárpátaljaiak a délutáni órákban érték el a városka határát Ófehértó felől. Idén nem csak pócsi hívek, egyháztanácstagok és a kegyhelyigazgató, hanem Dr.Orosz Atanáz megyéspüspök, és Szocska Ábel apostoli kormányzó atya is a zarándokok elé ment, hogy az útszéli keresztnél köszöntsék a közel ötszáz megfáradt gyalogost. Köztük Juscsak Nilus munkácsi püspök atyát, aki mindkét napon együtt gyalogolt a híveivel a rekkenő hőségben. Innen együtt tették meg az utolsó kb. két km-t. Az Istenanya köszöntése után a belső tábori oltárnál Szent Liturgiában adtak hálát az Úrnak.
Mire a kárpátaljaiak megvacsoráztak, már begurult a következő csapat: Miskolc-Szirma és Szikszó fogott össze és jöttek Máriapócsra kerékpárral. Tizenhárman vállalták a forróságban a 120 kilométeres távot. Ők is sokadszor választották a zarándoklatnak ezt a nem kimondottan kíméletes formáját.
Ahogyan az a kicsiny csoport, akik kedden keltek útra, hogy gyalogosan megtegyék a Sajópálfala-Máriapócs távolságot. Mint a máriapócsi közösség május 1-re: Máriától Máriához, csak épp fordított útvonalon. Férfiak, nők, gyermekek… kipirultan, fáradtan, de boldogan érkeztek a kegyhelyre vasárnap délelőtt.
Olyan zarándoklatot is szerveztek hétvégére, amelyet először hirdettek meg, viszont biztosra vehető, hogy lesz folytatása. Hiányt pótol, ugyanis a huszonéves fiatalok gyakran érzik, hogy az augusztusi „nagy” gyalogos zarándoklatból „kiöregedtek”, más csoportokban pedig nem nagyon találják a korosztályukat. Számukra igazi ajándék a „22+”.
„Csúcstalálkozó”… Találkozásaink csúcsa: ennyi és ennyi féle ember imádságban töltött virrasztása, a korai utrenye, sok száz zarándok kegyelmi állapota a bűnbánat szentsége révén, végül a legfontosabb, az Eucharisztiában történő részesedés…
Egymással és Krisztussal töltött hétvége volt!
Orosz Istvánné
Nyíregyházi Egyházmegye
H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 |
||||||
2 |
3 |
4 |
5 |
6 |
7 |
8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
14 |
15 |
16 |
17 |
18 |
19 |
20 |
21 |
22 |
23 |
24 |
25 |
26 |
27 |
28 |
29 |
30 |
31 |