PANNÓNIA KÁVÉHÁZ
Mával van nagypéntek
Nagypéntek reggelén egy személyes emlékéről írt P. Tóth Nóra.
Nagyanyámnak gyönyörű hangja volt. Nemcsak a nevében volt ’jó lány’ (Jolán), hanem szívében is, és jó lányhoz méltóan megtanulta, amit édesanyja tanított neki. Ő meg a saját anyukájától, aki az anyukájától – a sor tetszőlegesen bővíthető legalább még egy-két nemzedékkel – énekeket, verseket, imákat hallott, s beleivódott mindennapjaiba ezek éneklése, elmondása. Így aztán az én jó nagyanyám is megtanulta. De nemcsak megtanulta, ami a parasztcsaládoknál a többgenerációs együttélésekből adódóan öntudatlanul is megtörtént, hanem tovább is tudta adni: nekünk, nekem.
Ha Kodály vagy Bartók meglátogatta volna Szatmár megyei felmenőimet, vagy épp nagyanyámat, mikor már a beregi tájegységen élt, ahová férje vitte magával, újabb „jóság” titulust szerezhetett volna: jó forrása lett volna a gyűjtőknek.
Népzenészek helyett családjának énekelt hát, mondta történeteit. Hitt a szavak erejében, neki ez az érzéke fejlődött tökéletesre: a hangja csillogó, tiszta erőteljes, amolyan igazi népdalénekes hang, mely a szóbeli örökségének megőrzője és továbbadója lett. S amíg dagasztotta a tésztát, vagy ásta a kertet, javította a kerítést, vagy fejtette a borsót: fütyörészett, dudorászott, énekelt.
Nagypéntekenként pedig mindig imádkozott. Reformátusok közé került görögkatolikusként nem a királyi imaórán, hanem otthon, s bár imakönyvének lapjai ujjaitól zsíros-csúszósra fényesültek az évek során, életének utolsó éveiben is ugyanazt a nem könyvből tanult imát mondta el Krisztus Urunk kínszenvedése napjának reggelén. Igen, ima ez, még ha nem is az énekeskönyvből való, még ha a népi-babonás vallásosság és az egyházi tanítások csodálatos elegye is. És ő a mindenhetes pénteki böjt mellett ezen a kiemelkedő nagyböjti napon hittel mondta el és adta tovább gyermekének, unokáinak.
Amikor már nem a szülői házban éltem, nagyanyám felhívott telefonon és elmondta a nagypénteki imát, s amikor már ő nem tudott hívni, akkor én mentem hozzá vagy hívtam őt, s mondtuk együtt könnyezve a nagy titkokat rejtő szavakat.
A szájhagyomány továbbél, ha ápoljuk, megőrizzük kincseit. Most rajtam a sor, hogy továbbvigyem és elmondjam, s helyette is imádkozzam:
Mával van nagypéntek, ma is annak a napja, ma mennek Krisztus Urunk kínjára, kínján esett mély sebekre fegyverkeznek hitves zsidók, hogy megöljék fényes Jézust. Ölbe vitték Pilátus pitvarába, megcsapdosták tövises kesztyűvel, meg is koronázták tövises koronával, ott drágalátos szent piros vérét elöntötték. Arra megyen Bódog Anya: – Oh, Fiam, Fiam, szentséges egy Fiam, beh szánom-bánom a te szent piros véred elfolyását!
– Oh, asszonyom Szűz Mária, ne szánd-bánd az én szent piros vérem elfolyását, hanem eridj el a Betlehem városába, hirdesd ki ezt az én szép számból származó imádságot. Aki (azt) pénteken napkeletig, szombaton früstökig (elmondja), vasárnap háromszor az Isten szolgálatára megyen: nyitva lészen mennyország kapuja, bé lészen zárva pokolnak ajtaja. Mindörökké Ámen.
Fejér rózsa, Mária, engem, Jézus tanára: szent igével igézi, arany gyűrűvel pecsétli; ajtómba Jézus, ablakomba Bódog Anya, házamnak négy szép szeglete: őrizd angyal, őrizd, mely órába Krisztus megnyugszik. A kokas háromszor megszólal, az új világ feltetszik. Kelj fel Mária, kelj fel, mert megfogták a te Szent Fiadat, fel is feszítették, három csepp vérét elöntötték; az angyalok fölszedték, Krisztus Jézus elébe bévitték.
Tenger közepébe van egy kis kápolnácska, abba ül a Jézus egyedül magába. Lehajtotta Szent Fejét, felemelte Szent Kezét, összetette Szent Lábát. Arra megyen Bódog Anya: – Oh , Fiam, Fiam, szentséges egy Fiam, de szánom-bánom a te kínszenvedésedet!
– Oh, asszonyom, Szűz Mária, ne szánd-bánd az én kínszenvedésemet, hanem eridj el a Betlehem városába, hirdesd ki ezt az én szép számból származó imádságot. Aki ezt háromszor napjába elmondja, Krisztus Urunk szívét meglátja. Mindörökké Ámen.
P. Tóth Nóra
