HÍRARCHÍVUM

VII. Ifjúsági Gyalogos Zarándoklat – 5. nap

VII. Ifjúsági Gyalogos Zarándoklat – 5. nap
2009. augusztus 19. 16:27

Az ez évi Ifjúsági Gyalogos Zarándoklat Kisvárdáról indult, de a cél ezúttal nem Máriapócs volt, hanem Hajdúdorog, ahol jelenleg a pócsi könnyező kegykép tartózkodik. Lehet, hogy idén az úti cél új volt, de az összegyűl zarándok fiatalok lelkesedése, vidámsága és bizonyítási vágya semmit sem változott a hátrahagyott kilométerek után sem.

Úton Hajdúdorog felé sok községbe betértünk vagy éppen megszálltunk. Itt a helyiek szeretettel fogadtak minket és biztosítottak szállást számunkra. (Ezeket a településeket fel is sorolnám: Kisvárda, Anarcs, Petneháza, Nyírkarász, Baktalórántháza, Nyírgyulaj, Ófehértó, Máriapócs, Kisléta, Nyírgelse, Szakoly, Balkány, Bököny, Biri, Érpatak, Újfehértó és utunk végcélja Hajdúdorog városa.)  Ezt a gondoskodást és testi felüdülésünk biztosítását a többi zarándoktársam nevében is szeretném megköszönni!  A településeken átvonulva sokan kísérték figyelemmel utunkat. Egyes emberek tekintetében értetlenséget, másokéban megdöbbenést, megint más tekintetekben csodálkozást és könnyeket lehetett felismerni és szinte minden szempárból ki lehetett olvasni a következő kérdést: Vannak még olyan fiatalok akiket nem csak a földi javak foglalkoztatnak, hanem több is? Erre csak egy válasz van: Vannak! Mégpedig nem is kevesen! És ha ez a tanúságtétel eléri célját, egyre gyarapodni fogunk.

A zarándoklat mottója a következő volt: „Boldogok, akik megtartják útjaimat!” Úgy érzem, a zarándokok megtartották az Isten útját, és még többet is tettek. Megmutatták másoknak is, hogy merre keressék a helyes irányt.


Varga Csaba




Utolsó nap. Utolsó kilométerek. Már nemsokára vége... Kettős érzés dolgozik bennem, melyet nem tudok hová tenni. Egyrészt örülök, mert fáradtságtól elgyötörten már alig várom, hogy kilométer ekkel teli lábam végre megpihenjen, és ne kelljen még egy lépést megtennie. Másrészt a szomorúság érzése ül rá minden gondolatomra. Egy dolog csak a fizikai fáradalom, és egy másik a lelki felüdülés. És itt minél jobban fáradok testileg, annál inkább töltekez ek lélekben. Ott olyan jó volt. És rossz, hogy vége. Mert ott annyi mindent kaptam. . . Valami MÁST.

 Kelés. Készülődés. A szokásos heti kezdés. Aztán nekilendülünk, hogy azt a pár hátralévő kilométert lenyom juk. Az már nem sok. Bíztatjuk magunkat. Végül is teljesen igaz, mi az a 16 a mögöttünk hagyott majdnem százhoz. Mégis az első és utolsó pihenőhöz érve az az érzés kerülget bennünket, mintha most egyben legyalogoltuk volna az egész heti menetet. Fotózás közben elcsigázott arcok néznek lencsémbe, de mégis többet mondanak egy fáradt pillantásnál. A lecsukló szemek mögött látni, érezni lehet valamit. Valami MÁST.

Nehézkes a felállás. De muszáj. És mi is akarjuk. Sajognak az izmok, fáradtak a vízhólyaggal teli lábak. Kisebb mosollyal nézek körbe, mikor látom: kevés ember akad, akinek ne lenne egy fásli körbetekerve valahol. Előre állnak a zászlók és keresztek, mögöttük a fiatalok népes csapata hosszú sorokban kígyózva. Vert seregnek tűnhetünk. Kívülről. Elsőre talán. De belül nem ezt érezzük. És ez kívülre is tükröződik. Legalábbis a csodálkozó arcok erről árulkodnak. Ez egy igazi győztes sereg. És a győzelem egyre csak fokozódik szívünkben-lelkünkben, ahogy közeledünk a cél felé. Először egy víztározó bukkan fel a távolban. Már sejtünk valamit. Aztán egy templom alakja kezd kirajzolódni a horizonton. Már érzünk valamit. És igen! Egy tábla tűnik fel az út jobb oldalán! Most már tudunk valamit. Hisz rajta egy név: Hajdúdorog! Ez igen! Furcsa érzéstől remeg meg testem. De nem! Ez nem fáradt izmaim utolsó rángása. Ez bent van. Lelkem remeg. Öröm, boldogság, érzek lelkemben valami jót. Valami nem hétköznapit. Valami MÁST.

Közeledünk. Fáradtság? Ismeretlen szóvá halványul el. Már nem egyszerű gyaloglás ez. Szárnyalás! Most válik teljessé a zarándoklat fogalma, értelme. Most látjuk, érezzük, tapasztaljuk egyben igazi lényegét, mondandóját. Üzenet ez magunknak és másoknak. Tőle. És mi hordozzuk, adjuk át. Egyre nagyobb lendülettel érkezünk az utolsó méterekhez. Hol vannak már? Már nem kilométerekről, már csak méterekről beszélünk. És azok is csak egyre fogynak. Érdekes gondolat hasít belém. Minden egyes hátrahagyott méterrel egyenes arányban nőtt bennem valami, egy élmény egy érzés, egy... Minden egyes odaadott kilométerért kaptam valamit. Valami MÁST.

Belépünk a templom ajtaján. Ott van. Hozzá, az Ő oltalma alá siettünk egész héten. Ahogy gyúlnak a mécsesek, úgy lángol fel bennünk is valami. Változtunk. A zarándoklat jelmondata rémlik fel: MÁSKÉPP. Igen megértem. Nemcsak az útvonalban, a távban volt másképp. Hanem belül is. Lélekben. Nemcsak érezzük, hanem biztosan tudjuk is: már nem azok vagyunk, akik elindultunk. Már nem élhetünk ugyanúgy, mint előtte, hanem csak teljesen MÁSKÉPP. És ezt nem formálhatjuk szavakká, még körbeírni se vagyunk képesek igazán. Miért? Mert ez: valami MÁS.

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert