2011. április 18-án a máriapócsi szenvedélybetegek lelkigyakorlatának csapata Titkó István atya vezetésével lelki napot tartott az Ebes melletti Sári Majorban. Miután minden jelentkező megérkezett, imaórával kezdtük az összejövetelt. A közös zsolozsmázás után Titkó atya gondolatébresztő elmélkedésképpen felidézte Lázár történetét. Mert e lelki nap alapgondolata a Lázár szombatjának ünnepköréből ihletett. Lázár feltámadása Krisztus feltámadásának az előképe volt. Lázár feltámadt a négy napos halálból, a látszólagos lehetetlenségből. Ráadásul a zsidó temetkezési szokás szerint talpától a feje búbjáig be volt pólyálva, először hosszanti, majd keresztirányban teljes testhosszában. Mégis Jézus szavára a látszólag lehetetlen körülmények ellenére (hisz halott volt, és a szoros gyolcs-pólyától járni sem tudhatott) mégis kijött a sírból. Megkötözött volt testileg is – mert keze, lába a testéhez volt kötözve – és fizikai síkon túl is. Mégis Jézus hívószavára elindult kifelé a sírból...

Lázár története azt világította meg a lelki nap résztvevői számára, hogy Krisztusnak nincs lehetetlen: igenis fel tud támasztani mindannyiunkat a személyes megkötözöttségeinkből, ki tud hozni a látszólagos elveszettségünkből. minden lehetetlen körülmény ellenére is!

Az elmélkedés után kötetlen beszélgetéssel folytatódott a nap. Körbeültük a kerthelyiség asztalait a szabadtéri kemence mellett. A hangulat nagyon családias volt, ahogyan a régi és új ismerősök üdvözölték egymást. Majd a hagyománnyá vált „hogy vagy?” körben mindenki szót kapott, és elmondhatta, hogy a legutóbbi lelkigyakorlat óta hogyan éli mindennapjait, hogyan sikerül tovább folytatni a harcot a józanság útján. S ha mégis elbotlott valaki, akkor abból mi a tanulság, milyen következtetést lehet építőleg levonni, s a közösség megtartó erejétől bíztatva, és Isten irgalmas gondviselésében bízva újra felállni, és folytatni a küzdelmet – nem csak a nagyböjt utolsó napjaiban, hanem a kihívásokkal, feladatokkal, problémákkal teli mindennapokban is.

A nap befejezéseként elimádkoztuk közösen a Parakliszt az Istenszülőhöz, majd a közös hálaadás után István atya utunkra bocsátott minket. Persze meglepetésként azért még egy-egy szelet krémes az asztalra került újra a szabadtéri kerthelyiségben. És újra kötetlen beszélgetésbe merülve summáztuk a napot.

Májusban (19-22.) újra találkozunk Máriapócson. Addig is kitartást kívánva „Istenhozzád”-dal búcsúztunk egymástól, lelkünkben békével és az újra találkozás örömével. Haladunk tovább Istennel, Istenben. Mert van kiút, van bizodalmas jövő Krisztussal, Krisztusban.

A feltámadás reményében:

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum